okkultista irodalom
VIL9 585-587<latin occultus 'elrejtett'>; okkult irodalom: az okkultizmus vallási és társadalmi jelenségéhez kapcsolható irodalmi alkotások összessége. A jelenségek „rejtett értelmét” a legtöbb vallás megkísérli megfejteni, ily módon a →vallásos irodalom, mágikus irodalom, a titkos társaságok irodalma számos esetben foglalkozik okkult jelenségekkel. Ilyen értelemben az ókori misztériumvallások, a zsidó kabbala, a középkori spiritualizmus, a reneszánsz és barokk alkímiája előzményének tekinthető. A leginkább közvetlen a kapcsolat a teozófiai irodalom (és az ezzel rokonítható antropozófiai irodalom) alkotásaival. A szorosabb értelemben vett okkultizmus a 19. században terjed el, amikor a spiritizmus, a távolbalátás és a clairvoyance váltak legfontosabb témaköreivé. A természeti törvényeket meghaladónak tekintett élmények leírása, értelmezése, ezekből életirányelvek levonása jellemzi műveit. Előszeretettel ad a fizikán túlmutató, a pszichológián, sőt a parapszichológián túlhaladó magyarázatokat. A technikai fejlődés előrehaladásával a rádió- és röntgen-sugárzás, újabban az űrhajózás, a kozmikus sugárzás, de akár a relativitáselmélet is helyt kap alkotásaiban. A szupranormális élmények néha a →hiedelemtörténet vagy a →kísértettörténet mintáit követik. Noha természettudományos tényként kezeli az élményeket, nem áll távol a régtől ismert →varázsirodalom alkotásainak átvétele. ● A hivatásos egyházak és a különböző ihletettségű ateista mozgalmak tekintélyes erővel és sok irodalmi alkotásban küzdenek ellene, amelyekre rendszerint megszületik a polemikus válasz is. Bizonyos esetekben a misztika és fantasztikum irodalmi értékű alkotásokat eredményez (→fantasztikus irodalom), általában azonban a gyakorlati útbaigazításra szánt művek gyengék. ● A 18. sz. végén francia és német földön jelennek meg az első kézikönyvek, csakhamar Anglia és még inkább Amerika válik a legfontosabb könyvtermő és -felvevő piaccá. Az utóbbi évtizedekben megnőtt Latin-Amerika és a szocialista országok ilyen irányú érdeklődése. Arab, kínai és japán területen a korábbi helyi mágikus irodalom alkotásaiból merítenek, és az →orientalizmus furcsa kísérő jelenségeként az ilyen vagy ilyennek tekintett eredetű művek nagy népszerűségre tesznek szert másutt is. Általában minden régi, érdekes, furcsa, misztikus jelenséget ilyen szempontból is feldolgoznak, így kerül az okkult művek piacára a sámánizmus, a gnosztika mindenféle ezoterizmus, az őskeresztény vagy középkori szekták és eretnekmozgalmak, a titkos társaságok, szabadkőművesek, rózsakeresztesek, de a kabbala, a perzsa szúfizmus, a buddhizmus minden ága, különösen a zen, a kínai és tibeti vallások, egészen a repülő csészealjakig és a földön kívüli kultúrák leírásáig. ● Az írók közül sokan érdeklődtek ilyen jelenségek iránt. Ha a korábbi, még csak a mágikus vagy misztikus jelenségek iránti érdeklődőket (mint W. Shakespeare, J. W. Goethe, E. T. A. Hoffmann stb.) nem is számítjuk, az utóbbi évszázadban L. N. Tolsztoj, F. M. Dosztojevszkij éppúgy foglalkozott vele, mint J. K. Huysmans, A. Gide, A. Strindberg, Th. Mann, és egész sora az angol—amerikai íróknak, mint W. Blake, W. B. Yeats, H. G. Wells, G. K. Chesterton, D. H. Lawrence, A. Huxley, C. Wilson és sokan mások. Az ő sorukba tartozik A. Koestler idevágó munkássága is. O Az okkultizmus képviselői közül többen irodalmi babérokra is pályáztak. Már Paracelsus, G. J. Casanova, Cagliostro műveiben is találunk ilyen részleteket. Ilyennek tekinthető E. Swedenborg életműve, a francia P. M. Vintras körül kialakult történetek, majd a Boullan abbé és a rózsakeresztesek harcáról szóló polémiasorozat, amely J. K. Huysmans első híres regényének (A különc, 1884), forrásanyaga volt. Maguk a médiumok és varázslók is irodalmi alkotásokat jelentetnek meg, vagy róluk írnak ilyeneket. E. Levi, madame A. Blavatsky, A. E. Waite, D. D. Home a legnevezetesebbek közülük. M. Mathers és A. Crowley kölcsönösen egymást vádoló iratai egyszerre kordokumentumok és propagandairatok. G. I. Gurdieff inkább teozofikus, amint ezt a maga írásai, illetve a róla szólók bizonyítják. A puszta esetbeszámolókat vagy kompilációkat nem is számítva, igen tekintélyes az ilyen művek száma. O Irodalmi célkitűzéseket kergetett A. Crowley, akit W. B. Yeats is ismert (ő egyébként M. Mathers okkultista körét ismerte). R. Graves tanulmánya (The White Goddess ’A fehér istennő’, 1947) irodalmilag is jelentős. P. D. Ouspensky nagy népszerűséget elért művei általában az irracionalista világ- és tudományelmélet kereteit mutatják be. ● Mo.-on a szorosabban ide tartozó irodalom másodlagosnak tekinthető, főként német mintákat követ. Ennél egyénibb és jelentősebb a teozofizmus, vagy akár a spiritizmus hazai irodalma, amely irányzatok egyébként egymás ellen is nagy szenvedéllyel polemizálnak. ● (→mágikus irodalom, vallásos irodalom).
Irodalom:
Proceedings of the Society for Psychical Research (1882-től); J. Ochorovitz: La suggestion mentale (1887); A. Lehmann: Aberglaube und Zauberei (1908); L. Spence: Encyclopedia of Occultism (1920); R. Tischner: Einführung in den Okkultismus und Spiritismus (1921); M. Dessoir: Der Okkultismus in Urkunden (1925); R. Baerwald: Okkultismus und Spiritismus (1926); E. de Martino: Il mondo magico (1948); P. Ringger: Das Weltbild der Parapsychologie (1959); L. Pauwels—J. Bergier: Le Matin des Magiciens (1960); Zauberei und Frömmigkeit (1966); C. Wilson: The Occult (1971); M. M. Davy: Encyclopédie des mystiques (1977—1978).
