önkijavítás
VIL9 664önkiigazítás; Gesetz der Selbstberichtigung: a folklorisztikában a →hagyományozás törvényszerűsége. Korábbi hasonló felismerések ősszegezéseként W. Anderson úgy fogalmazta meg, hogy a folklór alkotások feltűnően nagy állandósága, egyes változatoknak évezredek és kontinensek távolságából is szoros egyezése több tényező eredménye: I. az előadók nem egyszer, hanem többször mondják el ugyanazt a történetet, 2. nem egyetlen előadótól, hanem előadók egész sorától, eltérő formákban hallották ezt. Az előbbi a pontatlan emlékezet tévedéseit küszöböli ki, az utóbbi a túlzottan egyénies változatokat számolja fel. Mindezt együtt nevezhetjük az önmagától való helyesbítés törvényének (Gesetz der Selbstberichtigung). ● A →földrajz-történeti irányzat képviselői összekapcsolták ezt a →stabilitás törvényével (Gesetz der Stabilatät) és az ősi formák, változatok (archetípus) meglétét, valamint rekonstruálhatóságát magyarázták ezzel. Későbbi kritikusok (A. Wesselski, K. Schier és mások) emlékezettechnikai kifogásokat emeltek, amelyeket viszont W. Anderson utasított vissza. Újabban sokan foglalkoztak az ismételt újraelbeszélés kérdéseivel (D. Glade, Dégh Linda és Vázsonyi E. stb.), ennek során rámutattak arra, hogy a valódi hagyományozás esetében nem kísérleti memóriavizsgálat vagy helyreállítási tendenciák érvényesülnek, hanem egy soktényezős, „vezetékszerű” hagyományozás (multi conduit) következik be, többé-kevésbé hivatásos előadók és ugyancsak állandósuló közönség közreműködésével. O Műfajonként természetesen eltérő módon következnek be a változatképző és ezeket keretek között tartó folyamatok, ezt azonban kellő részletességgel eddig nem vizsgálták. A legtöbb említett megállapítás a hosszabb mesei műfajokra vonatkozott (noha a kísérletekben felhasznált szövegek olykor rövid mesék vagy mondák voltak), csupán legújabban utaltak egyéb epikus műfajokra. A verses epika hasonló kérdéseit csak érinti a →harvardi epikakutató iskola. A zenével, tánccal, illetve mindkét művészettel kapcsolatban levő szövegek változatképződését eddig ilyen szempontból alig vizsgálták. A szoros értelemben vett kommunikációelmélet szabályait pedig ritkán vették figyelembe. ● (→változat, állandóság)
Irodalom:
W. Anderson: Kaiser und Abt (1923); A. Wesselski: Versuch einer Theorie des Märchens (1931); W. Anderson: Ein volkskundliches Experiment (1951); K. Schier: Praktische Untersuchungen zur mündlichen Weitergabe von Volkserzählungen (1955); W. Anderson: Eine neue Arbeit zur experimentellen Volkskunde (1956); D. Glade: Zum Andersonschen Gesetz der Selbstberichtigung (Fabula, 8, 1966); L. Dégh—A. Vázsonyi: The Hypothesis of Multi-Conduit Transmission in Folklore (1975); D. Fehling: Amor und Psyche (1977); M. Lüthi: Mürchen (1979).
