Vissza a főlapra

Jelmagyarázat:


EKL: Esztétikai kislexikon
KKE: Kulturális kisenciklopédia
VIL: Világirodalmi lexikon

trufa

VIL15 907

truffa <olasz truffa ‘becsapás’>: a tréfás költészet műfaja, a középkori latin eredetű, Európa-szerte elterjedt →facetia, valamint a francia →fabliau és →farce, a német →Schwank megfelelője. Eredetileg durvaságtól sem mentes, ún. praktikus vicc volt, cselekedet formájában előadott becsa­pás, amilyen a →bohóctréfa. A reneszánsz idején az olasz mulattatók és francia jong­leurök terjesztették el szövegeit. Igen népszerű volt a →diákirodalomban. A folklór­ban a →csúfoló, csúfoló mese ilyen jellegű, de más műfajok (pl. az →anekdota, vicc) is felhasználják témáit, csattanóit, formai megoldásait. ● Stílusa nyers, közvetlen. Gyakran kapcsolnak több ilyen történetet ugyanahhoz a személyhez, pl. →Arlotto plébánoshoz, P. G. Bracciolinihez, akik élő sze­mélyek voltak; máskor a félig fiktív Till Eulenspiegel, a különböző népek körében legendás Naszreddin Hodzsa, ismét máskor a →kópéirodalom alkotásainak hősei a tru­fák diadalmaskodó vagy szenvedő alanyai. ● Világszerte ismert jelenség, Mo.-on a középkor végén jelent meg: tréfa szavunk valószínűleg innen ered. A Mátyás királyról szóló történetek közül több is trufákra ve­zethető vissza. Később a paraszti, iskolai és irodalmi anekdoták körében élt tovább (pI. Józsa Gyuri-történetek formájában). Orien­tális változatai is eljutottak a magyar kul­túrába.

Irodalom:

Kardos T.: A trufa (FK, 1955).