változat
VIL16 364-365 | Kovács Endrével közösenvariáns <latin>; szövegváltozat: 1. textológiai értelemben valamely mű hiteles szövegével csak részben egyező, attól kisebb-nagyobb mértékben eltérő szöveg. A →kéziratos irodalom korában, amikor a →szövegállandóság feltételei nem voltak biztosítottak, a →szövegromlás miatt a másolt szöveg is csak változata lett annak, amelyről másolták. A szövegváltozatok rokonságát és történeti sorrendjét (→szövegtörténet) a →szövegkritika állapítja meg. Az →archetípustól vagy a szerző által jóváhagyott hiteles szövegtől eltérő szövegváltozatokat a →kritikai kiadás jegyzetei közlik. ● (→filológia, textológia) ● 2. folklórelméleti értelemben az →egyedi műalkotás megjelenési módja a folklórban. Minden egyes folklór alkotás változatokban él, a változatok nélküli (Ortutay Gy. terminusával „invariáns”) jelenség nem folklór jellegű. Ugyanannak az alkotásnak különböző alkalmakkor, különböző céllal, különböző közönség előtt, vagy különböző előadók által megjelenített változatai rendre különböznek egymástól, mind egészükben, mind egyes vonásaikban. A változás mértéke természetesen művészetenként és műfajonként módosul (sőt, egyes alkotónként, típusonként is eltérő), a →variálódás jelenségei mégis szinte kivétel nélkül mindenütt megfigyelhetők. Ennek okait ma sem tisztázta kellő körültekintetéssel a folklorisztika, etnológia és alkotáslélektan, mindazonáltal megkülönböztethetjük egymástól a körülményekhez való alkalmazást, az adaptálást, aktualizálást, bővítést, kontaminálást, újítást, valamint a felejtés és a művészi romlás eseteit is. ● A változatok sorai a →hagyomány kategóriáján belül rendeződnek el, ezen belül — a hivatásos művészettel szemben a folklór változatok inkább külső, nem esztétikai meghatározottságúak. ● A változatok vizsgálata a múlt sz.-i folklorisztikában filológiai módszerekkel kezdődött, s a →földrajz-történeti irányzat keretén belül mindmáig így folyik, →típusok, →redakciók szerint rendezik a változatokat. A műfaji vizsgálat ezt azzal egészíti ki, hogy a változat tulajdonképpen az egyedi műalkotás megnyilvánulási módja, de ezen keresztül a →műfaj sajátosságai is megjelennek benne.
● A változatok keletkezési módjukat tekintve kétfélék: vagy egy korábbi egyedi műalkotás továbbélésének állomásai (vagyis derivációs változatok), vagy egyetlen alkotási lehetőség többszörös megnyilvánulásai (vagyis párhuzamos változatok). Az előbbi esetben egy típus, az utóbbi esetben egy műfaj változataiként jelennek meg a variánsok. A típus felől közeledve a változathoz, közbülső kategóriaként a →verzió, a műfaj oldaláról nézve az →alműfaj kategóriájával találkozunk. Sok vita folyt arról, hogy értelmezhetők e közbülső rendező fogalmak: inkább integrálódó vagy inkább dezintegrálódó fokozatoknak tekinthetők-e? Az utóbbira kétségtelen bizonyítékaink vannak, de az előbbi magyarázat lehetőségét nem zárhatjuk ki. ● Hasonló törvényszerűségek érvényesülnek természetesen a →szájhagyományban élő szövegek mindegyikénél, így az →ősköltészetben és a →primitív irodalomban is. A →hivatásos irodalomban is megfigyelhető a változat; különösen az előadóművészeti produkciók esetében gyakori, hogy az egyedi alkotás valamilyen előadási változatban jelenik meg. Mindazonáltal itt kvázistabil alkotásokkal kell számolnunk, míg a folklórban csak változatokat találunk, és (különösen a folklóresztétikában gyakori) tévedés, ha ezeket is kvázistabil alkotásoknak tekintjük. A hivatásos irodalom definitív alkotásaival (vagy definitív változataival) szemben a folklór művészetben csak indefinitív alkotással (és ennek megfelelően csak indefinitív változatokkal) számolhatunk. A folklór változatokban tehát a változó elem elsősorban esztétikán kívüli, ami a művet a közvetlen környezethez köti. A folklór alkotások társadalmi mondanivalója ilyen értelemben is esztétikailag kialakulatlannak tekinthető. Ugyanakkor a párhuzamos változatok egymás melletti felhalmozódása megteremtheti az egyedi alkotások létrejöttéhez szükséges feltételeket, és ily módon a folklór teljes művésziségét képviselheti. Rokon jellegű változatok mintegy vonzzák egymást (→affinitás). ● 3. Stilisztikai értelemben egy alakzat megváltoztatása; →variáció. ● (→egyedi műalkotás, szöveg, műfaj, hagyomány, újítás, variálódás)
Irodalom:
Ortutay Gy.: Variáns, invariáns, affinitás (II. OK., 1959); V. P. Anyikin: A szóbeli költői alkotás, a variáns és a verzió (Ethn, 1964); Péter L.: A népköltészet változatokban él (Ethn, 1965); Voigt V.: A mondák műfaji osztályozásának kérdéséhez (Ethn, 1965); Katona I.: Kísérlet egyszakaszos népdalszövegek változatképződésének mennyiségi vizsgálatára (Ethn, 1969); Voigt V.: A szólások változatainak szintjei (Nyelvőr, 1971); R. Jakobson—P. Bogatirjev: A folklór sajátos alkotásmódja (Hang–jel–vers, 1972); Voigt V.: A folklór esztétikájához (1972); uő: A folklór alkotások elemzése (1972).
