juoigosz
VIL5 823-824joiku (finn elnevezés): a lapp
verses népköltészet uralkodó műfaja (→lapp irodalmi formák). Strófákra
tagolatlan, szabálytalan ritmusú sorokból áll, tartalmilag igen változatos,
dallama egyszerű, előadásmódja legtöbbször recitáló, különleges előadási
alkalma nincs. Keletkezési idejéről különböző nézetek ismeretesek.
● Legegyszerűbb példáiban értelmetlen és teljesen szabályozatlan ritmusú
dúdolószavak ismételgetése („lallázás") tölti ki a sorokat, például:
lo lo lo lo I lóóó I Ióó I ló
Ugyanilyen értelmetlen szöveg egy-egysorban, rendszerint dallammal
is alátámasztva, ritmikai rendszert is képviselhet. Például:
lo lo lolo-lo lo lo lo lo-b lo lo lolo o
lo-lo lo lo lo
A következő fokozaton egy-egyértelmes szó (legtöbbször valamely név)
ismételgetéséből és közbevetett lallázásból áll az ének. Például:
kumppi kul ku-umpi I kumppi kul ku-umpi hó-ho-o-o
(farkas az farkas ! farkas az farkas hu-hu-u-u)
Ilyen jellegű részletek a szabályos tartalmú juoigosz-dalokban is előfordulnak. Ezek gyakran leíró jellegűek, mások egy történetet beszélnek el; az énekes mindkét esetben szorosabb rendszer nélkül közli mindazt, ami eszébe jut. Különösen a személyekről szóló dalok gúnyos, szókimondó jellegűek. Néhány esetben feszesebb tartalmi és formai szerveződés is megfigyelhető. A finnugor (és a magyar) zene és metrika kialakulásával és korai formáival kapcsolatban is gyakran idézik.
Irodalom:
A. Launis: Lappische Juoigos-Melodien (1908); K. Tírén: Die lappische Volksmusik (1942); E. Wustmann: Klingende Wildnis (1956); H. Grundström —A. O. Väisänen: Lappische Lieder (1958); E. Lagercrantz: Lappische Volksdichtung (4—7. köt., 1960—1966); S. Aikio—I. Kecskeméti—Z. Kiss: Lappische Joiku-Lieder aus Karasjole (1972); Szomjas-Schiffert Gy.: A finnugor zene vitája (1976).
