irodalmi nyelv
VIL5 203 | részcímszóa szorosabb értelemben vett irodalom határán kívül, a népköltészetben is megfigyelhető bizonyos nyelvi normák állandósodása. Általában a rítusdalok archaikusabb jellegűek a helybeli nyelvhasználatnál, és a nyelvészetből is jól ismert módon különösen az asszonyok kiejtése őriz fonetikai és mondattani régiségeket. Prózai szövegekben gyakran idegen nyelvű betétek fordulnak elő, ezek rendszerint a másik: nyelv szempontjából is archaizmusnak' számítanak. Azok a műfajok, amelyekben a nyelvi tudatosság a legjelentősebb (→csúfoló, nyelvtörő, proverbium), élnek a nyelvi jellemzés eszközeivel, nyelvjárásokat, beszédhibákat, falusias és városias beszédet érzékeltetnek. Az epikus műfajok közül a terjedelmesebbek (a prózai mese éppúgy, mint a verses hősepika) saját műfaji nyelvezetet alakítanak ki, amelyet szokatlan jelzők, speciális igék és a metrumtól is befolyásolt mondatfűzés jellemez. Különösen a dallammal együtt előadott alkotások esetében a „szöveg”-nek kétféle változata van: a diktáláskor elmondott „prózai” szöveg, és a voltaképpeni előadás során elhangzó szöveg, amely az előbbitől lényegesen különbözhet. Egy jurák-szamojéd vers első sora például prózaszövegben körülbelül ilyen formában képzelendő el:
many jilevevő 'mi éldegéltünk'
Ugyanez az egyik énekes előadásában körülbelül így hangzik:
manyóv j ilove-evov ngae-ae-ae-aj
Egy másik énekben viszont már ilyen formában hangzik:
maanyo-ov jilóvevóv nga-aj
Mindezek a vonások egy poétikai és stilisztikai szempontból önállósodó nyelvi formát alakítanak ki, amely a hivatásos irodalmat kialakulásakor elsősorban az epikus alkotások terén befolyásolta. ● (→stílus, folklór, előadás, nyelv)
Irodalom:
Th. A. Sebeok: Style in Language (1960); S. Chatman—S. R. Levin: Essays in the Language of Literature (1967); Voigt V.: A folklór alkotások elemzése (1972); Dömötör T. —Katona I. —Ortutay Gy. — Voigt V.: A magyar folklór (1977); Voigt V.: Tanulmányok a népmese stílusvizsgálatának köréből (1977).
