Romanusbüchlein
VIL12 153[románusz-bühlein] (német ‘római + könyvecske’): német varázskönyv, amely nevét valószínűleg a lipcsei jogász, K. F. Romanus munkáinak köszönheti, aki 1703-ban adta ki Schediasma polemicum expendens... (‘Vitairat a mágiáról...’) c. traktátusát a kísértetek, varázslás és boszorkányság kérdéseiről. Az első német nyomtatott kiadás 1788-ból ismert, és szinte napjainkig számos új kiadásban jelent meg (→ponyva). több kéziratos változata ismert. Jelentősen befolyásolta az egész közép-európai néphitet. Mintegy hetven varázsszöveget közöl, köztük több (Jób áldása, Tóbiás áldása, Szent Lőrinc áldása stb.) önállóan is ismert. Forrásaként az antik varázsszövegek, a „mennyei levelek”, a démonológiai irodalom alkotásai, az apokrif jellegű Mózes 6. és 7. könyve, az ún. Jezira könyve, (tulajdonképpen →Ezra nevéhez kapcsolt szöveg), a Salamon kulcsa néven ismert szöveg, egyiptominak, káldeusnak és más hagyományból származónak nevezett íratok a legfontosabbak. ● A szóbeliség és írásbeliség, hivatalos és népi kultúra határán álló, esetenként erősen változó varázsszöveg filológiájával sokan foglalkoztak, nyoma a magyar folklórban is jelentős. ● (→varázskönyv, mágikus irodalom, démonológia)
Irodalom:
A. Spamer: Romanusbüchlein (1958)
