szatíra
VIL14 183-184 | részcímszómint a gúny megnyilvánulása mind a népköltészetben, mind a népművészetben (→folklór) megtalálható, sőt bizonyos nyomait az utánzó jellegű táncok és játékok is képviselik; szorosabb esztétikai értelemben azonban ritka jelenség a folklórban, mivel a szatíra által ábrázolt jelenségek egyértelmű gyűlölete és a szatírát alkotók fölényérzete általában kivételes. ● Műfaji szempontból legjobban kutatott a szatirikus mese és a szatirikus dal, általában ide vonják az antifeudális, antiklerikális folklór számos termékét. A szorosabb értelemben vett csúfolók ritkán szatirikusak, ilyennek tekinthetjük viszont a gúnydalok, gúnyversek ritkábban a proverbiumok számos fajtáját. Már itt is feltűnő, hogy a szatíra közel áll a hivatásos művészet enyhébb szatírájának számos válfajához, amilyen a menipposzi szatíra, a karneváli költészet, a commedia dell'arte szatirikus részletei, a Schwank és a trufa. Külön kérdés az úgynevezett demokratikus szatíra fogalma, amelyet a kelet-európai kutatók általában az önkényuralom ellenfelének tartanak, és népi gyökereit Beaumarchaistól Golgolig mindenütt megtalálják. Bizonyos hivatásos művészeti jelenségek →trufa, farsangi irodalom, bolond-irodalom, szatirikus állateposzok és állatregények (→állatirodalom), ördögirodalom stb. a későbbi folklórban rendszerint megtalálhatók. ● A szatíra mint epikus műfaj messzemenően befolyásolta a tréfás mese, anekdota, vicc, sőt az egyszerűbb elbeszélés milyenségét. Tematikailag a vallási, erkölcsi furcsaságok, a társadalmi elnyomás legélesebb formái a jellemzőek, a politikai szatíra vagy az abszurd és groteszk ábrázolásmód azonban ismeretlen a folklórban.
Irodalom:
Ju. M. Szokolov: Pop i muzsik (1931); D. Worcester: The Art of Satire (1940); H. Hüchting: Die Literatursatire der Sturm und Drang Bewegung (1942); Szatyira i jumor v poezii narodov SzSzSzR (1951); V. P. Adrianova-Peretc: Russzkaja gyemokratyicseszkaja szatyira XVIII veka (1954); D. M. Moldavszkij: Russzkaja szatyiricseszkaja szkazka (1955); S. Czernik: Humor i satira ludu polskiego (1956); E. D. Leyburn: Satiric Allegory Mirror of Man (1956); R. C. Elliott: The Power of Satire (1960); F. Lavrov: Ukrajinszka narodna antireligijna szatira (1965); D. M. Moldavszkij: Russzkaja narodnaja szatyira (1967); Rózsa Z.: A szatíra fogalmának átalakulása és fellendülésének feltételei a középkorban (FK, 1968); Voigt V.: Tréfás és humoros prózaműfajok (Dömötör Tekla--Katona I.—Ortutay Gy. Voigt V.: A magyar népköltészet, 1969); M. Bahtyin: Francois Rabelais művészete, a középkor és a reneszánsz népi kultúrája (1982).
