virrasztó
VIL17 131-132a halál és a temetés közti szokás. A felravatalozott halott rokonai, tisztelői vesznek részt rajta, akik később rendszerint a koporsót is kiviszik a temetés színhelyére. Akár szélesebb körben, nyilvános helyen, akár a család részvételével, otthon tartják, legalább egy napon vagy éjszakán át tart, amikor elsősorban az elhunytról beszélnek, s főként (de nem kizárólagosan) a →halálirodalom műfajaihoz tartozó verses és prózai szövegek (énekek, imák stb.) hangoznak el. ● Már az ókorból is számos példa tanúsítja, hogy ilyenkor irodalmi művek is születnek, illetve előadásra kerülnek, mindenekelőtt az elhalálozott tetteit megörökítő →archaikus epika keretében. Van hivatásos vagy megbízott előadó által énekelt-recitált →sirató is, de minthogy e szokás nem egyházi jellegű, más műfajú szövegek is elhangozhatnak, köztük mesék, mondák, sőt tréfás játékok, paródiák, rejtvények is; gyakorlatilag minden olyan produkció, ami az időtöltésre, a virrasztók ébren tartására szolgálhat. A virrasztás színhelye is lehet megosztott: a ravatal mellett a komoly szövegeket-énekeket adják elő, a mellékszobában viszont a tor vagy mulatság bármely műfajának alkotásait. ● E szokás még az utóbbi időkben eleven volt Európa peremvidékein, pl. az írek körében vagy Délkelet-Európában. Ez utóbbihoz hasonlít a gazdag magyar szokásanyag is. (→temetési rítusok költészete)
Irodalom:
S. O Suilleahháin: Trish Wake Amusements (1967); Dömötör Tekla (szerk.): Magyar Néprajz VITT. Folklór 3. (1990).
