romantika
VIL12 148 | részcímszókülönösen a magyar irodalomtörténészek (már Gáldi L., újabban Sziklay L.. Bojtár E.. Fried I. és mások) hangsúlyozták, hogy Kelet-Közép-Európában a romantikus irodalom elméletéhez hozzá tartozik a népiesség és a folklór felé fordulás. Itt a felvilágosodás és a klasszicizmus korától egészen a 19. sz. végi „újromantika” idejéig egyetlen, nagyívű mozgalom figyelhető meg: írók pártolják, javasolják a népköltési gyűjtést, részt vesznek a kiadásban, beolvasztják az eredményeket műveikbe, más népek költészetéből fordítanak. Főként a történeti múlt, a nemzeti hagyomány megismerése, feltámasztása (olykor szinte létrehozása) jellemzi e törekvést. A hasonló jellegű, távolabbi irodalmi mozgalmakról (ibériai, kelta, skandináv stb.) kevesebb megbízható adatot ismerünk.
Irodalom:
Sziklay L.: Szomszédainkról (1974); Vajda Gy. M.: Le tournant du siécle des Lumiéres 1760—1820. Les genres en vers des Lumiéres au Romantisme (1982); Voigt V.: A Kalevala — egy 19. századi nemzeti eposz (1985); Bojtár E.: „Az ember feljő...” A felvilágosodás és a romantika a közép- és kelet-európai irodalmakban (1986): Fried I.: Kelet- és Közép-Európa között. Irodalmi párhuzamok és szembesítések a kelet-közép-európai irodalmak köréből (1986); Sziklay L.: Együttélés és többnyelvűség az irodalomban (1987): Voigt V.: Egy évszázad két fő irányzata Észak-Európa irodalmaiban. Romantika és realizmus a skandináv és a finnségi irodalmakban 1789—1871 (Skandinavisztikai Füzetek 3, 1988); Dobák P.: A romantikus zene története (1900).
