közösségi jelleg
VIL6 643-654a folklóresztétika kategóriája, a népiség sajátos megnyilvánulási módja, néprajzi értelemben az etnikus jelleg egyik formája. Közösség és egyéniség dialektikus fogalompár, amelyek egymástól elválaszthatatlanok, bár a köztük levő kapcsolat időben, műfajonként különböző módon fejlődik. A közösség fontosságát hangsúlyozta a romantikus folklorisztika, majd a népiesség legtöbb képviselője is. AGrimm-testvérek szájába adott meghatározás szerint „a nép egésze alkot”, és e teória visszavetette a folklór alkotástörvényszerűségeinek tanulmányozását. Csak az →egyéniségkutató iskola mutatott rá arra, hogy a közösségi jelleg elválaszthatatlan az egyéniségek alkotó tevékenységétől, és a kollektivitást nem lehet ősiség vagy eredetiség értelmében felfogni. ● Külön fejlődést jelentett az egyetemes néprajzi irányzatoktól támogatott funkcionalista megközelítés, amelyet a folklorisztikára a cseh strukturalizmus (elsősorban P. G. Bogatirjev) alkalmazott. Eszerint különbséget kell tenni aktív-kollektív és passzív-kollektív néprajzi tények között. Az elsőhöz tartoznak azok a jelenségek, amelyeket a közösség nem csupán befogad, de amelyeket maga is alkot. A második csoport jelenségeit egyének alkotják, de a közösség elfogadja. Aktív-kollektív néprajzi tény például a népviselet, azon a díszítmény, passzív-kollektív néprajzi tény például a mesemondás, amikoris csupán a közösség egyes tagjai aktív mesemondók, a többiek befogadók. Bogatirjev összekapcsolja ezzel a produktív és a nem-produktív néprajzi tények kategóriáját is, és ez is jelzi azt, hogy a közösségi jelleg korszakonként változik. ● A magyar folklorisztikai kutatás a népköltészet, népzene, néptánc, népművészet vizsgálatakor foglalkozott a közösségi jelleg kimutatásával, helyi monográfiákban lokális jelenségek ilyen értelmű (nem mindig indokolt) vizsgálata is megfigyelhető. Esztétikai kategóriaként ritkán vizsgálták, és az újabb strukturalista módszerek átvétele is lassan történik. ●(→közönség)
Irodalom:
Tomori V.: A parasztság szemléletének alakulása (1935); Marót K.: Alkat és közösség a szellemi életben (Társadalomtudomány, 1939); Kovács A.: A kalotaszegi Ketesd mesekincse (1944); Vargyas L.: Kollektives Schaffen in der Volksmusik (Acta Ethn., 1955); R. Redfield: The Little Community–Peasant Society and Culture (1960); Hoffmann T.: Az etnográfia „nép” fogalmáról (Ethn, 1962); V. P. Anyikin: Folklor kak kollektyivnoje tvorcsesztvo naroda (1969); P. G. Bogatirjev: Voproszi tyeorii narodnovo iszkussztva (1971); Ortutay Gy.: Hungarian Folklore (1972); Voigt V.: A folklór esztétikájához (1972); Józsa P.: Esztétikai alkotások társadalmi hatása (1974); D. Ben-Amos–K. S. Goldstein: Folklore. Performance and Communication (1975); Vitányi I.: Közösség — közönség (1976).
