szájhagyomány
VIL13 101-102szóhagyomány; orális hagyomány; orális tradíció: a szóbeliség keretében létrejött és így továbbadott alkotások összessége. Szélesebb kategória, mint a →népköltészet, mivel a népköltészetben nem csupán szóbeli alkotások találhatók, a szájhagyományban viszont a nem költészeti művek is előfordulnak. Nem azonosítható a →folklór fogalmával sem, mivel a folklórban nem szóbeli jelenségek is bőséggel megtalálhatók. ● A fogalom a 19. sz. végén terjedt el Európában, amikor a német (mündliche Überlieferung), illetve a francia és az angol (oral tradition) szóhasználat szinte mindenüvé eljutott. A magyar folklorisztikában a pozitivista irodalomtudomány és folklorisztika használta (Katona L., Sebestyén Gy., Tolnai V.), a kor →földrajz-történeti irányzatának is megfelelő módon olyan értelemben, hogy az egyes folklórváltozatokat vagy szájhagyomány, vagy írásos hagyomány leszármazottainak tartották. A szájhagyomány terminusban a →hagyomány rész a folklór tradicionalista felfogására utal. A későbbiekben önálló folklórelméleti kategóriává próbálták kiépíteni, és általánosabb formában mint szóbeliséget állították szembe az ellenpólusként meghatározott írásbeliséggel (Horváth Thienemann T.). Az utóbbi évtizedekben a szájhagyomány esztétikai sajátosságait hangsúlyozták, és a magyar →egyéniségkutató iskola a szájhagyományozás törvényszerűségeit (variáns, affinitás, egyéniség) vizsgálta. ● A nemzetközi kutatásban egyrészt a szájhagyomány általános felfogása vált uralkodóvá, ennek során a szovjet epikakutatók a szájhagyomány speciális gyakorlatát, hivatásos epikus énekesek művészetét vizsgálták (V. M. Zsirmunszkij, J. M. Meletyinszkij), a →harvardi epikakutató iskola (M. Parry és A. B. Lord) az epikus-formulaszerű költészet (→oral formulaic poetry) formai sajátosságait kutatta, J. Vansina és mások pedig a természeti népek ilyen tudásanyagát elemezték. Másrészről a modern nyelvészet és az ezzel rokon tudományszakok vizsgálati módszereit is bevonták a téma feltárásába. P. G. Bogatirjev R. Jakobsonnal együtt a langue és parole kategóriái alapján foglalkozott a szájhagyomány és az irodalom elkülönítésével, majd Bogatirjev a szájhagyomány sokoldalúbb, folklorisztikai megközelítését adta. Jakobson definíciójavaslatát D. Hymes és mások fejlesztették tovább; napjainkban ez az irányzat a szociolingvisztika, a kommunikációelmélet, a kultúraelmélet és a folklorisztika módszereinek összefogásán fáradozik. Ennek során született meg a szájhagyomány tipologizálásának kísérlete: meg kell ugyanis különböztetnünk az egyszerű szóbeli közlést, a folklór jellegű szóbeli közlést és a hivatásos szóbeli közlést. A szájhagyomány e három kategórián belül esetenként másképp érvényesül. ● Úttörő jelentőségű volt e téren az 1969-ben Bp.-en rendezett szájhagyományozás-szimpózium, amely kísérletet tett a modern megközelítési módszerek és a hagyományos folklorisztika, folklóresztétika összekapcsolására. Nemzetközi méretekben a társadalmi kommunikáció elmélete egyre intenzívebben és pontosabban foglalkozik a szájhagyományozást meghatározó törvényszerűségek és szabályok kutatásával. ● (→hagyomány, néphagyomány, népköltészet, szóbeliség)
Irodalom:
Ortutay Gy.: Variáns, invariáns, affinitás. A szájhagyományozó műveltség törvényszerűségei (MTA II. OK, 1959); A. B. Lord: The Singer of Tales (1960); J. Vansina: De la tradition orale (1961); B. Zsirmunszkij: Narodnij geroicseszkij eposz (1962); Ortutay Gy.: A szájhagyományozás törvényszerűségei (Ethn, 1965); P. G. Bogatirjev: Voproszi tyeorii narodnovo tvorcsesztva (1971); Voigt V.: Folklór és szociolingvisztika (Általános Nyelvészeti Tanulmányok, 1972); uő: A folklór alkotások elemzése (1972); Ortutay Gy.: Hungarian Folklore (1972); Voigt V.: A szájhagyományozás törvényszerűségei (1974); Thienemann T.: Irodalomtörténeti alapfogalmak (1986). ● Az irodalomtörténetben néhány műfaj (pl. →anekdota, prédikáció) esetében az írásos feljegyzést megelőző alkotási folyamatok sora és eredménye. A textológiában ennek megfelelően az írásos adatokkal nem bizonyítható, de feltételezhető források összessége. Mint alkotófolyamatot →hagyományozás. ● Irod.: Voigt V.: A szájhagyományozás törvényszerűségei (1974).
