novellamese
VIL9 430-431romantikus mese; realisztikus mese; életmódszerű mese: a nemzetközi mesekatalógus osztályozása szerint (AaTh 850—999) a valódi népmesék alműfaja, amelynek hősei látványos kalandok után boldogulnak. Szereplői uralkodók vagy azok családtagjai, hősei között megjelennek viszont a mesteremberek, közkatonák és diákok, nem-természetfeletti, inkább furfangos és sokféle mesterségben járatos emberek. Már a 19. sz.-ban feltűnt hasonlóságuk a korai olasz novellákkal, innen az elnevezés. Mivel gyakran „romantikus” szerelem körül zajlik a bonyodalom, a másik megnevezés is indokolt. Főként szovjet kutatók hangsúlyozták azt, hogy az elbeszélők környezetét ez az alműfaj viszonylag életszerűbben tükrözi, ezért ők „realisztikus” (ám nem realista) jellegűnek tekintik. ● A hivatásos meseirodalom, sőt a novellák, drámák igen gyakran használják fel szüzséit és típusait. ● Részletesebb beosztása a következő: AaTh 850—869: a királykisasszony kezének (általában furfanggal történő) elnyerése; 870—879: a hősnő meghódítja a királyfit; 880—899: hűségés ártatlanság; 900—904: a makrancos hölgy megjavítása; 910—915: a jótanácsok; 920—929: bölcs cselekedetek és mondások; 930—949: sorsmesék; 950—969: rablók és gyilkosok; 970—999: egyéb romantikus mesék. ● Váratlan fordulatok, beteljesült vagy ellenkezőjükre fordult jóslások, szerepcserék és álöltözetek, ártatlanul megvádolt hősnők, politikai intrikák, perlekedés és jogászi furfang, eredetileg vallásos példázatok és lovagregények részletei találkoznak itt. Szerkezetét tekintve nem olyan egyöntetű, mint a varázsmese (hősmese), morfológiáját sem sikerült megnyugtató módon összegezni. A természetfeletti vagy ilyen tulajdonságú hősök helyébe általában a valódi társadalom ismert szereplői lépnek, ezek ábrázolásmódja azonban továbbra is fantasztikus, stilizált. C) Európai irodalmi példáit ismerjük az antikvitásból (Euripidész Alkésztisz, az antik novella és regényirodalom több története); a középkori egyházi és világi irodalomból (példázatok, Legenda Aurea, Gesta Romanorum stb.); az olasz novella és a reneszánsz elbeszélés éppúgy felhasználja, mint Chaucer vagy Shakespeare (többek között ilyen A velencei kalmár és A makrancos hölgy szüzséje). ● A nyomtatás elterjedésével a népkönyv és a széphistória keretében gyakran megjelenik, nemegyszer ezekben láthatjuk a későbbi folklór változatok előzményeit. A barokk irodalom főként a színjátszás keretében használja fel. Allegorikus értelemben a romantikus és szimbolikus irodalom is átveszi. ● Napjainkban a harmadik világ szórakoztató irodalma kedveli, ezen kívül kései változatait felismerhetjük az opera, operett, musical vagy a film műfajai között. ● Mo.-on a 16. sz.-tól kezdve adatolhatjuk, olasz, majd német előzményeket követ, a múlt század végére már az ismert meseváltozatok mintegy 40%-a ilyen, lényeges ponyvai hatásra. ● Formailag megtartja a mese eredeti megoldásait és átdolgozott formáit egyaránt (pl. vers, dramatizált szöveg), s egyszerűbb példáit a gyermek- és ifjúsági irodalom is felhasználja. ● (→mese, novella)
Irodalom:
St. Thompson: The Types of the Folktale (1961); F. Karlinger: Wege der Märchenforschung (1973); Nagy O.: Hősök, csalókák, ördögök (1974); Enzyklopädie des Märchens (1—3., 1975—); M. Lüthi: Das Volksmärchen als Dichtung (1975); A magyar folklór (1979).
