társasági költészet
VIL15 190-191 | Kovács Endrével közösena műkedvelő és a hivatásos költészet közötti átmeneti műformák egyike. Alkotásai jórészt olyan énekelt (gyakran tánchoz is kapcsolódó) dalok, amelyek egy-egy szűkebb nemesi vagy polgári közösség társas szórakozásaihoz kapcsolódnak, s e társaság közös (→kórusjellegű) előadására készülnek; szalonköltészeti válfajai a költő által szűk körben előadott szavalt versek. A →népdaltól eltérően többnyire ismert szerzők alkotásai, de nem az egyéni lírai hangján szólalnak meg, hanem az adott közösség érzés- és gondolatvilágának kliséit tükrözik. Jobbára →helyzetdalok, szerelmi és →bordalok, →ivónóták, s gyakran alkalmi jellegűek (→alkalmi költészet). ● A zártabb társadalmi rendszerek világszerte közismert jelensége a hellenizmus kori →udvari irodalomtól kezdve a középkori →lovagi költészeten, a reneszánsz és barokk →pásztori költészeten, a rokokó →gáláns irodalom líráján át egészen a 18. sz.-i orosz kántokig (→cantus 2.) vagy a 18–19. sz. fordulóján divatos erotikus, gáláns szalonköltészet olyan típusáig, amely pl. St. J. Boufflers nevét híressé tette. A jelenségkör kutatása azonban eddig csak a német Gesellschaftslied (‘társasági dal’) vonatkozásában mutatott fel számottevőbb eredményeket (A. H. Hoffmann von Fallersleben kezdeményezése nyomán). Ennek korai formái a 15. sz.-ban alakultak ki. A 16. sz. elejéről való nyomtatott daloskönyvek főként többszólamú formáit őrzik. Ekkortájt a „literátus emberek” köreiben terjedt, s a →mesterdaléhoz hasonló hármas tagolódás jellemezte. Ezt a 16. sz. 2. felében a német városokban működő olasz muzsikusok hatására a →villanella, canzone majd a →canzonetta formája szorította háttérbe; a 16. sz. legvégén H. L. Hassler szerencsésen foglalta egységbe az olasz és német dal eredményeit. 1620 után költők és muzsikusok népies irányban fejlesztették tovább. Königsberg. Hamburg és Lipcse a fő központok; a legjobb szövegköltők egyúttal egy-egy muzsikusgárda élén is állnak, s munkájuk eredményeképpen 1650–1660 táján a társasági dalból — de annak keretei közt „feltűnik a német művészi dal, vallásos vagy világi szöveggel, sokszor finomkodó, sokszor erőteljes vonásokkal, mint »Mulató Múzsák«, »Vértezett Vénuszok«, »Ékes Galatheák", »Szerelmi Bimbók« és »Zengedező Ligetek« muzsikája; neve még »ária«, de alapjában hol egyszerű strófikus dal, hol kissé faragatlan recitatív, néhol valóságos kis kantáta, melyet hangszeres közjátékok szakítanak meg” (Szabolcsi B.). A 18. sz.-tól a szűkebb „társaság” kereteiből szélesebb körökben is elterjedt, sajátos változatai születtek (→Leberreim). s a →daljáték (sőt, később az →opera is) felhasználta termékeit. A rokokó idején főként az →anakreóni költészet kereteiben élt. A 18. sz. végén a bonyolultabb személyes líra, illetve az egyszerűbb →népdal iránti érdeklődés szorította háttérbe, bár a biedermeier →diákdalokban hagyományai egy ideig tovább éltek. ● (→dal, líra, német irodalmi formák)
Irodalom:
R. Velten: Has ältere deutsche Gesellschaftslied unter dem Einfluss der italienischen Musik (1914); M. Platel: Vom Volkslied zum Gesellschaftslied (1939); Szabolcsi B.: A zene története (1968).
