szólás

2. a →proverbium általános kategóriájá­nak magyar megfelelője. ● 3. Hagyomá­nyos felfogás szerint a mondatnyi →közmondás kategóriájával szemben az egysze­rűbb, rövidebb formákat jelenti (például a konvencionális kifejezéseket, a szólásha­sonlatokat). A magyar és a nemzetközi →parömiológia terminológiája ezzel kap­csolatban nem következetes, nem is egysé­ges. Pl. a →szóláshasonlat ilyen formai érte­lemben csakugyan „szólásnyi”, ám a →szó­lásidézet szövege már felépítését tekintve „közmondásnak” nevezhető. ● 4. A mo­dern nemzetközi és magyar parömiológiá­ban a „valódi proverbiumok” egyik almű­faja. Valamilyen epikusnak értelmezhető esemény van a hátterükben, amelynek megfogalmazása azonban még nem szilár­dult meg teljesen. „Every cock is proud on his own dunghill” (angol változat) = „A kakas is úr a maga szemétdombján”. Átmeneti formának nevezhető a közmondásszerű szólás, amely már az általánosítás ma­gasabb szintjére jutott, gyakran tartalmá­ban is utal használatának területére. Jogi eredetű a „Testis unus, testis nullus” (latin változat) = „Egy tanú nem tanú” (magyar változat). ● A megfogalmazásmód és a használat alapján több alosztályt külön­böztethetünk meg. Ezek közül az egyik leg­ismertebb a szabály (regula), amely valamilyen összefüggés érvényességét hangoztatja. Tartalmilag a jogi, orvosi (egészség ügyi), az időjárásra vonatkozó (meteoroló­giai) témájúak a leggyakoribbak. Általá­ban ezek nemzetközi jellegűek, történeti forrásokból jól kimutathatóak. Pl. jogi sza­bály: „Summum jus, summa injuria” (latin változat) = ‘A legkövetkezetesebben vég­rehajtott jog okozza a legnagyobb jogtip­rást’. Orvosi szabály: ‘A halhoz innivalót is kell felszolgálni”; „A hal úszni akar” (ma­gyar változat) = „Pisces natare oportet” (latin változat, amelyet már Petronius Tri­malchio lakomája c. leírásából adatolha­tunk. Az időjárásra vonatkozó sok szabály közül egy: „Napszálltakor azt mondjátok: jó idő érkezik, mert vöröslik az ég. Reggel pedig azt mondjátok: Ma zivatar lesz, mert a borús ég vöröslik.” (Jézus szavai, lásd Máté 16:2–3). ● Inkább erkölcsi tanítást fejez ki a maxima, amelynek megfogalma­zása gyakran mesteri (olykor mesterkélt). Ilyen az ún. Á.E.I.O.U.-magánhangzósor a latin szavak kezdőbetűi után: „Austria erit in orbe ultima” (‘Ausztria lesz a legmegve­tettebb az egész világon’). E szólás eredetének különböző magyarázatait ismerjük. ● Formailag különböző szólások tartoznak az egyes népeket, nemzeteket, vallásokat, társadalmi csoportokat jellemző →csúfoló (francia nevén blason populaire, több fajtá­jának angol neve ethnic slur) kategóriájába. Pl. „Pons Polonicus: monachus Boehimus; Suevica monialis; miles Australis; Italorum devotio et Alemannorum ieiunia: fabam valent omnia” (latin változat): ‘A lengyel híd, a cseh szerzetes, a sváb apáca, az osz­trák katona, az olasz tisztelet, a német böjt: nem sokat érnek’. Egyes országré­szek, tájak, az ostoba embereikről híres helységek sok ilyen szólást eredményeztek. Ezek gyakran egész csoportban következ­nek, rendszerint a →gradáció szabályait követve. Jókai önéletrajzi művében idézi az alábbi falucsúfoló-sorozatot:
Rátótiak a szőllőt parázson sütötték, Kókaiak a lencsét kétszer is megfőzték. Lédeciek a létrát keresztbe cipelték, Kecskeméten az ürgét röptében meglőtték.
A sztereotípiák először megfogalmazódnak, majd azután állandósulhatnak. Pl. Csaplo­vics J. így jellemzi az akkori (1822) Magyarország népeinek mentalitását:
„Büszke a magyar ha szép lován ülhet a tót ha az urakkal
társalkodhatik a sváb ha nád pálcával sétálhat – az oláh ha fényes baltát villogtathat — az orosz ha egyházfiságra felhághat — a zsidó ha jobbágyot árendálhat— a cigány ha veres nadrágra tehet szert”.
● A konvencionális kifejezés hátterét nehéz megállapítani, többjüket csak azért nevez­hetjük proverbiumnak, mivel ilyen funkcióval használják őket. Formailag igen rövid kifejezésektől szinte az elemi történetig ter­jedhetnek. Ide tartoznak a fejlettebb for­májú köszöntések és jókívánságok, pl. „tízezer évig éljen!” (kínai változat), „csóko­lom a kisztihandját” (makaróni jellegű, tréfás magyar köszöntés-továbbfejlesztés). Szemantikailag gyakran jól érthető a jelen­tés, csupán a forma állandósága jelzi, hogy itt proverbiumot használunk, pl. „sírból hozta vissza”. Máskor a jelentés megértésé­hez kell ismerni a konvenciót. Pl.: „na­gyobb a szeme, mint a szája” (‘nem tudja mind megenni, amit kért’). A metaforikus formák eredetét nem mindig tudjuk, noha ezek közül is igen sok nemzetközi elterje­dettségű. Pl.: „An angel few through the room” (angol változat) = „Angyal repült át a szobán” (magyar változat); ‘hirtelen csend támadt egy helyiségben’. Gyakran mind a forma, mind a jelentés változhat. A „kutyaharapást szőrével” szólást ismerjük farkassal, sőt macskával is. Azt pedig keve­sen tudják nálunk, hogy vélhető eredeti jelentése ‘az ivászat utáni reggelen kell egy keveset inni’. Egy-egy témakör szinte előhívja az ilyen szövegeket: a gyermekszülés vagy a halál körülírására százával alkották meg őket. ● Modalitás szerint is meg lehet különböztetni két formáját. A konvencioná­lis frázis csak egy meghatározott szituációra vonatkozik. Pl. „zsindely van a házte­tőn” voltaképpen figyelmeztetés: ‘illetékte­len személy hallgatja a beszélgetést’. Álta­lánosabb értelemben használható a prover­biális frázis. Pl. ,.A gólya harapta meg a lábát” ‘Anyai örömök elé néz’. ● A szállói­ge voltaképpen →idézet, noha nem mindig tudjuk, kitől származik. „L’état c’est moi” = „Az állam én vagyok!”; a későbbi ada­tok szerint 1655. április 13-án mondta ezt XIV. Lajos francia király a parlament előtt — ám a jegyzőkönyvben ennek nincs nyo­ma, viszont 19. századi francia történészek már idézik. Ugyanakkor 1851-ben angol források I. Erzsébet angol királynő szavainak tartják. ● Az úgynevezett epikus pro­verbiumok három fő csoportra oszthatók. Ezek mindegyikében valamilyen történetre utalnak. A →szóláshasonlat (szólásszerű összehasonlítás, nemzetközi nevén prover­bial comparison) szövegének a hasonlat alapja egy ismertnek tekintett történet. Pl. „wie ein Elefant im Porzellanladen” (né­met változat) = „like a bull in a china shop” (angol változat) = „elefánt a porce­lánboltban” (magyar fordítás). A másik csoport a szólásidézet (wellerizmus). Ezt írók is szívesen felhasználják, mintegy hátteret adva műveiknek. Pl. E. Kästner: „Rendnek muszáj lenni, mondta Károly bácsi és a legutolsó tányért is a falhoz csap­ta”. A harmadik csoportot szokás „átmene­ti formá”-nak nevezni, itt egy szólás már egy történethez kapcsolódik. Luther példá­ul ilyen formában többször is hivatkozik a Hamupipőke-mesére; Petronius szólásként említi: „Qui fut rana, nunc est rex” (‘Aki egykor béka volt, most király’), amelyről a szakértők úgy vélik, hogy a közismert Békakirály-mese (a Grimm-mesék között az első kötet legelső meséje) legrégibb euró­pai hivatkozása. Több →trufa, anekdota, vicc ilyen előzményekre megy vissza. Pl. a 4–5. sz.-ra datálható →Philogelósz korai bizánci görög viccgyűjteményében (!) ol­vashatjuk: egy diák le akarta szoktatni szamarát az evésről, és nem adott neki ta­karmányt. Amikor az állat meghalt, így szólt: „Nagy veszteség. Már éppen megta­nulta volna, hogy ne egyen, erre meghalt.” Nálunk ez csupán proverbium formájában ismert: „Hozzászokott, mint a cigány lova a koplaláshoz”. ● A teljesség kedvéért meg kell említenünk, hogy a proverbium (és a szólás) előzményeihez sorolhatunk több szóképet, képes kifejezést és frázist is. Pl. a „hattyúdal”, „hosszú haj rövid ész’, „a sóhajok hídja” és hasonló kifejezé­sek több irodalomban is a szólások előzmé­nyeihez sorolhatók. ● Minthogy e rövid műfaj hamar megjegyezhető, rendszerint lefordítható, még a hasonló folklór műfa­jokhoz képest is nemzetközibb. Ehhez hoz­zájárul az a tény is, hogy a nevelésben a rövid, velős kijelentések megtanulását mindig megkövetelték. Ennek köszönhető, hogy a mai európai proverbiumok jó része a Bibliából eredeztethető, igen sok formá­nak már ismerjük középkori latin változa­tát. ● Az új meg új irodalmi formák elősze­retettel használták fel. Művek címeként, egyes szereplők társadalmi hátterének jel­zésére alkalmas megoldás; a köznapi böl­csesség megfogalmazása minden irodalom­ban épít a proverbiumokra. Az árutermelés során a reklám, a politikai életben (és má­sutt) a jelszó ilyen jellegű. A kabaré kedvelt fogása ismert szólások átfogalmazása. A modern közlés (újságcímek, rádióműsorok, televíziós személyiségek) csakúgy használja. mint minden vallás papjai. Az utóbbi időben felbukkant az „antiszólás” Antisp­richwort) fogalma, amelyen a készakarva másképp értelmezett vagy megfogalmazott változatokat értik. E jelenség nem új kele­tű. A „lucus a non lucendo” vagy „világos, mint a vakablak” formák igen régtől kezd­ve adatolhatók. Azon kívül ezek nem ellenszólások, hanem éppen a szólás alkalmazhatóságának, elevenségének bizonyítékai, a legvalódibb szólások. ● Poétikailag két felismerést tarthatunk a legfontosabbnak. Egyrészt, ha a proverbium önálló műfaj, en­nek több alműfaját lehet megkülönböztetni, s ezen kívül ehhez a formához más műfajok (alműfájok) és nyelvi formák (frázis, klisé stb.) is közelednek, létrehozva elég sok átmeneti formát: proverbiális frázis, prover­biális hasonlat stb. Másrészt a proverbium maga is szoros kapcsolatban áll több rövid műfajjal: anekdota, vicc, rejtvény stb. Ezek között is vannak átmenetek. A „bölcs kérdések” egyszerre számítanak szólásnak és találóskérdésnek. Anekdoták tekinthe­tők idézetnek, szállóigének. szólásidézetnek. Viccek csattanója is lehet proverbium, illetve a csúfolóknak is felhasználják a pro­verbiumokat. ● Metrikailag igen egyszerű forma, a prózaritmus és az egyszerűbb sorfajok ritmusát a proverbiumok is tükrözik. Ezt a lehetőséget a metrika kutatói is kihasználták, gyakran ilyen anyagra építik rendszerezésüket (nálunk pl. Arany J. és Arany L.). Szerkezetileg az egyszerű szólás két félre szokott tagolódni, ezek mindegyi­kében általában előfordul egy-egy további szintre bontás (jelzőkkel, igék oppozíciójá­val stb.). Ezt a strukturális és szemantikai modellt azóta több száz (!) alfajára nézve kidolgozták, és úgy látszik, világszerte megfigyelhető ilyen tendencia. ● Ritkán ismert nem-szóbeli formában (pl. rajzok, zene alakjában). Az irodalom teljes mértékben a sajátjának tekinti és sokféleképpen használja fel (akár eredeti, akár fordított, akár megváltoztatott módon). Pl. „aki á-t mond, mondjon bé-t is!” (eredeti forma)
„aki árt mond, mondjon bért is!” (ma­gyar változat) „Wer• A sagt, muss auch tom sagen” (német változat, az Atom szó­val). Már régóta, a folklórban és a közbe­szédben is ismert forma. Pl. „Egyszer min­dennek vége van” — „Alles hat ein Ende

und die Mettwurst hat zwei” Egy botnak hány vége van? Kettő. — És ha kettétörjük? — Négy. -- Nem, öt. Akkor a botnak is vége van.” ● Irodalomtörténeti­leg a szólások értelmének tudatos megvál­toztatása is régi lelemény. Ismeri az antikvitás, így válnak kereszténnyé a régi pro­verbiumok, felhasználva átalakítja őket a reformáció, a barokk, a felvilágosodás, a romantika. majd az avantgarde is. A re­formkori bécsi zsidó humorista. M. G. Sa­phir versében (Sprichwörter en papillote. ‘A közmondások, ahogy a Papillot-család használja őket) a közhasználatú német közmondások ironikus átértelmezését adja. (Heine, sőt Nietzsche ugyanezt teszi). A né­met író, O. Grünmandl Das Ministerium für Sprichwörter (‘Közmondás-minisztérium: reg., 1970) c. művében a mai „állami” átér­telmezéseket bírálja. ● Nemcsak Shakes­peare és Rabelais, hanem Joyce, Kafka, Brecht műveiből is ezerszámra (!) gyűjtöt­tek össze szólásokat. Régebbi példák esetén még azt sem tudjuk, mennyit, is alakított rajtuk az író. ● Utazási könyvek, nyelvkönyvek, társalgási könyvek, többnyelvű közmondásgyűjtemények lehetőséget adnak arra, hogy eredeti és átalakított szólá­sokat az olvasók megismerhessenek. ● Legújabban vált lehetővé, hogy e műfaj nagyságrendjét megbecsüljük. Körülbelül 15 000 német szólástípust rendszereztek (mindegyiknek sok változatával). 15140 körül mozog a folklór jellegű észt proverbi­umtípusok száma. 5930 vezérszó szerint 42374 lengyel proverbiumot csoportosítot­tak. Korábban mintegy 12000-re, újabban 20000-re szokták becsülni a magyar pro­verbiumok számát (itt azonban nem típu­sokat számoltak össze). ● Még nehezebb a nemzetközi proverbiumok számát megálla­pítani. Meglepő tény, hogy a középkorig olyan kevés és szelektáló a forrásanyagunk, hogy ilyen következtetéseket nem tehe­tünk. A középkori latin változatok számát először 34282-nek tartották, később arra utaltak, hogy a már feldolgozott (!) forrásadatok szerint ez a szám mintegy 45000. Ehhez képest az újkori latin nyelvű prover­biumok sokezres pótlást jelentenek. Olykor csak másfélezer, máskor ennél tízszer több európai proverbiumot szoktak említeni. A rendkívül gondos típusmeghatározással dolgozó balti-finn proverbiumjegyzék 900 típust különített el. A legtöbb európai nép legalább száz közös proverbiumtípussal rendelkezik. W. Mieder szerint mintegy 18000 szöveg érdemli meg, hogy a világ proverbiumkincsét reprezentálja. Egy má­sik megközelítésmód szerint eddig körülbe­lül 10000 szólás (és hasonló forma) magya­rázatát kísérelték meg. (Természetesen ezek olykor más-más nyelveken is előfor­dulnak.) ● Minthogy a kicsiny lélekszámú primitív népek körében is gyűjtöttek több ezer szólást, az Európán kívüli proverbiu­mok nagyságrendjéről még kevesebbet mondhatunk. Ma úgy látjuk, mintegy 28 logikai és körülbelül ennyi formai csoport­ba osztható legalább 4000 szólás. ● A használat kérdéseivel foglalkozik az ún. parömiológiai minimumvizsgálat. Több nyel­vi-statisztikai előzmény után, kísérleti mó­don arra kerestek választ, hogy egy-egy nyelvi kultúrában hány proverbiumot ismernek szinte automatikusan az emberek. G. L. Permjakov előbb mintegy 300 orosz szólás szinte teljes mértékű felismerését bi­zonyította be. (Viszont a 600 ilyennek te­kintett német szólás közül csak mintegy 100 tekinthető csakugyan mindenki által ismertnek.) Más módszerrel 275 német szó­lás közismertségét állították. Gondos sta­tisztikai vizsgálattal az is kiderült, hogy itt korcsoportok és műveltségi csoportok is számítanak, viszont körülbelül 150 szólást mindenki ugyanúgy ismer, mint anyanyel­ve alapszókincsét. Ily módon sikerült bizo­nyítani, hogy e formák nemcsak a parole, hanem a langue keretébe is tartoznak.

Irodalom:

G. Büchmann: Geflügelte Worte (1864, és számtalan későbbi, bővített kia­dásban); K. F. W. Wander: Deutsches Sprichwörterlexikon (1 5. köt., 1867–1880, új kiadásban is); I. von Düringsfeld–O. Freiherr von Reinsberg-Düringsfeld: Sprichwörter der germanischen und roma­nischen Sprachen vergleichend zusammen­gestellt (1—2. köt., 1872 1875, új kiadás­ban is); A. Arthaber: Dizionario comparato di proverbi e modi proverbiali in sette lin­gue (1926); O. E. Moll: Sprichwörterbiblio­graphie (1958); A. Taylor: The Proverb and An Index to the Proverb (1962); H. Wal­ther: Lateinische Sprichwörter und Senten­zen des Mittelalters in alphabetischer Anordnung (1 6. köt., 1963—1969; foly­tatása a 7. kötettől. 1982–); E. I. Gordon: Sumerian Proverbs (1959); J. Krzyzanowski: Nowa ksiega przyslów i wyrazen przys­lowiowyh polskich (1—4. köt., 1969—1978); L. Röhrich W. Mieder: Sprichwort (1977); G. L. Permjakov: Poszlovici i pogo­vorki narodov Vosztoka (1979); I. Kjaer J. K. Sorensen: Danmarks Gamle Ordsprog (1 -7. köt.. 1979–1988. folytatódik); A. Krikmann I. Sarv: Eesti vanasőnad (15. köt., 1980–1987); W. Mieder: Inter­national Bibliography of Explanatory Es­says on Individual Proverbs and Proverbi­al Expressions (1977); W. Mieder A. Dun­des: The Wisdom of Many. Essays on the Proverb (1981); W. Mieder: International Proverb Scholarship. An Annotated Biblio­graphy (1982); G. Hasan-Rokem: Proverbs in Israeli Folk Narratives (1982); W. Mie­der: Antisprichwörter (1—2. köt., 1982—1985); W. Mieder: Deutsche Sprichwörter in Literatur, Politik, Presse und Werbung (1983); W. Mieder: Deutsche Sprichwörterforschung des 19. Jahrhunderts (1984); W. Mieder: Investigations of Proverbs, Pro­verbial Expressions, Quotations and Cli­chés. A Bibliography of Explanatory Essa­ys which Appeared in Notes and Queries (I849–1983) (1984); P. Montreynaud—A. Pierron—F. Suzzoni: Dictionnaire de Pro­verbes et Dictons (1984); Proverbium Yearbook of International Proverb Scho­larship (1. köt., 1984—); M. Kuusi: Prover­bia septentrionalia (1985); Proverbium (1–25. köt., 1965—1975, reprint 1—2. köt., 1987); W. Mieder: The Prentice-Hall En­cyclopedia of World Proverbs (1986); G. Permiakov: Tel grain tel pain. Poétique de la sagesse populaire (1988); G. L. Permja­kov: Osznovi sztrukturnoj paremiologii (1988); P. Carnes: Proverbia in Fabula. Es­says on the Relationship of the Proverb and the Fable (1988); H. Rölleke: „Reden­sarten des Volks, auf die ich immer hor­che”. Das Sprichwort in den Kinder- und Hausmärchen der Brüder Grimm (1989); A magyar folklór. Egyetemi tankönyv (1989); W. Meder: American Proverbs. A Study of Texts and Contexts (1989); W. Mieder: International Proverb Scholarship. An Annotated Bibliography. Supplement I —II (1990—1992); L. Röhrich: Das grosse Lexikon der sprichwörtlichen Redensarten (1–3. köt., 1991); Paczolay Gy.: European Proverbs (1992).