archetípus
VIL1 434(görög arkhé + tüposz ’ős’ + ’kép’; őskép: 3. A népköltészeti kutatás során több irányzat (leghatározottabban a földrajztörténeti iskola) a szövegfilológiából átvette az archetípus fogalmát, és ezzel értelmezte a népköltészet →változatainak →típusokká való összecsomósodását. Nézetük szerint az archetípus az az ősi forma, amelyből minden egyes változat leszármazott. A leszármazást, elterjedést földrajzi és történeti tényezőkkel magyarázzák, innen az iskola neve. Az archetípus fogalma lehetővé tette típusmonográfiák elkészítését, és általában a népköltészeti típus- és motívumkatalógusok összeállítását. Ugyanakkor a vándorláselmélet ellenfelei, majd századunkban a földrajztörténeti iskola bírálói rendkívül határozottan támadták az archetípus kategóriáját, helyébe a „megállapíthatatlan ősforma” (forme irréductible), vagy a „helyi típus” (oikotípus) kategóriáját állították, vagy egyáltalán tagadták archetípusok valódi meglétét. A viszontválaszok során a földrajztörténeti módszertan hívei megkülönböztették az archetípustól a normálformát, amely immár nem kikövetkeztetett, hajdani képződmény, hanem a mai változatok jellemző vonásait tartalmazó absztrakció. Legújabban már nem elméletileg, hanem gyakorlatilag számolnak egyes kutatók szövegek vagy szövegcsoportok hajdani előzményeivel, korai formáival. Mindazáltal a vita nem ült el az archetípus léte vagy nemléte körül. Ma úgy látjuk, az archetípus gyakorlatilag használható kategória meglevő szövegek elterjedésének vizsgálatában, semmiképpen sem alkalmas fogalom azonban folklóralkotások létrejöttének magyarázatára. Természetszerűen szinte kizárólag az epikus alkotások kutatásában alkalmazták, ahol a →típus tartalmi szervezeti egységként maga is jól ismert kategória.
Irodalom:
J. Bédier: Les fabliaux (1893); K. Krohn: Die folkloristische Arbeitsmethode (1926); A. Wesselski: Versuch einer Theorie des Märchens (1931); W. Anderson: Zu Albert Wesselski's Angriffen auf die finnische folkloristische Forschungsmethode (1935); E. E. Kiefer: Albert Wesselski and Recent Folktale Theories (1947); C. W. von Sydow: Selected Papers on Folklore (1948); Four Symposia On Folklore (1953); J. Ö. Swahn: The Tale of Cupid and Psyche (1955); M. Lüthi: Märchen (1964).
