lai
VIL6 864 | részcímszó[lai, le]: az egyik legismertebb, de többféle értelemben használt műfajnév a középkori nyugat-európai költészetben. A meglehetősen homályos történetű elnevezés a leggyakrabban elhangzó vélemények szerint kelta (breton vagy ír) eredetű, és legkorábban a hárfával kísért dalok, illetve ezek dallamának a neve volt. (→laid) Innen került volna lai néven a francia és gallego-portugál, majd lay formában az angol és spanyol irodalomba. Máig vitatott kérdés az, hogy a breton költészetben alakult-e ki az →Arthur-mondakör témáit tárgyul vevő epikus lai, vagy ez francia lelemény, mivel az olykor feltételezett breton dalokból semmi sem maradt ránk. A német irodalom hasonló nevű (de más etimológiájú) műfaja, a →Leich művelői is átvették a francia lai tartalmi és formai jellemvonásait. A lai rendszerint hangszerrel kísért énekdallamú strofikus költemény, amely határozott formai fejlődést él át a 12. és 15. sz. között. Megjelent benne a rímelés, a ritmus kötöttebb lett. Ugyanakkor azonban mindvégig lainak neveztek egyes rövid, nem strofikus dalokat is, amelyek rendszerint a hosszabb, elbeszélő jellegű költeményekhez készített improvizációs bevezetésként használatosak. A lai legismertebb válfajai több csoportba oszthatók.
Irodalom:
F. Gennrich: Grundriss einer Formenlehre des mittelalterlichen Liedes (1932).
