ősközösségi irodalom
VIL9 771-772az osztálytagolódás nélküli korai társadalmak szellemi kultúrájának a későbbi hivatásos irodalommal összevethető része. A szó igazi értelmében az őstársadalmakban nincs elkülönült irodalom, az →ősköltészet mégis ismert, körvonalazható kategória. Ebből alakul ki az osztálytársadalmak megszületésekor (egyazon folyamat két oldalán) egyfelől az uralkodó osztályok hivatásos irodalma, másfelől az alávetett osztályok hasonló „irodalma”, a népköltészet. Az ősközösségi irodalom jellemvonásait a korabeli, hiteles források érthető hiánya következtében alig ismerjük, az összehasonlító irodalomtudomány rendszerint az azonos típusúnak vett→primitív irodalom viszonylag ismert jelenségeit vetíti vissza. Mivel az ősközösségi irodalmat azonban még nem érhette semmiféle (akár közvetett) hivatásos irodalmi hatás, az analógia nem mindenben pontos. Az összehasonlításhoz leggyakrabban a tasmániai, ausztráliai bennszülöttek, Afrika és Ázsia törpe növésű népei, a szibériai vadászó kis népek szellemi kultúráját használják fel, legtöbbször figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a legkezdetlegesebbnek látszó jelenségek is évezredes múltra, ennek során lényeges változásokra tekinthetnek vissza. ● Közvetlenebb forrásanyagként az ősrégészeti leletek kínálkoznak. Ezek száma az utóbbi fél évszázadban megsokszorozódott, értelmezési kísérleteik azonban jelentékenyen eltérnek egymástól. A paleolitikumból a barlangrajzok, karcolt állatábrázolások, az ún. Vénusz-szobrocskák, néhány esetleg díszített használati tárgy, sípok és furulyák, az ún. „parancsnoki pálcák”, néhány állatkisplasztika, végül a holttestek eltemetésének módja árulkodik a szellemi életről. Mindezek alapján úgy tűnik, hogy a valóság ábrázolásának gyakorlati célja (vadászmágia, termékenységvarázslás) volt. Vitatható, mégis hihetőnek látszik a későbbi sámánokhoz hasonló varázslók megléte. Szinte bizonyosra vehetők az állatmaszkokba öltözés, a rituális táncok és az ünnepek. Abból a tényből, hogy abarlangi sziklafestményekhez vázlatok készültek, megkülönböztethetők egyes „mesterek” és „stílusok”, egyes magyarázók a művészi tudatossághoz hasonló huzamos, specializálódott gyakorlatra következtetnek. Feltűnő az ábrázolás élethűsége, a mozgásritmus pontos visszaadása, ugyanakkor a kompozíció, művészi ritmus kezdetleges volta. Máig sem dőltek el a viták arra vonatkozóan, ismerte-e e korszak embere a lélekhitet, a totemizmust, volt-e istenfogalma. Az ősközösségi irodalom legkorábbi kezdetei hasonló jellegűek lehettek: a természet mindennapi változásától függő embercsoportokban az önálló művészi gondolatok igen lassan alakulhattak ki. Valamelyes közösségi szertartások (vadászatra előkészülés, a zsákmány diadalmas hazahozatala, halottak eltemetése, esetleg a születés megünneplése, áldozatok) énekes-táncos kísérettel — ez lehetett a legrégibb irodalom. ● A mezolitikumban jól megfigyelhető a szellemi kultúra megváltozása. Megjelenik a barlangrajzok erős stilizálódása, a kis szobrocskák geometrikus idomokká változása, a temetés módja is megváltozik (csak a koponyákat temetik el, a halottakat egyre inkább semmilyen praktikus épületre nem hasonlító sírokba helyezik el). Mindebből arra következtetünk, hogy e jelenségek mögött egyre önállóbb, egyre összetettebb gondolatok húzódhattak meg. Valószínű, hogy az egyes természeti és társadalmi jelenségeket indokoló történetek (mítoszok), az egyes eseményeket egymás utáni sorrendbe állító →genealogikus mondák, katalógusok e korszakban már megjelentek. A bonyolultabb szertartások bonyolultabb rítusokat jeleznek. Elválhat egymástól az egyéni és a közösségi cselekvés (megjelenik az előadó-énekes-papművész). Az egyes tárgyak sztereotipizálódása általában elősegítheti a művészeti sztereotipizálódás kifejlődését: a nem közvetlenül valósághű, készakarattal torzított (például geometrizált vagy az expresszionista stílusra hasonlító művészi eljárásokat tükröző) tárgyak környezetében a fantázia vezérelte szövegeknek is több helyük van. Nyelvtörténeti következtetésekből úgy látszik, ekkor önállósodik a fogalom, válik lehetővé a valóságban össze nem tartozó jelenségek, tárgyak nyelvi korrelációba hozása: egyszerre a logika és költészet nélkülözhetetlen előfeltétele. Néhány helyen (Egyiptom, Mezopotámia) e mezolit kultúrából a neolit kultúrába való átmenet közvetlenül is tanulmányozható, és a legeslegarchaikusabb irodalmi alkotások e korszak emlékeit is őrzik. Az ősközösségi irodalmak világtörténetének megírása azonban még a jövő feladata; igen sok területről egyelőre csak rendkívül kevés régészeti és történeti adatot ismerünk. Az ősközösségi irodalom egyes formáinak közvetlenül a vallás korai formáihoz való kötése (→totemisztikus irodalom, mágikus irodalom stb.) tévedés lenne, jóllehet csakugyan vannak totemisztikus eredetmondák, mágikus →rítusok stb. Az ősközösségi irodalom egésze még kevésbé nevezhető vallásosnak, mivel az őstársadalmakban maga a vallás sincs meg önálló tudatformaként. Az ősművészet értelmezése terén még a kialakuló vallás fokozatai is csak távoli párhuzamként alkalmazhatók. Ehhez hasonlóan az ősművészet (pl. a sziklafestmények) kronológiája sem magyarázhatja pontosan az ősközösségi irodalom fejlődésének fordulatait. A zene és a tánc ősközösségi formáinak időbeli változásait pedig elég kevéssé ismerjük ahhoz, hogy az ősköltészet kibontakozását ezek analógiájára lepergőnek képzelhessük el. ● (→világirodalom)
Irodalom:
W. Wiora: Die vier Weltalter der Musik (1961); A. A. Leontyev: Voznyiknovenyije i pervonacsalnoje razvityije jazika (1963); Fr. Gölz: Der primitive Mensch und seine Religion (1963); H. Kühn: Eiszeitkunst — Die Geschichte ihrer Erforschung (1965); G. Glark—S. Piggott: Prehistoric Societies (1965); Sz. A. Tokarjev: Vallás és történelem (1965); A. F. Anyiszimov: Duhovnaja zsizny pervobitnovo obscsesztva (1966).
