epikus ének
VIL2 1161a hősepika önálló cselekménnyel rendelkező egyedi alkotása. A filológia sokáig csak a klasszikus hősepika alkotásait ismerte, és az epika létformájaként csak a művészi tökéletességre törő, nagy terjedelmű →epopeiát tételezte fel. A 18. sz.-ban felfedezett Ossian-dalok, valamint a →primitív irodalom epikus alkotásainak és az európai népek balladáinak megismerése után az epopeia egyszerre kivételes képződménynek látszott, amelynek egyediségét különböző módon magyarázták. F. A. Wolf német filológus 1795-ben Prolegomena ad Homerum (’Homérosz-előtanulmányok’) c. tanulmányában azt az elgondolását fejtette ki, hogy a homéroszi eposzok eredetileg önálló epikus énekekből álltak, és pl. az Iliászt 15 ilyen önálló dalból, az ún. peiszisztra toszi redakció idején állították össze. Más eposzokat (pl. a Nibelung-éneket) is hasonló módon származtattak. A modernebb kutatás kimutatta, hogy ezt az elgondolást tényadatok nem támasztják alá. Az epikának már az archaikus hősepika fokozatán állandó formája az önálló epikus ének. ● (→epika, hősepika)
Irodalom:
Marót ii.: Homeros (1948); C. H. Whitman: Homer and the Heroic Tradition (1958); R. Menéndez Pidal: La Chanson de Roland y el neotradicionalismo (1959); A. Heusler: Germanszkíj geroicseszkij eposz i szkazanie o Nibelungah (1960); Je. M. Meletyinszkij: Az epikus költészet (Folcloristica, 1971).
