népköltészet

VIL9 233-240

a folklór keretein belül a költészeti alkotások összessége, általános értelemben „folklór jellegű irodalom.” Mint ilyen, az osztálytársadalmak kizsák­mányolt osztályainak társadalmi tudatán belül a művészi formák önálló jelensége. ● Főbb tartalmi csoportjait a folklorisz­tika és az irodalomtudomány elvei szerint lehet elrendezni. Általában megkülön­böztetjük az egyes műnemeket: epika, dráma, líra, valamint az ezek közötti átmeneti műfajokat (epikolírai, líroepikai, epikodrámai, drámai-epikai, dramolírai és lírai-drámai átmeneteket). Szokásos a verses és nem-verses formák megkülön­böztetése is, ezek gyakran nagyjából azo­nos témákat fogalmaznak meg (pl. tör­téneti ének és történeti monda vagy monda és ballada stb.). Ritkábban használatos a rövid formák és nagy (hosszú) formák megkülönböztetése (pl. proverbium, mese, epikus ének), itt kérdéses az, hogy csak két pólust, vagy több fokozatot külön­böztessünk-e meg. Kommunikációs szempontok alapján a legkülönbözőbb műfajok szembeállítása vagy összekapcso­lása képzelhető el (leggyakoribb a mese, monda és mítosz ilyen összevetése). Stí­lustörténetileg általában a nagy stílus-irányzatok (pl. realizmus) jelentkezését jól megfigyelhetjük, noha azonosításuk nem minden nehézség nélküli. A történeti stílusok (pl. reneszánsz, barokk stb.) folk­lorisztikai azonosítása már több ered­ménnyel járt. Ismertek azonban sajátos stíluscsoportok is (pl. régi stílus, új stílus a népköltészetben). A szovjet kutatás­ban újításként alkalmazott →művészi módszer kérdésköre nagyjában azonosítható a korábbi stíluskategóriákkal. ● Kutatása a folklorisztika, irodalomtudo­mány, néprajz, etnográfia, nyelvtudo­mány, pszichológia, művelődéstörténet és más tudományterületeken egyaránt eredménnyel folyt. Szempontjaik azon­ban különböznek egymástól, így a következtetések sem mindig egyeztethetők. Általában nemzeti keretek között foly­tak a vizsgálatok, amelyeket azonban etnikusnak tekintettek, és ily módon népcsaládonként vagy nyelvcsaládonként ál­talánosítottak. Így lett a német népköl­tészet kutatásának germanisztikai vagy indogermán, az orosz vagy bolgár népköltészet kutatásának szlavisztikai kicsengése. Bizonyos esetekben a területi szempontok is érvényesülnek („északi” — észak-európai, balkáni, mediterrán stb. népköltészeti egyezésekről beszélnek). Különösen a kutatás kezdeti szakaszain még nagyobb kategóriák is felmerültek (pl. ázsiai, afrikai, arab folklór stb.), noha nyilvánvaló tény, hogy ezek népkölté­szetei sokban különböznek egymástól. ● A szoros értelemben vett történeti kuta­tások esélyeit csökkenti, hogy a gyűjté­sek csak a 19. sz.-ban indultak meg Euró­pában (másutt még később), és e korszakot megelőzően csak másodlagos, átté­teles és töredékes adataink vannak. Igaz ugyan, hogy ezeket egy társadalomtör­téneti-tipológiai módszerrel nem nehéz egyetlen, nagyszabású fejlődésrajzba il­leszteni — amelynek azonban pontos he­lyi körvonalazása még így is sok felada­tot jelent. Voltaképpen egy Európában már elmúlóban levő korszak adatait ismerjük igazán, a munkásfolklór vagy más kontinensek népi kultúrája keretei kö­zött sok a feltűnő eltérés, és bizonyára még több a fel sem ismert különbség. A világ népköltészet-történetének megírása ily módon ma még reális programként sem szerepel. ● A népköltészet ku­tatása során általában a →folklorisztika alapfogalmait és módszereit használják. Ilyen értelemben foglalkoznak az egyes alkotások eredetére és megmaradására vonatkozóan a →hagyomány, hagyomá­nyozás, sőt az →eredet kérdéseivel. Az →elterjedés bonyolult kérdéseivel szokás összekapcsolni az →átadás és →átvétel problémáit. Dialektikus ellentétpárt alkot az →egyéniség és a közösség, az előbbivel foglalkozik a nálunk is jelentős →egyéni­ségkutató iskola, az utóbbi megnyilvánu­lását →közösségi jelleg elnevezéssel szo­kás illetni. Természetesen sajátos módon nyilvánul itt meg az →előadó és a közön­ség kapcsolata. Noha a nép kultúrájának más jelenségeihez hasonlóan nem írható le kizárólag az →etnikus specifikum megnyilvánulásaként, különösen az →etno­lingvisztikai irodalomszemlélet keretében sokat foglalkoztak a sajátos etnikai és nyelvi megnyilvánulási formákkal. Noha korábbi társadalomtörténeti jelenséghez kapcsolódik, mint a szoros értelemben vett nemzet, azért a →nemzeti folklór témakörével sokat foglalkoztak. A →nem­zeti karakter nem egy jellemzése is erede­tét tekintve a népköltészetből indult ki. Amint ezt a nemzetköziség kérdéskörének vizsgálói megállapíthatták, mind egyes vonásait, mind egészét tekintve igen szé­les körű összehasonlítást igényel, amelyet az →összehasonlító irodalomtudomány ke­retében, ám önállónak is tekinthető ku­tatási ágazatként az összehasonlító folklorisztika rendszeresen vizsgál. Azt a tényt, hogy a nép körében él, nemcsak szűkebb szakmai vonatkozásban, hanem elméleti szinten a →népiség vizsgálatakor is figyelembe szokták venni. Ezzel kapcsolatban az is figyelmet igényel, hogy a hivatásos irodalom és a népköltészet között sok átmeneti forma ismert, olyan társadalmi rétegek és csoportok alkotá­sai, amelyek pontosabban a →félnépi költészet kategóriájával jellemezhetők. ● Megnyilvánulási formáit tekintve a →szóbeliség döntő fontosságú, azonban a →szájhagyomány keretén belül nem ez az egyetlen költészettípus, másrészt az →írásbeliség szinte mindegyik műfajá­ban megjelenhet alkalomszerűen, olykor pedig törvényszerűen (pl. →feliratirodalom). Más esetben szándékát tekintve szól a néphez az írásos forma (→ponyvairodalom), amely azután később valódi folklór alkotásként jelenik meg, vagy ilyeneket hozhat létre. Még az ilyen írásos háttér esetében is érvényesülhet azon­ban a szájhagyományozás, mint a hagyományozás kommunikációs csatornája.

A hagyományos felfogás szerint a népköltészet azonos a parasztok saját iro­dalmi tevékenységével, a szorosabb érte­lemben vett parasztirodalom azonban más, mivel már az irodalom ismeretében, jelenségeinek utánzására törekszik. A →munkásfolklór és a →munkásirodalom ilyen értelemben való elhatárolása pontosabban történt meg az eddigi kutatásban; az előbbi a folklór és a népköl­tészet jelenségkörébe tartozik, az utóbbi nem. ● Különösen a költészet kialaku­lását tekintve fontos kategóriák a →munkaköltészet vagy a →szokásköltészet, ame­lyek nem azonosíthatók ugyan a népköl­tészettel, de mind a hivatásos költészetnek, mind a népköltészetnek előzményei. Ezzel függ össze az esztétikában és a poé­tikában általános érvénnyel használt ka­tegória, a →szinkretizmus, amely arra utal, hogy a különböző műnemek, sőt →művészeti ágak milyen szoros módon függnek össze korai formáikban. ● A szorosabb értelemben vett esztétikai ka­tegóriák közül csak néhányat alkalmaz­tak a népköltészetre (pl. realizmus, népi­ség stb.), általában nem eléggé meggyőző módon, azaz vagy a hivatásos irodalom, vagy a folklór oldaláról indokolatlanul és bizonyítékok nélkül átvéve egy más je­lenségre alkalmazott megnevezést. Ilyen értelemben pl. a komikum, a tragikum, sőt a szép vagy a poétikus fogalma is önállóan és tüzetesen lenne megvizsgá­landó a népköltészet körében. ● Tartalmi-formai és stílusbeli jelenségek ese­tében viszont gyakran a folklorisztiká­nak a népköltészet kutatásában bevált fogalmait használja az irodalomtudomány (→egyszerű formák, formula, variálódás stb.), máskor az összehasonlító és szövegfilológia kategóriái nyertek itt széles körű, eredményes felhasználást (pl. redakció, műfaj, változat). Olykor valóságos köl­csönhatásról beszélhetünk. Pl. a →motívum, típus, szüzsé kategóriáit a folk­lorisztika az irodalomtudománytól kölcsönözte, majd maga átalakította eze­ket, és az újszerű értelmezés (pl. mese-típus, mondamotívum, ballada-szüzsé stb.) jutott vissza az irodalomtudományba (→motívumindex, típuskatalógus, sőt ál­talában is az →index és a →katalógus). Afolklorisztikai adatgyűjtés, szövegkiadás és feldolgozás is szoros kapcsolatban áll irodalomtudományi megfelelőivel, annak alapján szerveződött meg, majd rendszeressé válva jótékonyan hatott vissza (archívum, kézirattár, irodalmi múzeum). ● Számos esetben az irodalomtudomá­nyi kézikönyvek foglalkoznak a népköl­tészet kérdéseivel, máskor folkloriszti­kai kézikönyvek tárgyalnak irodalmi je­lenségeket is, vagy felhívják ezekre a figyelmet (→irodalmi lexikon és enciklo­pedia). A tárgytörténet és általában a motívumtörténet (→motívum) nem is kü­löníti el egymástól e két kategóriát. ● A népköltészet anyagának feltárását a korábbi szórványos adatok és vizsgálatok után a 18. sz.-ban javasolták, majd a 19. sz.-ban kezdték rendszeresen összegyűjteni és publikálni. Könyvtárak, nem­zeti gyűjtemények, ill. filológusok ma­gánfeljegyzéseiből a 19. sz. végére ala­kultak ki az első jelentős archívumok, amelyekben a szövegek rendszerezése is megkezdődött. Ezzel egy időben megkezdődött a néprajzi múzeumokban a tárgyi anyag összegyűjtése (ide került a folklór köréből a népművészet és a népzene, valamint a néptánc anyaga, termé­szetesen ily módon ide került pl. a →szo­kásköltészet vagy a →feliratirodalom szinte teljes egészében). A nemzeti és nemzetközi archívumok rendszere a századfor­dulóra alakult ki, elsősorban É-Európá­ban, és különösen a Folklore Fellows nem­zetközi társaság létrejöttekor (1907, →FFC). Az 1930-as évek után a bloo­mingtoni egyetem (Indiana University, USA) archiválási elvei váltak világszerte követetté. Az SZU-ban a leningrádi folk­loristák, és természetesen a gazdag balti archívumok váltak példaképpé. A har­madik világban ezek kiépítése most fo­lyik. ● Magyarországon sok kísérlet után is csak részleges archívumok működnek. ● A fontosabb gyűjtemények a következők.

Európa:

Finnország: Helsinki — Finn Irodalmi Társaság archívuma, 1827 óta, szinte teljes finn és nagyon gazdag észt anyaggal, a →finn iskola ennek alapján alakult ki; ugyanitt a svédországi Svéd Irodalmi Társaság gazdag archívuma, ennek kiadványa az áttekintő gyűjtemény: Finlands Svenska Folk­diglning; Tarka — több jelentős folklór archívum; Tampere, Jyväskylä, Joensuu speciális folklór archívumok stb.

Svédország: Uppsala — Nyelvjárási és folklór archívum (ULMA) a központi svéd archívum, gaz­dag lapp anyaggal; Stockholm: a Nordiska Museet folklór archívuma: ugyanitt Svenskt Visarkiv: bal­lada- és népdalarchívum; Lund — egyetemi néprajzi és folklór archívum; helyi archívumok Göte­borg, Umeá és más egyetemeken.

Norvégia: Oslo egyetem — Norsk Folkeminne­samling, a középponti gyűjtemény több kiadványsorozattal; Bergen egyetem: új archívum, főként mese-, balladaanyag.

Dánia: Koppenhága — Dansk Folkemindesamling, kiadványsorozatai elsősorban dán anyagot közölnek.

Izland: Reykjavík — a központi kéziratarchívum gazdag folklór anyaggal a világhírű középkori kézirattár (Handritastofnun) munkálataiban is részt vesz.

Faröer-szigetek: Thórshavn — a faröeri akadémia archívuma (ezen kívül gazdag anyag van Koppen­hágában és Oslóban).

Észak-európai országok folklórintézete: NIF (→Nordisk Institut for Folkedigtning) az öt érdekelt ország közös kutatóintézete, jelenleg a finnországi Turkuban, kis archívummal, ám je­lentős kiadási tevékenységgel (találós kérdés, bal­lada).

Német Demokratikus Köztársaság: Berlin — több korábbi archívum egyesítésével a Tudományos Akadémia néprajzi intézetében, nem központi archívum; Rostock — R. Wossidlo meck­lenburgi archívuma.

Német Szövetségi Köztársaság: Göt­tingen — mesearchívum, a nemzetközi meseencik­lopédia (→Encyclopädie des Märchens) itt készül; Freiburg im Breisgau — Deutsches Volksliedarchiv nagy nemzetközi anyaggal rendelkező népdal- és balladaarchívum, legfőbb kiadványa a központi német balladapublikáció Deutsche Volkslieder mit ihren Melodien; Marburg: mondaarchívum, bá­nyászfolklór-archívum, ikonográfiai gyűjtemény; a külföldi német folklórt több archívum is tárolja, köztük a legjelentősebb szintén Freiburgban van. Mindegyik archívum számos kiadvánnyal rendel­kezik.

Belgium: Brüsszel—vallon folklór archívum Brüsszel és Antwerpen — flamand folklór archívum; Tervuren — Afrika-intézet, hatalmas archívum főleg a Kongó-vidékről.

Hollandia: különböző nyelvjárási, néprajzi és folklór archívumok.

Franciaország: Párizs — voltaképpen nem nagy folklór archívum az Arts et Traditions Popu­laires múzeumban; gazdag afrikanisztikai archí­vumok arab, berber, kabil anyaggal is.

Anglia: kisebb nyelvjárási és néprajzi archívumok London, Leeds, Manchester egyetemein. Skócia: Edinburgh — a School of Scottish Studies gazdag skótgael gyűjteménye.

Írország: Dublin — az ír Folklór Bizottság óriási archívuma.

Olaszország: Bari — szövegfolklór-archívum Palermo — a nagy gyűjtő, G. Pitré archívuma.

Görögország: Athén és Szaloniki, etnográfiai és folklór archívumok.

T ö r ö k o r s z á g: Ankara (és egyebütt) archivum-kezdeményezések

B u l g á r i a: Szófia — akadémiai folklór és néprajzi intézetek.

A l b á n i a: Tirana — nagy archívum az akadémiai néprajzi intézetben. Ezen kívül jelentős, ám nem rendezett albán anyag a jugoszláviai Pristina Albanológiai Intézetében.

J u g o s z l á v i a: Zágráb — Institut za Narodnu Um­jetnost, jelentős horvát anyag, néhány kisebb gyűj­temény más intézményekben; Ljubljana: jó mese- és szokásanyag az akadémiai néprajzi intézetben, külön zenei archívum a zenetudományi intézetben (itt van a ballada-archívum); Sarajevo — Zemaljski Muzej (főleg epikus műfajok); Belgrád — több inté­zetben és az egyetemen archívumok, különösen jelentős az akadémiai néprajzi intézetben a V. St. Karadzic anyagát érintő gyűjtemény; Újvidék — a Hungarológiai Intézetben magyar folklór archívum.

R o m á n i a: Bukarest — hatalmas folklór archívum a volt folklorisztikai intézetben (Institutul de Fol­clor), főleg mese, ballada, monda, szokásköltészet, tánc; Kolozsvár/Cluj/ — a két világháború között itt szerveződött a nagy román folklór archívum, amely az utóbbi években ismét működik, több kiadványa után jelenlegi évkönyve Anuarul de Folclor; ugyanitt jelentős magyar folklór archívum, voltaképpen a II. világháború után gyűjtött anyaggal, amely nagyobb, mint a hasonló magyarországi archívu­mok anyaga; Temesvár — kisebb román folklór archívum az egyetemhez kapcsolva; Iasi — szo­kásköltészet, az egyetemhez csatolva. A szász folk­lórnak nincs központi archívuma, anyag van Bu­karest, Kolozsvár és Temesvár említett intézmé­nyeiben, valamint Nagyszebenben, a Brukenthal múzeumban.

A u s z t r i a: Bécs nem túl nagy anyag a néprajzi múzeumban; már a múlt század végétől jelentős nemzetközi anyag a Phonogrammarchiv intézmé­nyekben, nyelvjárási és zenei gyűjtemény, néprajzi és folklorisztikai vonatkozásokkal, benne magyar és az I. világháborúban az oroszországi hadifoglyoktól gyűjtött finnugor és altaji, kaukázusi népek folklórja, valamint gazdag afrikai anyag. Burgen­landi magyar anyag a bécsi egyetem néprajzi intézetében van.

Csehszlovákia: Prága — régi és jó anyag a folklorisztikai intézetben; Brno — szövegfolklór és zenefolklór az egyetemen és kutatóintézetben; Stráznice — a mai folklór és folklorizmus adatai a Népművészet' Intézetben; Pozsony — a Szlovák Tudományos Akadémia Néprajzi Intézetében sokoldalú szlovák anyag, némi magyar anyag is; ma­gyar anyag található a Csemadok archívumában

L e n g y e l o r s z á g: Poznan — a 19. sz. nagy népköltési gyűjtőjének, O. Kolbergnek hagyatéka, kiadás alatt; Katowice — gyermekfolklór; Varsó — Művészettörténeti Intézet ikonográfiai archívuma; más intézményekben is fontos gyűjtemények

Szovjetunió: Leningrád — Puskin-ház (Orosz Irodalmi Intézet) az orosz folklór hagyományos archívumainak folytatása; ugyanitt Herzen-intézet (a kis népek Pedagógiai Főiskolája) értékes anyag Szibéria és Belső-Ázsia folklórjából; ugyanitt az Akadémiai Néprajzi Intézet filiáléja, az Antropo­lógiai és Etnográfiai Múzeum fontos gyűjtemények; ugyanitt Filmtudományi, Színháztudományi és Művészeti Intézet mai folklór gyűjtései; Moszkva — Gorkij-intézet (Világirodalmi Kutatóintézet) a Szovjetunió népeinek folklórja, különösen a hősepika; ugyanitt a Lomonoszov-egyetem folklór tanszékén orosz folklóranyag; ugyanitt számos más intézetben (pl. Zeneművészek Szövetsége, a Szov­jetunió Népeinek Múzeuma stb.) értékes gyűjte­mények; Petrozavodszk — a Folklór Intézetben orosz és karjalai folklór; Ufa — egyetemén orosz, belorusz és baskír folklór; Novoszibirszk — egye­temén szibériai folklór; Irkutszk — szibériai folk­lór; Kemerovo — belső-ázsiai folklór.

A Szovjetunió nem orosz köztársas á g a i: Kijev — ukrán folklór és néprajzi intézet; Minszk — belorusz folklór; Tbiliszi — grúz folklór intézet; Jereván — nagyszabású örmény folklór anyag; Dusanbe — modern gyűjtésű nagy tadzsik archívum; Alma-Ata — kazah folklór gyűjtemény; Sziktiv-kar — komi folklór archívum; Joskar-Ola — mari folklór archívum; Szaranszk — mord­vin és orosz folklór anyag; Kisinyov — moldvai román folklór; Izsevszk — udmurt folklór; több kis kaukázusi nép folklórját a helyi néprajzi, nyel­vészeti, történeti intézetekben archiválják; szinte minden területi múzeum vagy intézmény tárol vegyes nagyságú és értékű népköltési anyagot.

Észt S Z S Z K: Tartu — népköltési archívum (pontosabban az Állami Egyetem és a Kreutzwald­ról elnevezett Irodalmi Múzeum archívuma), a 19. sz. közepétől, Fr. E. Kreutzwald gyűjtéseitől kezdve szinte teljes anyagot (közte észtországi orosz, szetu, lív stb.) tartalmaz, mintaszerű elrendezésben, kiadva a történeti anyagot, mondákat, népdalokat, helyi gyűjteményeket, legutóbb a szólásokat. A világ egyik legfontosabb folklór-archívuma; Tal­linn — az Észt Tudományos Akadémia nyelvi és irodalmi intézetének archívuma (újabb gyűjtések), más finnugor népek anyagával. Nagy észt anyag van finn és svéd archívumokban is.

Litván SZSZK: Vilnius — az akadémiai inté­zetbe került a már a múlt században megszervező­dött archívum anyaga. Ez a világ legnagyobb szó­lás-, dalgyűjteményé, hatalmas anyaggal más műfajokból is. Mintaszerűen feldolgozott anyag. Régi anyag található lengyel gyűjteményekben, hatal­mas, részben páratlan anyag az USA és Kanada számos litván archívumában.

Amerika:

U S A: Bloomington – Indiana University Folklore Institute főleg nemzetközi és helyi prózai folklór; ugyanitt külön archívumban a „hagyományos zene”; Los Angeles – University of California Folklore and Mythology Institute főként hiedelmek, népi gyógyítás, az amerikai angol folklór legna­gyobb gyűjteménye; Austin – egyetemi folklór intézet modern és spanyolamerikai folklór; szá­mos más intézményben speciális gyűjtemények (Pl. szólás, balladák, zene, etnikus anyag), a nagy hanglemezgyártó vállalatoknál gazdag feldolgozott és feldolgozatlan anyag; Cambridge, Mass. – Harvard University Widener Library igen gazdag balkáni folklór anyag, amelynek feldolgozásában Bartók B. is tevékenyen részt vett, a →harvardi epikakutató iskola forrásanyaga. Számos gyűjteményben (Bloo­mington, Pittsburgh stb.) magyar folklór anyag. Washington – Folklife Center, igen gazdag folk­lór anyag, indián is. Ezt egyébként a nyelvészeti archívumok gyűjtik.

Kanada: igen sokrétű etnikus anyag különböző intézményekben, köztük a leggazdagabb a fran­cia, ukrán, szlovák, indián. Az angol anyagot az új-foundlandi Memorial University archívuma őrzi a legteljesebben.

Mexikó: a feldolgozott anyag zöme az Egyesült Államokban van (Austin, Los Angeles stb.).

K u b a: archívumkezdemények, erős szociológiai befolyás alatt.

V e n e z u e la: Caracas — Állami Folklór Intézet archívuma.

B r a z í l i a: több kisebb archívum, legnagyobb a Sáo Pauló-i múzeumban.

P e r u: kezdemények.

C h i l e: Santiago – folklór archívumok az egyete­meken.

a: Buenos Aires – jól feldolgozott archívumok.

Ázsia:

J a p á n: Tokió — már a két világháború között kialakult a mesearchívum, rendezett formában; a népzenei archívumot most építik ki.

K o r e a: hagyományos archívum Szöulban, igen ki­csiny gyűjtemények a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban.

M o n g ól i a: szovjet, magyar, lengyel segítséggel most építik ki az archívumot. Számottevő hagyo­mányos anyag Amerikában, a Német Szövetségi Köztársaságban, az SZU-ban és Bp-en. Az Ulan-Ude-ben (SZU) működő burját folklór archívum anyaga igen gazdag.

K í n a: több kísérlet ellenére sincs központi archívum sem a Kínai Népköztársaságban, sem Tajvanon. Gazdag anyag van a University of California (Ber­keley) gyűjteményeiben.

V i e t n a m: Hanoi – kezdeti gyűjtemény a nagyobb és kisebb etnikumok anyagából.

T h a i f ö l d: amerikai rendszerű kis archívum.

F ü l ö p-s z i g e t e k: kisebb archívumok.

Indonézi a: hagyományos anyag Hollandiában, központi archívum nincs.

I n d i a: néhány helyi gyűjtemény, történeti anyag Angliától Norvégiáig sokfelé.

S z í r i a, I r a k: kezdeti gyűjtemények.

I z r a e l: Tel Aviv – Izraeli Folklór Archívum, nagy gyűjtemény, a bevándoroltak eredetének figyelembevételével, magyar vonatkozású anyag is. Mintaszerűen van rendezve. A nagyszabású kia­dási terv az utóbbi időben meglassult.

Afrika:

E g y i p t o m: Kairó – egyetemi folklór archívum, nem túl nagy.

S z u d á n: Khartum – szudáni kutatások intézete, rendszeresen folytatott, nemzetközi mintákat kö­vető archívum.

E t i ó p i a: Addisz Abeba — különböző kisebb gyűj­temények, főleg néptánc. Régebbi adatok Olaszo.-ban, újabbak Mo.-on is.

T u n i s z: folklór archívum a fővárosban.

N i g é r i a: különböző intézményekben jelentős gyűj­temények, jó publikációk.

A n g o l a: Luanda – Állami Folklór Archívum most kiépülőben, nemzetközi, közte magyar segítséggel. Hagyományos gyűjtemények a volt gyarmatosító országokban (Anglia, Franciaország, Belgium, kisebb mértékben Portugália, Olaszország). A függetlenné váló országok gyakran nagy terveket szőttek ilyen archívumok felállítására, amelyekből azonban nem sok valósult meg. Az Afrikai Egységszervezet több központi és regionális archívumot tervezett, ezek közül a Niamey-ben (Niger) működő nyugati-cent­rális-középafrikai jutott el a publikálásig. Az UNESCO és más nemzetközi szervezetek élénken szorgalmazzák ezek létrejöttét.

Ausztrália és Óceánia:

Ha w a i i: Honolulu: Pacific Folklore Archives, elsősorban helyi anyaggal, ám összehasonlító tervekkel is.

Fi d z s i: az egyetemen nyugat-óceániai archívum.

Új-Guinea, Ú j-K a l e d ó n i a: helyi anyagok.

M i k r o n é z i a: főleg amerikai archívumokban.

Ú j-Zéland, Ausztrália: kisebb, helyi jelentőségű archívumok.

Magyarország:

Az 1840-es években a Kisfaludy Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia gyűjtött népköltési anyagot. 1872-től jelent meg a Magyar Népköltési Gyűjtemény, csakhamar megszerveződik a (mai nevén) Néprajzi Múzeum, 1889-től a Néprajzi Társaság, a századfordu­lótól a Nemzeti Múzeum adattára, 1907 óta a Folklore Fellows magyar tagozata (→FFC), 1940-től az Új Magyar Népkötési Gyűjtemény. 1939-ben készült el a Néprajzi Múzeumban egy új központi archívum terve (mai nevén Ethnológiai Adattár), a magyar tudomá­nyosság átszervezésekor, 1949–50-ben pedig több intézmény és kiadvány terve. Köztük a népzenei (és rokon) kutatások a Népzenekutató Csoportban (mai nevén a Zenetudományi Intézet részlege) központo­sulnak, itt indul meg 1951-től A Magyar Népzene Tóra kiadása. Az 1960-as évek végétől működik a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatócsoportja, benne több archívum előzményeivel. A nem-magyar anyagot a központi archívumok, illetve a helyi múze­umok és a nemzetiségi szövetségek tárolják. Külföl­dön van magyar anyag Bécs, Pozsony, Kolozsvár, Újvidék említett archívumaiban, szórványos módon má­sutt is. ● A mai fontosabb archívumok: Ethnológiai Adattár (Bp., Néprajzi Múzeum) – benne jelentős néprajzi és kisebb népköltési anyag; a Magyar Tudo­mányos Akadémia Kézirattára (Bp.) – benne fon­tos 19. sz.-i anyag; az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára (Bp.) – benne fontos 18–19. sz.-i anyag; a Zenetudományi Intézet archívuma (Budapest) – benne fontos népzenei, néptánc, ballada- és népdalanyag, jelentős európai népzenei anyag, finnugor folklóranyag; a Néprajzi Kutatócsoport archívumai (Bp.) – benne a magyar népmesekatalógus, magyar hiedelemmonda-katalógus, néphit és népi imádság, népi ráolvasások gyűjteménye, a magyar szokáslexikon kézirata, egy sámánizmus-archívum részei; a Kos­suth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Intézetének archívuma (Debrecen) – benne magyar és kelet-európai folklóranyag; az Eötvös Loránd Tudomány-egyetem Folklore Tanszékének archívuma (Bp.) – benne maifolklór gyűjtemény, a „nagy-budapesti folklór” gyűjteménye, szokásanyag, afrikanisztikai és amerikanisztikai anyag; a József Attila Tudományegyetem néprajzi tanszékének archívuma (Szeged) – benne helyi gyűjtések; több vidéki múzeum archí­vuma; több társadalmi intézmény archívuma (pl. Népművelési Intézet, Népi Iparművészeti Tanács Magyar Rádió stb.). ● Kézikönyvek. Több nemzetközi néprajzi és folklórlexikon terve készült el (→irodalmi lexikon és enciklopédia), kötetben megjelent a Magyar Néprajzi Lexikon (1977—1982), esetenkénti kitekintéssel a nemzetközi népköltészetre. Jelentősebb önálló folk­lór lexikont a lengyelek adtak ki: J. Krzyzanowski: Slownik folkloru polskiego (1965). Most készül a Nor­disk Institut for Folkedigtning gondozásában egy nem­zetközi terminológiai szótár. ● Áttekintésszerű kézikönyv igen sok ország népköltészetéről elkészült, gyakran a nemzeti irodalomtörténet részeként, álta­lában az első kötetben, vagy annak fejezeteként. Néhány fontosabb áttekintés (ezekben a korábbi hasonló áttekintések adatai is megtalálhatók):

angolszász népek: A. H. Krappe: The Science of Folklore (1930); észak-európai népek: K. Liestel —C. W. von Sydow: Nordisk kultur IX. (1931);
szláv népe k: K. Moszyinski: Kultura ludowa Slowian, II. (1968), 2. kiadás;
a m e r i k a i: R. M. Dorson: American Folklore (1959); uő: Folklore and Folklife (1972);
angol: G. L. Gamme: Handbook of Folklore (1887):
b o l g á r: H. Vakarelszki: Etnografija na Bolgarija (1974); P. Dinekov: Balgarszki folklor (1972); C. Romanszka: Vaproszi na balgarszkoto narodno tvorcsesztvo (1976);
c s e h és s z l o v á k: M. Lescák—O. Sirovátka: Folklór a folkloristika (1982):
dán: I. M. Boberg: Dansk folketradition (1962); észt: R. Viidalepp: Eesti rahvaluule (1959); finn: M. Kuusi: Kirjoittamaton kirjallisuus. Suomen kirjallisuus I. (1963);
f r a n c i a: A. van Gennep: Manuel du folklore francais contemporain, I—IV (1938–1958), ma­gyarul részlet: Folcloristica 2—3 (1978);
h o r v á t: M. Boskovic-Stulli—D. Zecevic: Usmena knjizevnost — Puska knjízevnost. Povijest hrvatske knjizevnosti I. (1978);
í r: S. Ó Súilleabháin: Handbook of Irish Folklore (1938);
l e n g y e l: Etnografia Polski. Przemiany kultury ludowej II. (1981);
1 e t t: Latviesu literatúras vésture I. (1959);
l i t v á n: K. Korsakas: Lietuviq tautosakos apy­braia (1963);
m a g y a r: A magyar folklór. Egyetemi tankönyv (1979);
n é m e t: Deutsche Volksdichtung (1979); H. Bau­singer: Formen der „Volkspoesie” (1980); H. Stro­bach: Geschichte der deutschen Volksdichtung (1981);
o l a s z : R. Corso: Folklore (1943); G. Cocchiara: Popolo e letteratura in Italia (1959);
o r o s z: Ju. M. Szokolov: Russzkij folklor (1941) számos idegen nyelven is; V. I. Csicserov: Russzkoje narodnoje tvorcsesztvo (1959), német fordításban (1968) is; M. Ja. Melc: Russzkij folklor. Bibliogra­ficseszkij ukazatyel, 4 köt., 1945—1959, 1917—1944, 1960–1965, 1901–1916 évekre (1961—1981); r o m á n: G. Vravie: Folclorul (1970);
s v é d: A. B. Rooth: Folklig diktning (1965); az SZU szinte minden népe a maga nemzeti irodalomtörténetében, művelődéstörténetében vagy néprajzi kézikönyvében ad áttekintést a maga folklórjáról.
● Terepmunka-kézikönyvek és gyűj­tési útmutatók. A népköltészeti gyűjtés módszereit a néprajzi, etnográfiai és egyéb kéziköny­vek rendszerint tartalmazzák. Ezekről áttekintést ad: K. Goldstein: A Guide for Field Workers in Folklore (1964); The Fourth Conference of Nordic Anthropol­ogists (Ethnos, 1966 31.); Fältarbetet (1968); A. E. Kibrik: Metodika polevih isszledovanyij (1972); N. N. Szavuskina: O szobiranyiji folklora (1974); R. A. Georges: —M. O. Jones: People Studying People (1980); R. Pinxten—C. Karnoouh: Observation in Anthro­ppology (1981); P. Suojanen—L. Saressalo: Kulttuurin kenttätutkimus (1982); Bevezetés a folklorisztikába (1984).
Archiválási és szövegkiadási át­tekintések: Sok a gyakorlati kézikönyv, néhány kiadvány kiadási elveit is részletesen bemutatja, több áttekintés foglalkozik az általános kérdésekkel, ezekben további irodalommal, utalással korábbi kéziköny­vekre: Metogyicseszkaja zapiszka po arhivnomu hra­nyenyiju i szisztyematyizacii folklornih matyerialov (1964); B. Ny. Putyilov: Principi tyeksztologicseszkovo izucsenyija folklora (1986); V. M. Gacak—A. A. Pet­roszjan: Tyeksztologicseszkoje izucsenyije eposza (1971); Nordisk folkedigtning og folkemusik (1972); Voigt V. — Balogh L.: A népköltési (folklór) alkotások kritikai kiadásának szabályzata (1974); Folklor — iz­danyije eposza (1977); Tradition, dokumentation, arkiv (1978); A Guide to Nordic Tradition Archives (1978); L. Hay —P. Nagy: Avant-texte, texte, aprés­texte (1982); Bevezetés a folklorisztikába (1984).
● Tudománytörténeti áttekintések: A legtöbb kézikönyv ad ilyen részt is, minden ország­ban készült tudománytörténet a népköltészeti kuta­tásokról. Igen kevés viszont az olyan összegezések száma, amelyek széles kérdéskört és több ország kuta­tástörténetét érintik. Ezek közül a legfontosabbak, a korábbiakra is utalva: R. H. Lowie: The History of Ethnological Theory (1937); W. E. Mühlmann: Ge­schichte der Anthropologie (1948); St. Thompson: Four Symposia on Folklore (1953); A. L. Kroeber: Anthropology Today (1953); I. M. Boberg: Folkeminde­forskningens historie (1953); G. Lutz: Volkskunde (1958); R. M. Dorson: Folklore Research Around the World (1961); G. Cocchiara: Az európai folklór tör­ténete (1962, az eredeti olasz kiadás 1952, javított posztumusz kiadása 1971, a különböző nyelvre fordí­tott kiadásokban kiegészítésekkel: 1960 orosz, 197] lengyel, 1981 angol); S. Tax: Horizons of Anthropology (1964); G. Cocchiara: Az örök vadember (1965, olasz ere­deti: 1981); A. Dundes: The Study of Folklore (1965); T. K. Penniman: A Hundred Years of Anthropology (1965); Sz. A. Tokarev: Isztorija russzkoj etnografiji (1966); P. Mercier: Histoire de l'anthropologie (1966); C. A. Schmitz: Historische Völkerkunde (1967); J. O. Brew: One Hundred Years of Anthropology (1968); I. Weber-Kedlermann: Deutsche Volkskunde (1969); Biographica. Nordic Folklorists of the Past (1971); Voigt V. —Hoppál M.: Strukturális folklorisztika (1 — 2. kt., 1971—1972); K. E. Müller: Geschichte der antiken Ethnographie und ethnologischen Theorie­bildung (1—2. köt., 1972—1978); Main Trends of Research in the Social and Human Sciences (1—2. kt., 1970 -1976, több más nyelven is); R. Naroll — R. Cohen: A Handbook of Method in Cultural Anthropol­ogy (1973); J. J. Honigmann: Handbook of Social and Cultural Anthropology (1973); M. Godelier: Ho­rizon, trajets marxistes en anthropologie (1973); Etno­logicseszkije isszledovanyija za rubezsom (1978); R. Turner: Ethnomethodology (1974); J. S. Slotkin: Readings in Early Anthropology (1974); Etnografija v sztranah szocializma (1975); Koncepciji zarubezsnoj etnologiji (1976); M. Ducset: Le origini dell'antropo­logia (1—4. kt., 1976—1977, a francia eredeti 1971); G. Wiegelmann—M. Zender—G. Heilfurth: Volks­kunde (1977); J. Handoo: Current Trends in Folklore (1978); P. Burke: Popular Culture in Early Modern Europe (1978); J. Copans—J. Jamin: Aux origines de l'anthropologie francaise (1978); W. Krauss: Zur Anthropologie des 18. Jahrhunderts (1978); F. J. Oinas: Folklore, Nationalism and Politics (1978); Sz. A. Tokarev: Isztoki etnograficseszkoj nauki (1978); uő: Isztorija zarubezsnoj etnografiji (1978); Folk­lorisztikai tudománytörténet I. (1979); Ju. P. Averkijeca: Isztorija tyeoretyicseszkoj miszli v amerikan­szkoj etnografiji (1979); A magyar folklór. (1979); H. Bausinger: Volkskunde (1980); Ph. K. Bock: Conti­nuities in Psychological Anthropology (1980); M. Harris: Cultural Materialism (1980); Ju. V. Bromlej: Szovremennije problemi etnografiji (7981); G. Herra­nen: Folkloristikens aktuella paradigm (1981); L. M. Zemljanova: Szovremennaja burzsuaznaja folklorisz­tyika (1982); Néprajzi szöveggyűjtemény I. (1982); Folcloristica (1980—1981); Trends in Nordic Tradition Research (Studia Fennica, 27, 1983); M. L. Carvalhao Buescu: O estudo das linguas exóticas no século XVI (1983); Á. M. Machado: O mito do Oriente na litera­tura portuguesa (1983); Bevezetés a folklorisztikába (1984).

Az országonkénti áttekintések közül a jelentősebbek (ezekben utalás a korábbi művekre is) — ezeken kívül a kézikönyvek is rendszerint adnak használható tudománytörténeti áttekintést (az érintett országok sorrendjében):
Anglia — R. M. Dorson: The British Folklorists. A History (1968);
Ausztria — L. Schmidt: Geschichte der öster­reichischen Volkskunde (1951);
Belorusszia — A. Sz. Fjadoszik: Razviccje belaruszkaj szaveckaj falklarisztiki (1977); uő: Belaruszkaja falklarisztika (1980);
Csehszlovákia (cseh és morva adatok) — B. Benes: Úvod do do folkloristiky (1980); (szlovák adatok) — V. Urbancová: Pociatky slovenskej etno­grafie (1970); M. Dzubáková: Ku genéze slovenskej folkloristiky (1976);
Dánia — I. Folkeminder og traditionsforsk­ning (1966); J. Rockwell: Evald Tang Christensen (1980);
U S A — A. Paredes — R. Bauman: Toward New Perspectives in Folklore (1972); A. Dundes: Ana­lytic Essays in Folklore (1975); L. M. Zemljanova: Szovremennaja amerikanszkaja folklorisztyika (1975); A. Dundes: Folklore Theses and Disserta­tions in the United States (1976); J. H. Brunvand: The Study of American Folklore (1978);
Észtország — E. Laugaste: Eesti rahvaluuletea­duse ajalugu (1—2. köt., 1963—1980);
F i n n o r s z á g — B. Krohn: Die folkloristische Arbeitsmethode (1926, részleteinek magyar fordí­tása: Folcloristica 2—3, 1978); J. Hautala: Suoma­lainen kansanrunoudentutkimus (1954); A. Sarajas: Suomen kansanrunouden tuntemus (1956); J. Hau­tala: Finnish Folklore Research 1828—1918 (1969); W. A. Wilson: Folklore and Nationalism in Modern Finland (1976); O. Lehtipuro: Perinteentutkimuksen perusteita (1980);
F r a n c i a o r s z á g — A. Marinus: Critique, Mé­thode et Conceptions dans le Folklore (1935); P. Saintyves: Manuel de folklore (1936); A. Varagnac: Définition du folklore (1938); A. van Gennep: A mai francia folklór kézikönyve. Bevezetés (Fol­cloristica 2—3, 1978);
Görögország — A. Kiriakidu —Nesztorosz: I theória tisz ellénikisz laografiasz (1978); D. Luka­tosz: Iszagoji sztin eliniki laografia (1978);
Jugoszlávia — M . Boskovic-Stulli: Usmena knjizevnost (1971); uő: Usmena knjizevnost kao umjetnost rijeci (1975);
Latin-Amerika — P. de Carvalho Neto: History of Iberoamerican Folklore (1969);
L e n g y e l o r s z á g — J. Burszta: Kultura ludo­wa — kultura narodowa (1974); V . Krawczyk-Wasilewska: Wprowadzenie do folklorystyki (1979);
M a g y a r o r s z á g — Folcloristica (1., 1971—); Folklorisztikai tudománytörténet (1., 1978—); A magyar folklór. Egyetemi tankönyv (1979;) Néprajzi szöveggyűjtemény (1., 1982—); Bevezetés a folklorisztikába (1984);
Németország (NDK és NSZK) — H. Bausinier: Volkskunde (1971); L. Deneke: Jacob Grimm und sein Bruder Wilhelm (1971); R. W. Ewton: The Literary Theories of August Wilhelm Schlegel (1972); D. Naumann: Literaturtheorie und Ge­schichtsphilosophie (1979);
Olaszország — G. Cocchiara: Storia delle tra­dizioni popolari in Italia (1947); G. B. Bronzini: Il mito della poesia popolare (1966); G. Cocchiara: Le origini della poesia popolare (1966); A. M. Cirese: Cultura egemonica e culture subalterne (1973); G. B. Bronzini: Cultura popolare (1980);
Románia — I. C. Chitimia: Folcloristi si fol­cloristicá románeascá, (1968); Gh. Vrabie: Fol­cloristica románé (1968);
Svédország — Schwedische Volkskunde (1961); S. Svensson: Introduktion till folklivaforskning (1966); L. Lönnroth: Den dubbla scenen (1978);
S Z U (elsősorban orosz folklorisztika, lásd még Belorusszia és Ukrajna alatt is) — A. P. Razumova: Iz isztoriji russzkoj folklorisztyiki (1954); M. K. Azadovszkij : Isztori ja russzkoj folklorisztyiki (1–2. kt., 1958–1963); A. Schmaus : Probleme und Methoden der sowjetischen Folkloristik (1959); Z. Rudy: Ethnosoziologie sowjetischer Völker (1962); V. Je. Guszev: Markszizm i russzkaja folklorisz­tyika (1961); uő: Problemi folklora v isztoriji esztyetyiki (1963); Sowjetische Volkslied- und Volksmusikforschung (1967); V. J. Guszev: Le­nyinszkoje naszlegyije i izucsenyije folklora (1970); P. Maranda: Soviet Structural Folkloristics (1974); B. N. Putyilov: Metodologija szravnyityelnoisztoricseszkovo izucsenyija folklora (1976); A. A. Gorelov: Iz isztoriji russzkoj szovetszkoj folklorisz­tyiki (1981); Ukrajna — I. P. Berezovszkij: Ukrajinszka rad­janszka folklorisztyika (1968); V. P. Kirdan: Szo­biratyeli narodnoj poezii (1974); O. I. Dej: Sztorinki z isztoriji ukrajinszkoj folklorisztyiki (1975); Z. E. Boltarovics: Ukrajina v doszlidzsennjah polszkih etnografiv XIX szt. (1976).

Kurrens nemzetközi bibliográfiák: Internationale Volkskundliche Bibliographie (1917—); MLA International Bibliography (→Modern Language Association of America). A legtöbb jelentős folkloriszti­kai kutatással rendelkező ország kiad saját nemzeti bibliográfiát is, ezeket felsorolják a fentiek. Jelenleg a magyar bibliográfia a Néprajzi Hírek évenkénti 5—6. számaiban jelenik meg. ● Retrospektiv nem­zeti bibliográfiák számos országban jelentek meg, Mo.-on is. Ezeket az egyes kézikönyvek bemutatják.

Nevezetesebb nemzetközi vagy külföldi f o 1 y óiratok és évkönyvek (ezek részletesebb felsorolása is megtalálható az említett bibliográfiákban és kézikönyvekben): Abstracts of Folklore Stu­dies (USA, 1965—); Alpes Orientales (változó helyeken, 1956—); ARV — Journal of Scandina­vian Folklore (Uppsala, 1945 —); Béaloiideas (Dub­lin, 1928—); Balgarszki Folklor (Szófia, 1975—); Cahiers de Littérature Orale (Paris, 1976—); Current Anthropology (Chicago, 1960—); Cesky Lid (Praha, 1891—); Demos (Berlin, 1980—); Deutsches Jahrbuch für Volkskunde (Berlin, 1965—, újabb évfolyamainak címe: Jahrbuch für Volkskunde und Kulturgeschichte); Ethnologia Europaea (Münster, 1967—); Ethnologie Francaise (Paris, 1970—, előz­ménye ugyanitt: Arts et Traditions Populaires 1953 — 1970); Ethnologia Slavica (Bratislava, 1970 — ); Ethno­musicology (Middletown, 1962—); Etnografia Shqip­tare (Tirana, 1962 — ); Études Tsiganes (Paris, 1954 — ); Fabula (Berlin, 1958—); Finnisch-Ugrische Forschun­gen (Helsinki, 1901—); Folklore (London, 1890—); IPEK — Jahrbuch für prähistorische und ethno­graphische Kunst (Stuttgart, 1925—); Journal of American Folklore (Philadelphia, 1888—); Journal of the Folklore Institute (Bloomington, 1964—); Journal of the International Folk Music Council (London, 1949 —, újabb évfolyamainak cime: Year­book of the International Folk Music Council); Jahr­buch für Volksliedforschung (Freiburg, 1965—); Jour­nal de la Société Finno-Ougrienne (Helsinki, 1898—); Kalevalaseuran Vuosikirja (Helsinki, 1920—); Lao­graphia (Athén, 1909—); Lares (Firenze, 1935—); L'Homme (Paris, 1961 —); Literatura Ludowa (War­szawa, 1957—); Lud (Wroclaw, 1895—); Makedonszki Folklor (Skopje, 1968—); Narodna Tvorcsiszty ta Etnografija (Kijev, 1957—); Narodna Umjetnost (Zagreb, 1961—); Narodno Sztvaralastvo — Folklor (Beograd, 1961 —); Národopisné Aktuality (Stráznice, 1964—); österreichische Zeitschrift für Volkskunde (Bécs, 1898—); Polska Sztuka Ludowa (Kraków, 1947 —); Proverbium (Helsinki, 1965–1975, Burling­ton, 1983—); Proverbium Paratum (Budapest, 1980—1983); Revista de Etnografia (Porto, 1963—); Revista de Etnografia Folclor (Bucuresti, 1956—); Russzkij Folklor (Moszkva —Leningrád, 1956 —); Schweizeri­sches Archiv für Volkskunde (Basel, 1904 —); Sloven­sky Národopis (Bratislava, 1953—); Studia Fennica (Helsinki, 1933 —); Szovjetszkaja Etnografija (Moszkva, 1949—); Temenos (Turku, 1965 —); Tradisjon (Ber­gen, 1971— ); Traditiones (Ljubljana, 1972 —) Unifol (Koppenhága, 1972 — ); Ural-Altaische Jahrbücher (Wiesbaden és Bloomington, korábban Ungarisehe Jahrbücher, 1926 — ); Volkskunde (Antwerpen, 1887 — ) Volkskunst (München, 1978—); Yearbook of the In­ternational Folk Music Council (Urbana, 1969 — ); Zeitschrift für Volkskunde (Frankfurt, 1905—) stb.

Magyarországi kurrens folklorisztikai folyóiratok, évkönyvek (ahol nincs megemlitve, Budapesten): Acta Ethnographica (1950–); Artes Popu­lares (1970–); Documentatio Ethnographica (Bp. – Szolnok, 1970 --); Ethnographia (1889–); Folcloristica (1971–); Folklór Archívum (1973–); Folklorismus Bulletin (Bp. –Bratislava, 1980–); Index Ethno­graphicus (1956–1966): Műveltség és Hagyomány (Debrecen, 1960–, 1979-tó1 Ethnographica et Fol­cloristica Carpathica címmel): Népi Kultúra – Népi Társadalom (1968–); Néprajz és Nyelvtudomány (Szeged, 1957–); Néprajzi Dokumentáció (1950–1954, egyes füzetei Szovjet Néprajztudomány, illetve Népi Demokráciák Néprajztudománya címmel); Néprajzi Értesítő (1900–); Néprajzi Hírek (1972); Néprajzi Közlemények (1956 –); Népzene és Zenetörté­net (1972)–; Néprajzi Tájékoztató (1968–); Néprajz (1972–); Proverbium Paratum (1980–1982). Ide ve­hetünk néhány külföldi magyar sorozatot is: A Hun­garológiai Közlemények (Újvidék, 1969–); Népisme­reti Dolgozatok (Bukarest, 1976–).

A HELYZET AZÓTA RÉSZBEN VÁLTOZATLAN, RÉSZBEN MÓDOSULT.