Jelmagyarázat:

EKL: Esztétikai kislexikon
KKE: Kulturális kisenciklopédia
VIL: Világirodalmi lexikon

irodalom és pszichoanalízis

VIL5 287-290 | részcímszó

a →népköltészet és általában a →primitív költészet kutatásában a lélektani elgondolások már jóval Freud fellépése előtt is felmerültek. Ezek közül a legnevezetesebb mű L. Laistner monográfiája az Oidipusz-mítoszról (1889), amely Freud gondolatait is befolyásolta. Érthető, hogy amikor Freud elképzelései kialakultak, ezek hamar elterjedtek az etnológiában és a folklorisztikában. Freud a totemről és a taburól írván az egész primitív költészet freudista értelmezését adta. A mítoszokat, meséket s az ezekhez kapcsolódó szokásokat a kivetített vágyak és ösztönök szempontjából elemezte. Itt felsorolt példáinak többsége nem folklórtermék, hanem népies és népszerű mese vagy írók által átdolgozott mítosz, mivel azonban ezek gyökereit, eredetét kutatta, elgondolásai messzemenő figyelmet váltottak ki a szaktudományos folklorisztikában és néprajzban is. (Vicc-monográfiája, álomfejtéseiben bemutatott proverbiumanalízisei már kevésbé vonták magukra folkloristák érdeklődését.) Működésének kései korszakában, amikor az egész kultúra pszichoanalitikus magyarázatát kísérelte meg, ismét közeledett az egyetemes néprajz és az összehasonlító vallástudomány feladatköréhez. ● Legkorábbi követői (Bécsben, Prágában, Münchenben és nem utolsósorban Budapesten) szinte azonnal utánozták néprajzi érdeklődését, és főként a mítoszok, mesék, rítusok, az egyetemes vallástörténet freudista magyarázatát próbálták kidolgozni. Fr. Ricklin részletesen tárgyalta, hogy a mese is „vágyálom”, amelynek legkedveltebb motívumai (pl. a királykisasszony elvesztett cipője, a piros sapkás Piroska, a királylányt megszúró varázstüske stb.) voltaképpen szexuális szimbólumok. A mesék egész felépítése, mondanivalója is ilyen értelmű: a leküzdendő sárkány anemi vetélytárs, a gonosz mostoha az anyának az Oidipusz-komplexum által kivetített képe. K. Abrakiam a mítoszt az álommal azonosította, és a mítoszok magyarázatára az álomfejtés módszerét ajánlotta. O. Rank, aki főként a mese- és mondahős figurájával foglalkozott, két fokozatba csoportosította a mítoszok és a mesék szexuális jelképrendszerét. Az időben korábbi mítosz (pl. Kronosz vagy Zeusz elpusztítja fiait) az apagyilkosság vágyának szublimálása; a később kialakult mesében (pl. a két testvérről szóló, igen régre datálható varázsmesében) már a fivérek-vetélytársak között bontakozik ki a fő konfliktus. A mesékben az „apa” (akit a mesei király képvisel), már nem vetélytárs, hanem a hős segítője, aki - jellemző nemi jelentéssel – éppen leánya kezét kínálja a hős jutalmául. O. Rank részletesen foglalkozott az incesztus motívumával is; vizsgálatát itt nemcsak a primitív mítoszokra, hanem irodalmi alkotásokra is kiterjesztette. Th. Reik a korai vallástörténet, a rítusok magyarázatát kísérelte meg. Véleménye szerint különösen az →avatási rítusok költészete mutatja az ifjú hős szimbolikus küzdelmét vágyvilágának ellenségeivel. ● Mindezek az elgondolások már az első világháború vége előtt kialakultak, szélesebb körű nemzetközi megvitatásuk azonban csak évekkel később történt meg. Egyetemes néprajzi értékelésük világméretekben is először a magyar Róheim G. nevéhez fűződik (1918), aki fenntartások nélkül vállalta a pszichoanalízis elgondolásait. Másutt azonban a freudizmus nem aratott ilyen sikert. Az angol W. H. R. Rivers elfogadta ugyan az álomvizsgálat módszerét a primitív kultúrák elemzésében, de Freud egész gondolatrendszerét nem vette át. A pszichológiai folklorisztika jelentős képviselője, F. C. Bartlett szintén korán felfigyelt a freudizmusra, úttörő tanulmányaiban mégis éppen azt hangoztatta, hogyez a módszer alkalmas lehet betegek szabad asszociációs elbeszéléseinek a vizsgálatára, de idegen a kötött szövegű folklór alkotások lényegétől. Br. Malinowski a Trobriand-szigeteken végzett terepmunkája során vizsgálta, igaz-e a gyakorlatban Freud álomelmélete. Véleménye szerint a primitív költészetben voltaképpen kivételes az álomelbeszélés, és Freud következtetéseit sem tartotta helytállóknak. (Érdekes módon egész életművével mégis a freudista etnológiai szemlélet kifejlesztéséhez járult hozzá: álmok, vágyak, nemiség, mítoszok körül forgó elemzéseit inkább freudista módon interpretálta az utókor.) E. Jones megértőbb volt Freud gondolataival szemben. Előbb csak ezek néprajzi felhasználásának elvét hangoztatta, majd főként Freud kultúraelméletének ilyen irányú továbbfejlesztésére tett kísérletet. ● Az USA-ban, mint ismeretes, az 1930-as évekkel kezdődött a freudizmus igazán sikeres elterjedése. A néprajzi kutatásban néhány jószemű és jóhiszemű ismertetőn (E. Sapir, A. L. Kroeber) kívül különösen a R. Benedict és M. Mead kezdeményezte →kultúraminta vizsgálatok mutattak ilyen irányba, bár nem nevezhetők (a közvélemény tévedése ellenére sem) freudista jellegűeknek. A negyvenes évektől kezdve egész sor amerikai pszichológus és néprajzi kutató (B. Kaplan, A. Kardiner, R. Linton, W. La Barre stb.) kísérelte meg, hogy a kultúra pszichológiai magyarázatát adja. Eléggé nagy mértékben támaszkodtak Freud eredményeire is, bár nem voltak következetes tanítványai. Tulajdonképpen tőlük tanult néhány mai folklorista, mítoszkutató, aki újraélesztette a freudista műfajmagyarázatokat. W. Lessa, A. Dundes, J. L. Fischer és mások inkább csak egyes jelenségeket, a primitív mítoszok néhány vonását magyarázzák ilyen módon, elgondolásaikban keverednek más módszerek (strukturalizmus, földrajz-történeti irányzat, rituális iskola stb.). Ortodox freudista viszont az argentin P. de Carvalho Neto, aki a folklór motívum-rendszerét kutatja ilyen módon. ● Az amerikai freudizmus újító törekvései, elsősorban társadalmiasító módosulatai (K. Horney, E. Fromm, T. Parsons és mások műveiben) némi folklorisztikai — egyetemes néprajzi következménnyel is jártak, ezt azonban nem kell túlságosan nagyra értékelnünk. ● Európában a freudizmusból kibontakozó áramlatok vezérképviselői közül A. Adler keveset, C. G. Jung annál többet foglalkozott egyetemes néprajzi és folklór adatokkal. Jungot követte mitológia-elméletében Kerényi K., s a primitív költészetről ki-alakított felfogásában az amerikai P. Radin. ● Már az 1920-as évek végére kialakult egy szelídebb folklorisztikai freudizmus is; ennek képviselői néhány műfaj (leginkább a mese) nem teljes magyarázatát, inkább csak néhány vonásának indokolását próbálták freudista módszerrel kialakítani. E. Müller a német népmesék pszichológiai funkcióit vizsgálta, Ch. Bühler a gyermekkori fantáziavilág lecsapódását kereste a mesékben. Br. Jöckel e műfajban a nemi érés művészi kifejeződését látja, és elgondolása nem is áll távol a folklorisztikai ritualisták nézeteitől. Újabban K. J. Obenauer, és bizonyos fokig M. Lüthi utalt arra, hogy egyes mesék (nemcsak népmesék, hanem a Grimm-testvérek, vagy H. Chr. Andersen poétikus történetei is) lehetnek messzemenően lélektani indítékúak. Ugyanerre a következtetésre jut J. H. von Beit is, aki leginkább (de nem rigorózusan) C. G. Jung mélylélektanát követi. ● A magyar kutatásba a freudizmus azonnal behatolt, s Ferenczi S., Lóránd S. és mások közreműködése révén mindjárt különböző magyarázatokkal is. A legjelentősebb freudista etnológus Róheim G. lett, aki egyetemi éveiben ismerkedett meg a pszichoanalízis elveivel. Az első világháború éveiben néhány mítosz, mese és monda (pl. a sárkányölő hősökről szóló történetek) elemzésével foglalkozott, majd a hiedelmek, varázs-cselekmények érdekelték. 1925-ben megjelent monográfiájában a magyar népszokások freudista értelmezését nyújtotta. Már ekkor érdeklődött az egyetemes néprajzi problémák iránt, s Közép-Ausztráliába utazott terepmunkára, ahol az őshorda és a primitív költészet összefüggéseit vizsgálta. Abból a csakugyan észlelhető tényből kiindulva, hogy a totemizmus meglehetősen nagy figyelmet fordít a nemi kapcsolatokra, az egész →totemisztikus költészetet szexuális jelentésűnek vélte, és álomfiguraként értelmezte a mítoszok, sőt általában az epika bárhol megtalálható középponti hőseit. Róheim ausztráliai kutatásait a szakkörök érdeklődéssel fogadták, és a pszicho-analitikus néprajztudományt szorgalmazó elméleti tanulmányai révén ő lett az irányzat legismertebb mestere. A harmincas évektől kezdve Angliában, majd az Egyesült Államokban dolgozott, ahol a társadalomtudományok legkülönböző területeire alkalmazott pszichoanalízis egyik középponti figurájává vált. Etnológiai gondolatait Bonaparte Mária hercegnő, Péter királyi herceg, W. Muensterberger és mások követték. Egyik utolsó munkájában az obiugor mitológiát kísérelte meg (nem kizárólagos) freudizmussal magyarázni. Róheim elgondolásait a
magyar kutatás korán nagyra értékelte, de a szorosabban vett magyar folklorisztika mindvégig távol maradt alkalmazásuktól. ● Napjainkban a folkloristák véleménye rendszerint tartózkodó a freudista magyarázatokat illetően. Néhány műfajnak (elsősorban a mesének és a viccnek) a vágyvilággal való azonosítását általában elfogadják, a rítusoknál is hihetőnek tartják a tudatalatti megnyilvánulásait, s a folklórt felhasználó gyermekirodalom vagy hivatásos irodalom pszichológiai-pedagógiai indítékait is bizonyíthatónak veszik. A teljes folklór azonban nyilvánvalóan nem magyarázható freudi módon. Az egyetemes néprajzi kutatás engedékenyebb: mítoszég rítusvizsgálataikban különösen az amerikai kutatók élnek gyakran freudista terminusokkal, anélkül azonban, hogy egyértelműen ehhez az irányzathoz csatlakoznának. A folklorisztikában, illetve az egyetemes néprajzban csak részeredményekhez vezetett a freudizmus; ezeket minden pszichológiai megközelítésű eljárás alkalmazza, jóllehet a maga módszerét inkább a társadalomlélektani kutatásokra bízza. Legújabban a strukturalizmus néhány képviselője (leginkább L. Sébag) kísérelte meg, hogy szerkezet-teremtő összefüggésként értelmezze a freudista etnológiát, és ehhez a marxizmus néhány gondolatát is hozzáillesztette.

Irodalom:

L. Laistner: Die Rätsel der Sphinx (1889); Fr. Ricklin: Wunscherfüllung und Symbolik im Märchen (1908); K. Abraham: Traum und Mythus (1909); O. Rank: Der Mythus von der Geburt des Helden (1909); uő: Das Inzest-Motiv in Dichtung und Sage (1912); W. H. R. Rivers : Dreams and Primitive Culture (1917–1918); Róheim G.: Psychoanalysis és ethnológia (Ethnographia, 1918); O. Rank: Psychoanalytische Beiträge zur Mythenforschung (1919); Th. Reik: Probleme der Religionspsychologie (1919); F. C. Bartlett: Psychology and Primitive Culture (1923); Braun S.: A népmese (1923); E. Jones: Psychoanalysis and Anthropology (Journal of the Royal Anthropological Institute, 1924); Róheim G.: Australian Totemism (1925); uő: Magyar néphit és népszokások (1925); Br. Malinowski: Myth in Primitive Psychology (1926); Róheim G.: Social Anthropology (1926); Br. Malinowski: Sex and Repression in Savage Society (1927); E. Müllor: Psychologie des deutschen Volksmärchens (1928); Ch. Bühler: Das Märchen und die Phantasie des Kindes (1929); R. Benedict: Patterns of Culture (1934); Róheim G.: The Riddle of the Sphinx (1934); Br. Jöckel: Der Weg zum Märchen (1939); Marót K.: Rítus és ünnep (Ethnographia, 1940); Róheim G.: The Origin and Function of Culture (1941); Fónagy I.: Mágia (1943); S. Lorand: Psychoanalysis Today (1944); A. Kardiner: The Psychological Frontiers of Society (1945); Psychoanalysis and the Social Sciences (1945—1948): P. Mullahy: Oedipus Myth and Complex (1948); T. Parsons: Essays in Sociological Theory (1949); R. Bastide: Sociologie et psychoanalyse (1950); E. Fromm: Psychoanalysis and Religion (1950); Róheim G.: Psychoanalysis and Anthropology (1950); E. Jones: Essays in Folklore, Anthropology and Religion (1951); P. Schilder: Psychoanalysis, Man and Society (1951); G. B. Wilbur—W. Muensterberger: Psychoanalysis and Culture (1951); M. Bonaparte: Psychoanalyse et anthropologie (1952); Róheim G.: The Gates of Dream (1952); G. Piers—M. B. Singer: Shame and Guilt (1953); H. S. Sullivan: The Interpersonal Theory of Psychiatry (1953); P. de Carvalho Neto: Folklore y psicoanalisis (1956); E. Fronton: Märchen, Mythen und Träume (1957); Cl. Thompson: Psychoanalysis (1957); S. Freud—D. E. Oppenheim: Dreams in Folklore (1958); S. Hook: Psychoanalysis (1959); K. J. Obenauer: Das Märchen (1959); Chr. Caudwell: Illúzió és valóság (1960); F. L. K. Hsu: Psychological Anthropology (1961): H. M. Ruitenbeek: Psychoanalysis and Social Science (1962); J. L. Fischer: The Sociopsychological Analysis of Folktales (Current Anthropology, 1963); L. Sébag: Marxisme et structuralisme (1964); A. Dundes: The Study of Folklore (1965); J. Lacan: Écrits (1966); D. Skells: Two Psychological Patterns, Underlying the Morphologies of Propp and Dundes (Southern Folklore Quarterly, 1967); Hankiss E.: Az irodalomtudomány és a pszichológia (Irodalomtudomány, 1970).