Jelmagyarázat:

EKL: Esztétikai kislexikon
KKE: Kulturális kisenciklopédia
VIL: Világirodalmi lexikon

hős

VIL4 609-610 | részcímszó

a fogalom kialakulása nem esztétikai, hanem társadalmi és etikai jellegű, elválaszthatatlan a vallás és mitológia korai formáitól. A nemzetségi társadalomban a nemzetségős figurája vonja maga köré a nemzetségi hagyományokat, egy félig mitikus hős, az ún. kultúrhérosz pedig a kultúra értékeinek létrehozójaként szerepel. Az →archaikus epika alkotásai elsősorban rájuk vonatkoznak, hozzájuk kapcsolhatjuk ezenkívül a mindennapi élet eseményeire vonatkozó történetek középponti szereplőjét, az „egyszeri ember”-t, a →totemisztikus irodalom keretében pedig a totemős alakját is. Mindezek a figurák megfelelnek a nemzetség társadalomszerkezetének, nem esztétikai, hanem gyakorlati hasznuk van, pl. a hagyományok szentesítése, az eltanulás folyamán. A törzsi társadalmakban a társadalom és történelem dimenziója nagyobb, létrejön a közösségért más emberi közösségekkel harcba szálló hős alakja, akit a vallás és a mítoszok is öveznek, de hovatovább önálló esztétikai jellemvonásai is vannak.
Az ilyen hérosz akit a fogalom hősepikai értelmében epikus hősnek szokás nevezni – egyéniség abban az értelemben, hogy a kialakuló →hősepika az egész életútját végigkíséri (csodálatos születése, ifjúkori első hőstette, feleségszerző útjai, a nagy ellenfél legyőzése, bajkeverő társakkal viszálykodása, öregkori harcai vagy intelmei, esetleg örök életének kezdete önálló epizódokként, gyakran önálló →hősének formájában jelennek meg), azonban mindez sztereotip módon történik, és a kutató filológusok minden igyekezete ellenére sem sikerült ezeket a szereplőket valódi történeti személyekkel azonosítani. ● Azt a korszakot, amelyet a marxista társadalomtörténet a katonai demokrácia periódusának nevez, általában jellemzi kisebb-nagyobb törzsek, törzsszövetségek állandó harca. A polgári irodalomtörténet és társadalomtörténet éppen ezt nevezte hősi korszaknak. E kategória először az angol epikakutatásban jelent meg (H-. M. Chadwick, majd C. M. Bowra műveiben), és nincs közvetlenül kapcsolata a fasizmus Fr. Nietzsche filozófiájából táplálkozó – tudománytalan hőskultuszával. Különösen a pszichoanalitikus irodalomtudomány révén (O. Rank, Fr. Riklin) azonban napjaink angolszász epikakutatásában elterjedt a mitizált héroszok kutatása (J. Campbell) és csak legújabban történt meg az epikus alkotások különböző típusaiban a központi figurák megjelenésének társadalomtörténeti analízise (Je. M. Meletyinszkij). ● A kifejlett osztálytársadalmakban hasonló hősökről szóló epikus énekekkel általában akkor találkozunk, amikor valamely közösség a külső ellenség elleni harcban olyan feladatok előtt áll, amelyeknek megoldása az uralkodó osztálynak és az alávetett társadalmi osztályoknak egyaránt érdeke: ez a történelmi helyzet ihlet te a chanson de geste vagy bilina-típusú →epikus énekek hőseit megalkotó dalnokokat. Az epikus alkotások struktúrája is világosan jelzi, hogy a hős eredetileg nem esztétikai vagy poétikai kategória. A →hősmese felépítésében egy váltakozó szerkesztésmód figyelhető meg: érték és cselekvés hiánya, illetve megléte követi egymást. A történet valami érték hiányával indul, és hiányzik az a szereplő is, aki ezt megteremthetné vagy létrehozhatná. Majd megszületik vagy kialakul a megfelelő szereplő, és különböző kalandok után (amelyek sokban tematikusan egyeznek a hérosz életútjának epizódjaival) pozitív véget ér a történet. Más esetben a szereplők rendszerében váltakozó helyre kerülhetnek egyes figurák: a táltos vagy boszorkány lehet ellenség vagy segítő, a királykisasszony ezek bármelyike, de akár az elérendő jutalom, vagy az elrabolt érték is. A példák világosan jelzik, hogy nem a szereplő személyek, hanem a mű szerkezetében betöltött értékfunkciójuk a fontos. Az →ősköltészet és a →primitiv irodalom keretei között különös jelentősége van a tréfás-humoros trickster alakjának, akiben a humoros irodalmi alkotások középponti szereplőjének ősét láthatjuk. A köznapi és a mitikus logika összeütközése, amely leginkább a trickster furcsa cselekedeteiben nyilvánul meg, a közösség szabályainak alkalmankénti vagy rituális megszegése minden későbbi kópétörténet előzményeként fogható fel, és amint a nemzetközi méretekben elterjedő Till Eulenspiegel- vagy Naszreddin-történetek igazolják, e történetek nyelvhatárokon is könnyűszerrel átlépnek. A hősköltészet néhány fajtájában hősök egész csoportja szerepel. Különösen az archaikus hősepika kedveli őket: ilyenek a kaukázusi népek nártjai, és későbbi visszfényük jól látszik a germán hősepika vikingjeiben, az ír hősepika Finn-ciklusában, avagy a feudális eposzokban az uralkodó kíséretének (Gefolgschaft, druzsina stb.) cselekedeteit elmondó történetekben. Itt a sok, egyenrangú szereplő, akik közül néhányat mégis előtérbe állítanak a történetek, az →epikus ciklusok létrejöttének kedvez.