tipológiai irodalomtudomány
VIL15 535-536az összehasonlító irodalomtudomány irányzata, amely a →tipologikus egyezés fogalmát tartja alapvető fontosságú felismerésnek. ● A voltaképpen már a 18. sz. legvégétől kitáguló világirodalmi horizont azt eredményezte, hogy a távol-keleti irodalmakban is felfedeztek az európai irodalmakból ismerthez hasonló jelenségeket. Ezeket először a →diffuzionista irányzatok módszerének megfelelően közvetlen művelődéstörténeti kapcsolatokkal, majd az →evolucionista irányzatok keretében egy egyetemes fejlődési törvényszerűség érvényesülésével magyarázták. A 19. sz. végétől az irodalompszichológiai és műfajtörténeti kutatások arra vezettek, hogy felismerjék, bizonyos tartalmi, szerkezeti, formai, poétikai sajátosságok akkor is egyeztethetők, ha semmiféle közvetlen kapcsolat nem volt az egyes irodalmak között. Noha a →morfológiai irodalomtudomány célkitűzése nem összehasonlító vizsgálat, inkább az egyes alkotások felépítésének „objektív” vizsgálata volt, sok adatot szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy pl. a mese, novella, hősepika egyes alkotásainak szerkezete mindenütt hasonló. Ennek továbbfejlesztése során, legkivált századunk hatvanas éveiben V. M. Zsirmunszkij, N. I. Konrad és követőik fogalmazták meg az egyes irodalmak közti egyezések tipológiai elméletét. Ez azt hangsúlyozza, hogy azonos körülmények között egymástól függetlenül is azonos műtípusok, műfajok, poétikai megoldások jönnek létre. ● Noha az elmélet bővebb, tüzetes kifejtésére nem került sor, inkább csak feltűnő egyezések bemutatásával, példaértékűnek tartott elemzésével találkozunk, az elgondolás világszerte igen pozitív visszhangra talált, nem utolsósorban a csak hatásokat, befogadásokat vizsgáló, ekkorra már konzervatívnak tekintett összehasonlító irodalomtörténet elgondolásaival szemben. A kifáradtnak tekintett komparatisztika más kritikusai, mint pl. R. Étiemble, azt hangsúlyozták, hogy e módszer végül sem adott valóban világméretű áttekintést, és nem is a poétikai minőségeket, ennél sokkal inkább a fordításokat, utánzásokat, a „hatás” megnyilvánulásait vizsgálta. ● Az új, tipológiai módszer főként a hősepika (ennek mind folklorisztikus, mind irodalmi változatainak) vizsgálatában ért el eredményeket, maga V. M. Zsirmunszkij és tanítványai (legkivált Je. M. Meletyinszkij) révén. Az ázsiai irodalmak közül a perzsa és kaukázusi, kisebb mértékben a belső-ázsiai, igen sokrétű módon a japán (és ehhez képest csak utalásszerűen a kínai) került párhuzamba az európai irodalmakkal. Feltűnő, hogy az ókori irodalmakat csak ritkán vonták be az ilyen vizsgálatok körébe. ● Mo.-on az 1960-as években már is-mertté váltak az új módszer alapgondolatai, nem következett azonban be ezek adaptálása, továbbfejlesztése, mint pl. a környező országokban. D. Durisin megkülönbözteti pl. a társadalmi-tipológiai összefüggéseket (ilyen a byronizmus, a kritikai vagy szocialista realizmus jelentkezése több országban), az irodalomtipológiai öszszefüggéseket (pl. elbeszélő művek szerkezetében megfigyelhető hasonlóságok), a lélektani tipológiai összefüggéseket (pl. a mitológia, a paralelizmus esetei) és az érintkezési kapcsolatokkal is összefüggő tipológiai párhuzamokat (ilyen pl. egyazon mű további feldolgozásainak sora, távoli területekre vonatkozó művek, egy-egy jelentős író munkáinak hatása stb.). ● Már az iskola kialakulásakor figyelmeztettek: amíg a genetikus kapcsolatok kutatása még kezdeti szinten is legalább ideiglenesen érvényes részfelismerésekhez vezet, a tipológiai vizsgálat a leggyakrabban csak sejtésekig jut. Különösen akkor, ha az irodalom történetéhez kapcsoljuk a →tömegirodalom termékeinek elterjedését, hatását is, szinte alig látszik akadály genetikus irodalomtörténeti kapcsolatok előtt. (A kelta Arthurmondakör alkotásai, orosz közvetítéssel, eljutottak pl. az obiugor folklórba.) Másrészt a poétikai minőségek világméretű összevetése még igen sok meglepetést okozhat a kutatóknak. Pl. a japán udvari költészet és az óészaki szkaldikus költészet sok eszköze egyeztethető egymással, s a maláj, a tuareg és a provánszi szerelmi költészet is hasonló eszközökkel él. Olykor a tipológiai egyezés a még nem ismert genetikus egyezés előlegezése (pl. Lope de Vega, Calderón de la Barca „orosz tárgyú” művei, Dante túlvilági utazásának arab és más párhuzamai, az „árnyék nélküli ember” vagy a „Teli Vilmos-történet” előzményei stb.). Ám e kérdéskör megnyugtató elrendezése nélkül nincs igazán összehasonlító irodalomtudomány, illetve az egyes kultúrákat összehasonlító kutatásból sem lehet irodalomtudományi tanulságokat levonni. ● (→összehasonlító irodalomtudomány, irodalom és kultúra)
Irodalom:
Bor K.—Sziklay L.—Vajda Gy. M.: Tanulmányok az összehasonlító irodalomtörténet köréből (1962); R. Étiemble: Comparaison n'est pas raison (1963); Problemi szravnyityelnoj filologii Szbornyik sztatyej ... V. M. Zsirmunszkovo (1964); N. I. Konrad: Zapad i Vosztok (1966); P. Á. Grincer (szerk.): Tyipologija i vzaimoszvjazi lityeratur Drevnyevo Mira (1971); Philologica Pamjatyi akagyemika V. M. Zsirmunszkovo (1973); Isztoriko filologicseszkije isszledovanyija Szbornyik sztatyej . N. I. Konrada (1974) B. L. Riftyin: Tyipologija i vzaimoszvjazi szrednyevekovih lityeratur Vosztoka i Zapada (1974); Sz. Sz. Averincev: Poetyika rannyevizantyijszkoj lityeraturi (1977); D. Durisin: Összehasonlító irodalomkutatás (1977); Vajda Gy. M.: Összefüggések. Világirodalmi tanulmányok (1978); V. M. Zsirmunszkij: Szravnyityelnoje lityeraturove‑gyenyije Vosztok i Zapad (1979); M. P. Álekszejev: Szravnyityelnoje lityeraturovegyenyije (1983); I. V. Sztyebleva: Problemi isztoricseszkoj poetyiki lityeratur Vosztoka (1988); E. Miner: Comparative Poetics (1990).
