embléma
VIL2 1085(görög eredetű európai vándorszó ’betét; belehelyezett tárgy, kép vagy szöveg’>: L eredeti értelmében rendszerint képzőművészeti ábrázolással, gyakran ehhez társuló szöveggel jelölt jelvény, szimbólum. Épületek, használati tárgyak, ruhadarabok, fegyverek tulajdonosai vagy készítői egyszerű jelvénnyel utaltak személyükre. Képzőművészeti alkotások készítői nevüket adták meg ily módon. Céhek, mesterségek, vendégfogadók, kocsmák cégérszerű jelvényeket használtak. A könyvnyomtatás időszakában a papírmalmok vízjegyeikkel, a nyomdák és könyvkiadók, de akár a könyvkötők is alkalmazták. Szerzők gyakran sajátos →álnévként használták. Az egyéni, családi, városi, országos vagy birodalmi címerek is hasonló jellegűek. O Ezek mindegyikén a legtöbbször rajzos, néha plasztikai ábrázolásokhoz szövegek is kapcsolódnak: jelmondatok, emblémaértelmező mondások, vagy az ábrázolt jelenetre, történetre vonatkozó →eredetmondák. Az egyházi és állami jelvényeket heraldikai (címertani) kézikönyvek, egyházi szimbólum-rendszerezések, ill. külön jelvénygyűjtemények (→emblémata) tárgyalják és rendszerezik. Ezek divata a reneszánsztól a későbarokkig különösen nagy volt. A manierizmus irodalmában szépirodalmi jelentőségűvé válik, sőt néhány rövid prózai műfaj (→proverbium, jelszó, jel-mondat) érthetetlen az emblémák ismerete nélkül. Közvetlenül vagy áttételesen a költészet képnyelvét is messzemenően befolyásolta (szimbólum, költői kép), főként annak következtében, hogy a jelvények többértelműek lehetnek. Európa egész területén ismertek, tudományos feldolgozásuk mégis egyenetlen. Legjobban ismerjük a spanyol, olasz, francia, angol, német emblémákat, de még ezek közül is soknak eredeti jelentését nem sikerült kideríteni. ● (→címermagyarázó monda) ● 2. Apoétikában ennek meg-felelően a költői képek (ritkábban metrikai, formai alakzatok) következetes, többértelmű, visszatérő használata, amely az alkotó személyére, hőseire vagy egyes színhelyekre utalhat. ● (→vezérmotíum, szimbolika, motivika)
Irodalom:
K. K. A. Ruppel: Die Hausmarke (1938); P. Wentzcke: Hoheitzeichen und Farben des Reiches (1938); H. Stegemeier: Problems in Emblem Literature (Journal of English and German Philology, 1946); M. Praz: A Bibliography of Emblem Books (1947); B. B. Heim: Wappenbrauch und Wappenrecht in der Kirche (1948); H. Bayley: The Lost Language of Symbolism (1951); P. E. Schramm: Herrschaftszeichen und Staatssymbolik (1954); R. Clements: Picta Poesis (1960); J. Franklyn: Shield and Crest (1960); H. Spruth: Die Hausmarke (1960); J. Landwehr: Dutch Emblem Books (1962); Gy. Kepes: Sign, Image and Symbol (1966): R. Freeman: English Emblem Books (1966); Bernáth A.: Irodalmi művek értelmezésének kérdéséhez (ItK, 1970); I. Pele: Old Polich Emblems (Zagadniesnia Rodzajow Literackich, 1970).
