sámánisztikus irodalom
VIL12 455-457a sámánizmus vallási jelenségköréhez kapcsolható irodalmi alkotások összessége. Szorosabb értelemben Ázsia északi harmadán élő, nyelvileg, történetileg és kultúrájukat tekintve is különböző népek körében ismert a sámánizmus; maga az eredetileg tunguz sámán szó is innen származik. Pontosabb adataink csupán két évszázadból ismertek, az összehasonlító nyelvészeti, régészeti és vallástörténeti kutatások azonban korábbi korszakról is adnak valamilyen képet. ● Délről a tibeti buddhizmus, a mongol lámaizmus, a Belső-Ázsiába is eljutó mohamedanizmus hatott a sámánizmus helyi formáira. A japán és koreai sámánizmus a helyi hagyományok és a világvallások (buddhizmus, shintoizmus, kínai vallási rendszerek) keveredését mutatja. Vallástipológiai értelemben Délkelet-Ázsia népei körében, India primitívebb törzseinél is ismerünk a szibériai sámánizmusra hasonlító jelenségeket. Több kutató foglalkozott az amerikai indiánok sámánizmusával (valamint az eszkimó sámánizmussal). Még ennél is tágabb körben, a világszerte ismert →eksztázisirodalom szinte ugyanilyen jellegű. ● Több alkalommal hangsúlyozták, hogy a honfoglalás előtti magyarság is ismerte a sámánizmust, ennek nyomai a rítusdalokban, a monda- és a mesemotívumokban később is kimutathatók voltak. A magyar és a délkelet-európai boszorkánytörténetekben is felfedeztek ilyen elemeket. Kérdéses viszont, hogy az így feltételezett ún. óeurópai sámánizmus csakugyan genetikus kapcsolatban áll-e a szibériaival, vagy csupán hasonló elemek (eksztázis, varázsénekek, természetfeletti erejű emberek küzdelmei stb.) találhatók-e meg bennük. ● A szoros értelemben vett szibériai sámánizmust területileg három típusra oszthatjuk: I. Az arktikus sámánizmus jellemvonása a magas északon élő népek primitív kultúrája. Ennek alapvető egysége a gyűjtögető-zsákmányoló család és nemzetség, vagyis a törzsnél kisebb csoport. Szinte minden családban van sámán, akik általában férfiak. A nyugati szamojéd népek sámánizmusa fejlettebb, a sámánokat eszközeik (dobverő, dob, sámánöltözet, fejdísz) megléte szerint fokozatokba sorolják. A sámán-énekek témája: a nemzetségek konfliktusai, egyes betegségek (→enyec irodalom és irodalmi formák; nyenyec irodalmi formák; nganaszan irodalom és irodalmi formák; szölkup irodalom és irodalmi formák; kamassz irodalom és irodalmi formák). A keleti paleoszibériai népek körében több a női sámán, ezeket aszerint különböztetik meg egymástól, miként esnek révületbe. A sámánénekek legfőbb témaköre a lelkek vándorlása, a túlvilággal való kapcsolat (→paleoszibériai irodalmak). Igazában ehhez mérhetjük az egyszerűbb eszkimó sámánizmus jelenségeit. Erre a prózai történetek, illetve a varázshatalmú énekesek között lezajló dalverseny a jellemző (→eszkimó és aleut irodalmi formák). ● II. A szubarktikus sámánizmus a tajga vadászainak és halászainak életmódjához igazodik. A nyugati csoportban találjuk az obiugor népeket, akiknek sámánizmusáról csak a legutóbbi kutatások adtak pozitív képet (→hanti irodalmi formák, manysi irodalmi formák). Jellemző, hogy sok műfajban találunk hasonló nyomokat, az eredetmondák és az epikus énekek gyakran ilyen hátterűek. A rítusdalok között viszont valódi sámánének nincs. Keleten a tunguz és a burját sámánizmus a legismertebb. A →tunguz irodalom előzményének tekinthető az igen sokrétű, a sámánok személyes élményeire, „utazásaira” vonatkozó szöveghagyomány. A burját sámánizmust — amelyben jelentős a lámaizmus hatása — viszonylag több történeti forrás révén is ismerjük. A sámánok nagytekintélyű — a papok korai csoportjához hasonló — kiválasztottak, aránylag rendszeresen tartják szertartásaikat, segítőszellemeiket szinte élőlényekként elevenítik meg. A szertartások rendszeres eleme a jól kidolgozott transzbaesés és a verses beszámoló a sámánok útjairól (→burját irodalom). ● III. A sztyeppe nomád népei körében a sámánizmus már keveredik más vallási áramlatokkal. Történetileg ide sorolható (a lapp kivételével) a finnugor népek sámánisztikusnak nevezhető hagyományvilága. Ám itt gyakorlatilag az altáji népek sámánizmusa a jellemző. A társadalmi egység a törzs, majd azok ideiglenes szövetségei. A sámánok a papok funkcióit töltik be: ennek megfelelően a sámánszertartások témái is kitágulnak, politikai, hadi események kerülnek közéjük. Az epikus énekekben is hasonló szerkesztés figyelhető meg. Kérdéses, pontosabban mikortól is beszélhetünk mongol sámánizmusról (→mongol irodalmak), azonban — még századunkban is — az epikus énekes gyakran olyan szertartásdalokat tudott, amelyekben nyilvánvaló a sámánizmus hatása. Az Altáj-hegységben élő kisebb török népek (tuvai, szojot, abakáni tatár stb.) sámánizmusa ugyan közel áll a mohamedanizmushoz, ám archaikus életmódjuk következtében régi hiedelemtörténeteket tartalmaz. A belső-ázsiai nagy eposzokban (pl. a kazah, kirgiz irodalomban) mitikus ősök vagy eposzi betétek formájában él a sámánizmus költészete. ● IV. Az indiánok szokás- és hiedelemvilága (amely tipológiailag a szubarktikus sámánizmushoz hasonlít). Itt inkább varázsló vagy gyógyító, mint eksztázisba eső sámán a közvetítő. Főként a Csendes-óceán partvidékén élő törzseknél a mítoszok nem sámánisztikus formákban jelennek meg. Az indián „dalok” költőiek, csak áttételesen kapcsolódnak a sámánizmushoz. A Mexikó és más közép-amerikai területek hagyományában élő, a kábítószerek fogyasztása következtében érzett természetfeletti utazások gyakorlata meglepően egyezik a szibériai sámánénekek tematikájával (→indián irodalom). ● A vallástörténetileg meghatározott elemek (feldarabolás és újjáélesztés, távolságokra repülés, víziók a túlvilágból stb.) szinte minden → primitív irodalomban megtalálhatók. Mivel a történetek összekapcsolódnak a jelenlegi világképpel, annak okaival, eredetével, a →kultúrhérosz-történet gyakran sámánisztikus szövegekhez kapcsolódik, vagy ilyen módon értelmeződik. Az európai folklórban a boszorkányok, ördögök ilyen vonásai közismertek. Nagyhatású varázslók, jövendőmondók alakjáról olykor a kortársak, máskor maguk az igazi vagy hamis mágusok írnak le hasonló történeteket. Napjainkban nagyvárosokban ma már világszerte rendeznek „sámán-tanfolyamokat”, amelyeken a dobolást, az eszmélet elvesztését, az „utazást” tanítják. Ha e rendezvények zöme csalás is, rokonságuk az →okkultista irodalom jelenségeivel nyilvánvaló. A szervezők olykor felhasználják a sámánizmusra vonatkozó megbízható információkat, tudományos és irodalmi műveket is. ● A sámánizmus jellegzetes világképe: a felső világban a jó szellemei, az alsó világban a rossz szellemei laknak, a kettő között élünk mi, a környezettel és a kisebb-nagyobb társadalmi csoportokkal, így voltaképpen mindenféle →mítosz, eredetmítosz és -monda e világképen belül szólal meg. Noha más vonások is megtalálhatók pl. a →szibériai vadászrítusok költészete keretében — medveének ugyan nem tartozik közvetlenül a sámánszertartások alkotásaihoz — egyes epikus vagy akár lírainak is nevezett énekek (a jakut →olongho, a szamojéd →jarabc és →szjüdbabc, a burját →üliger stb.) tartalmilag is, formailag is követhetik a sámánok előadta szövegeket. Főként az archaikus témájú, vagy idézetként előforduló epikus énekek mutatnak ilyen kapcsolatokat. ● A hivatásos irodalom igen ritkán ábrázolta (megbízható hitelességgel) a sámánszertartásokat. Ezek közül a legkorábbi II. Katalin cárnő Saman szibirszkij (!A szibériai sámán!, 1786) c. vaudeville-je, amelynek egyik részében sámánszertartás is megjelenik, ám az egész mű inkább humoros, felvilágosító torzkép. Szibériai utazók, az amerikai indiánokkal foglalkozó leírások gyakran említik e népek eksztázisrítusait. A Szibériába száműzöttek kitűnő nyelvi, etnográfiai, vallástörténeti leírásokat adtak, és ilyen módon szépirodalmi művekbe is bejutott a sámánizmus leírása, mint pl. J. Slowacki Anhelli c. poémájában (1838), amely a szibériai lengyel szám űzöttek életével foglalkozik. Meglepő, hogy az orosz irodalom milyen ritkán érinti e témát. Megemlítendő Sz. A. Zarecsnaja: Csornaja samanka (!A fekete sámánnő!, reg., 1929) műve, az első irodalmi alkotás, amelynek központjában női sámán áll. Természetesen a megszülető szibériai irodalmak (pl. jakut, burját stb.) sok esetben nyúlnak vissza e hagyományhoz. A csukcs J. Ritheu, a vogul J. Seszlalov és mások magyarra fordított műveiben jól megfigyelhető a régi hiedelmek és szokások felidézése, utánzása, átértelmezése, poétizálása. Meglepő, milyen sok amerikai írót érintett e témakör (N. Hawthorne, F. Cooper. R. W. Emerson, H. R. Schoolcraft. H. W. Longfellow, Mark Twain és mások). Még az eszkimó sámánoknak is akadt irodalmi megörökítője: N. C. Mcdonald Witch Doctor (!A varázsló!, reg., 1959) c. műve a tlingit sámán, Kwak alakja köré épült. Számos titokzatos mágikus gyakorlat (pl. ,a vudu) irodalmi bemutatása is hasonló. Áttételesebb jellegű E. Pound Kína-kultusza, A. Waley orientalizmusa. A pszichodelikus (a tudatot kitágító) jelenségek ragadták meg A. L. Huxley figyelmét (különösen The Doors of Perception. !Az érzékelés kapui!. tan., 1954, és Heaven and Hell, !Menny és pokol!, tan., 1956 c. műveiben). Minthogy vallástörténetileg is fontos, ám sok vonatkozásában máig sem eléggé ismert jelenség, az ilyen tárgyú szaktudományos művek száma igen nagy, ezek közül több (pl. M. Eliade könyvei) szélesebb körben is ismert. ● A magyar „ősvallás” kérdésével foglalkozó minden munka tárgyalja e jelenségeket, a honfoglalás korát. Az ennél korábbi korszakokat bemutató szépirodalmi alkotások rendszerint említik a „sámán” vagy az utódjának tekintett „táltos” tetteit. A költők világszerte ismert, „vátész”-felfogása nálunk ilyen vonásokkal is gazdagodott, értelmezhető így nemcsak Ady E. vagy József A., hanem akár Berzsenyi D., Vörösmarty M. vagy Weöres S. több költeménye. Tudományos szempontból Róheim G., majd Diószegi V. tárgyalta a sámánizmus témakörét és nyomait a későbbi magyar néphagyományokban.
Irodalom:
Sz. M. Sirokogorov: Opit isszledovanyija osznov samansztva u tunguzov (1919); J. D. Maddox: The Medicine Man (1923); G. Nioradze: Der Schamanismus bei den sibirischen Völkern (1925); S. M. Shirokogoroff: The Psychomental Complex of the Tungus (1935); W. Z. Park: Shamanism in Western North America (1938); M. Bouteiller: Chamanisme et guérison magique (1950); H. Findeisen: Schamanentum (1957); Diószegi V.: Samanizmus (1962); H. N. Michael: Studies in Siberian Shamanism (1963): Voigt V.: A sámánizmus mint entológiai kutatási probléma (Nyelvtudományi Közlemények, 67, 1965); A. Métraux: Réligions et magies indiennes d!Amérique du Sud (1967); E. R. Dodds: The Greeks and the Irrational (1968); M. Hermanns: Schamanen Pseudoschamanen, Erlöser und Heilbringer (1970); M. J. Harner: Hallucinogens and Shamanism (1973); Lőrincz L.: Mongol mitológia (1975); Voigt V.: A szibériai sámánizmus (Nyelvtudományi közlemények, 77, 1975); A. Bharati: The Realm of Extrahuman Agents and Audiences (1976); Voigt V.: Glaube und Inhalt (1976): Sz. Vasziljev: Kultuszok, vallások és hagyományok Kínában (1977); N. L. Zsukovszkaja: Lamaizm i rannyije formi religii (1977); V. Diószegi--M. Hoppál: Shamanism in Siberia (1978); M. Eliade: Le chamanisme (1979); Hoppál M.: A Tejút fiai. Tanulmányok a finnugor népek hitvilágából (1980); T. M. Mihajlov: Iz isztorii burjatszkovo samansztva (1980); Je. V. Revunyenkova: Narodi Malajzii i Zapadnoj Indonezii (1980); Cho Hung-Youn: Koreanischer Schamanismus (1982); E. Taube—M. Taube: Schamanen und Rhapsoden (1983); Hoppál: Shamanism in Eurasia (1 2., 1984); Róheim G.: A magyar sámánizmus (Primitív kultúrák pszichoanalitikus vizsgálata, 1984); Voigt V.: Der Ursprung der sibirischen Folklore (Specimina Sibirica, 1, 1988); Hoppál M—O. Sadovszky: Shamanism Past and Present 1—2 (1989); N. I. Gemujev: Mirovozzrenyije finno-ugorszkih narodov (1990); Pusztay J.: Nyelvek bölcsőjénél (1990); Vértes E.: Szibériai nyelvrokonaink hitvilága (1990); Solymossy S.: A „vasorrú bába” és mitikus rokonai (1991).
