lapp irodalom
VIL7 26-27a finnugor nyelvcsaládhoz tartozó lappok (saját nevükön száme, a külföldi forrásokban saame, sabme, az oroszban olykor lopar) irodalma. A lappok az i. e. 3. évezredben a mai Karjala területén bukkantak fel, innen vándoroltak északnyugatra. Mivel testük felépítése és sarkvidéki életmódjuk eltér a finnugor népekétől, lehetséges, hogy nyelvcserével jutottak mai nyelvükhöz. A harmincötezer lelket számláló kis nép Norvégia, Svédo., Finno. és az SZU északi peremvidékén él. Nyolc nagyobb nyelvjárásuk három csoportba osztható: nyugati (vagy északi) dialektusok a ruijai, lulei és pitei lapp; déli dialektusok az umei és a tulajdonképpeni déli lapp; keleti dialektusok az inari, a koltta és a kolai. Az egyes távolibb nyelvjárások nem értik meg egymást. A lappok a 14. sz. közepe és a 18. sz. vége között kerültek be a környező államok és egyházak szervezetébe. 2 A lapp népköltészetet e fordulóponttól ismerjük. a feljegyzések zöme az utóbbi évszázadból való. A prózaműfajok közül a lapp mitológiának is töredékeit őrző, gyakorta borzalmas hiedelemmondák (köztük a →sztallo és a →noitatörténetek), néhány történeti monda (például a →csúd-történetek), észak-európai jellegű állatmesék, a szomszédoktól átvett bonyolultabb mesék, kevés találós kérdés és vagy ezer szólás a nevezetesebbek. A verses műfajok közül az eredeti hősepika ismeretlen (van nyoma azonban a →medveénekeknek), a néhány ballada átvétel. Nagyon kevés a strofikus lírai dal, annál gazdagabba →juoigosz hagyománya. ● Az első nyomtatott lapp könyv N. A. Rhen (1580–1628) evangélikus lelkész pitei lapp ábécéskönyve és templomi énekeskönyve 1619-ből. A legrégibb kísérlet irodalmi nyelv megteremtésére Fjellström Újtestamentum-fordítása (1755). Az általa két dialektusból kialakított déli lapp régibb irodalmi nyelvet a múlt század közepén kiszorítja a Laestadius használta lulei lapp irodalmi nyelv, amely ma is hivatalos Svédo.-ban, abban a formában, ahogy századunk elején Wiklund kodifikálta. A norvég-lapp (ruijai-lapp) irodalmi nyelv első rendszerezése Leem nagy szótára. Ezt a változatot megszakítatlan rendszerességgel a múlt század közepe óta, Stockfleth új ábécéje szerint használják. A legkorábbi finn-lapp nyelvű könyv 1825-ben jelent meg, de a finno.-i lappok közül ma (1934 óta) csak az inari-lappoknak van külön irodalmi nyelvük. A legrégibb orosz-lapp könyv, egy szentírásfordítás, 1879-ben jelent meg. 1933-ban készült el az első modern kolai lapp ábécé, de kolai lapp irodalmi nyelvről ma mégsem beszélhetünk. 1957-ben norvég és svéd dialektusok számára új déli lapp irodalmi nyelvet alakítottak ki. Az összes dialektusokat, vagy akár a már meglevő irodalmi nyelveket egyesítő, egységes lapp irodalmi nyelv megteremtése lehetetlennek látszik. ● A lappoknak szánt írások legelőbb egyházi célzatúak, majd rendeletek, és a mindennapi érintkezés megkönnyítését szolgáló művek. Csak századunkban kezdődik el a lapp szépirodalom. A legelső lapp nyelvű újság, a norvégiai Muittalaegje (1873–1875), ezt hosszabb szünet után követi a Nuorttanaste (1898–), majd több, rövidebb életű újság, hetilap, folyóirat. A svédo.-i lappok legnevezetesebb újságja a Samefolkets Egen Tidning (1904–, 1961-től Samefolket) c. A finn-lappok vezető újságja a Sabmelas (1934–), a norvég-lappoké a Ságat (1956–). A lapp irodalmi tevékenység első korszakában az északra kerülő és hamar lokálpatriótává váló evangélikus lelkészek (például Fjellner, Fjellström, Fellmann) vagy utazók — a legkorábbi közülük a nagy botanikus, az ifjú Linné (1732), a legismertebbek M. Consett (1789), J. Acerbi (1798–1799), A. F. Skiöldebrand (1801—1802) és A. de Capel Brooke (1820) — műveiben olvasunk leírást a lappok életmódjáról, nemegyszer a lappok népköltészetének részleteivel együtt. A lappokkal foglalkozó tudósok előbb elsősorban a hagyományos élet és a megrögzött pogány hiedelmek után érdeklődtek (mint pl. Schefferus, Friis, Düben), míg a szakavatott nyelvészek (pl. Castrén, Donner, T. I. Itkonen, Launis, Qvigstad, Nielsen, Lagercrantz, Manker, Collinder, E. Itkonen, Bergsland, Ruong és mások) gazdag népköltési anyagot is összegyűjtöttek. A majdani lapp írók kezdetben az ő jó adatközlőik, lassan önállósodnak, és a fiatal lapp irodalom műfajai mindmáig is elsősorban a közvetlen élményekből táplálkozó, elsőszemélyes elbeszélések, mindennapi történetek és önéletírások, valamint néhány (túlnyomórészt leíró, reflexív jellegű) lírai vers. Az írók rendszerint a norvég-lapp irodalmi nyelvet, vagy annak egyéni változatait használják. Csoportosulások, mozgalmak, irányzatok eddig nem alakultak ki közöttük. A nevezetesebb írók (Guttorm, Jalvi, Larsen, Pirak, Saba, Skum, Tomasson, Turi) életműve még csak egy csakugyan önálló lapp irodalom kezdetét jelenti. Mindmáig nincs önálló lapp irodalmi folyóirat, irodalomtörténetírás, rendszeres irodalmi kritika sem. Csupán a hetvenes években merült fel a négy országban szétszórt lapp értelmiség tevékenysége összehangolásának, és a világirodalom nevezetes alkotásai rendszeres lefordításának a szükségessége. Ennek vezető képviselői a finno.-i . Aikio és N.-A. Valkeapad. ● Az idegenek számára eleven egzotikum a lapp művészet. Ez Saba, Skum és Turi fordításokban is hozzáférhető művei széles körű európai hatásának a titka. A népköltészet gyöngyei a közeli északi írókon kívül Herder és Goethe egyes műveire is hatottak. A modern skandináv írók közül a norvég Schoyen, a norvég-lapp Aikio, a svéd Berg és Rosendahl foglalkoztak közvetlenül lapp témákkal.
A lapp népköltészet magyar gyűjtői:
Halász I., újabban Kecskeméti I., Szabó L. és Szomjas-Schiffert Gy. Fordítottak lappból: Bán A., Báthori F., újabban Némethné Sebestyén I. Olrod.: J. Qvigstad—K. B. Wiklund: Bibliographie der lappischen Literatur (1899); Bán A.: A lapp irodalom és népköltés (Heinrich G.: Egyetemes irodalomtörténet, 4. köt., 1911); B. Collinder: Den lapska litteraturen (Saga och Sed, 1944); B. Collinder: The Lapps (1949); O. Vorren—E. Manker: Lapp Life and Customs (1962); Voigt V.: Utószó (A varázsdob és a látó asszonyok. Lapp népmesék, 1966); K. Nickul: Saamelaiset kansana ja kansalaisina (1970); E. Itkonen: Suomenlappalaisa kirjailijoita (Kalevalaseuran Vuosikirja, 1971); Samekielalaé kirjjik—Saamenkielisiá kirjaja (1973); S. Aikio—E. Itkonen—P. Sammallahti: Skabmatolak. Sabmelas kirrjjalabvuoda antologija (1974); Jávori J.: A lapp irodalom bibliográfiája (uő.: A finnugor népek irodalmának bibliográfiája, 1975); Lapponica (1975–); Études Finno.-Ougriennes XIV (1977); E. Itkonen: Finnország lapp írói (Domokos P. szerk.: Uralisztikai olvasókönyv, 1977); Hajdú P.—Domokos P.: Uráli nyelvrokonaink (1978).
