kultúramorfológia
VIL6 772<latin + görög 'kultúra — alaktan'): a kultúraelmélet fogalma egy-egy kultúra leírásának rendszerére, amely a legtöbbször a kultúrák összehasonlításának módszerét is tartalmazza. Minden kultúra történetírói és teoretikusai találkoztak azzal a kérdéssel, hogyan ábrázolják egy-egy kultúra egészét, ebből azonban elmélet csak a történetiség gondolatának elterjedésével vált. Feltűnő, hogy e témával kapcsolatban milyen gyakran érveltek a művészetek és irodalom, valamint a vallás egyes jelenségeinek vizsgálatával. ● Az antik és középkori gondolkodás számára a saját kultúra abszolút értékű volt, s csak a felfedezések korának kitáguló szemhatára vezetett el a különböző kultúrák pluralizmusának és relativitásértékének megfogalmazásához. A francia jezsuita etnológus, J. Lafitau Moeurs des sauvages amériquains comparées au moeurs des premiers temps ('Az amerikai vadak erkölcsei összehasonlítva az ősidők erkölcseivel', 1724) c. műve az indiánok kultúráját az ókori görög kultúrával vetette össze. Az olasz filozófus, G. Vico 1725-ös új tudomány c. művében a homéroszi korszakot „hőskorszak”-ként jellemezte, és ezt az emberiség gyermekkorának nevezte. A francia felvilágosodás idején Ch. Montesquieu, Voltaire és J. J. Rousseau dolgozta ki a kultúrák hajdani egységének, a civilizáció nem egyértelmű fejlődésének tételét, amely már a kultúrák elmúlásának gondolatát is tartalmazza. A német felvilágosodás történetfilozófiáját J. G. Herder nagyszabású műve, az Ideen zur Philosophie der Geschichte der Menschheit ('Eszmék az emberiség történetének filozófiája köréből', 1784—1791) szinte minden részében kezdeményezte, a betetőzés a G. W. Fr. Hegel egyetemi előadásaiból származott Vorlesungen über die Philosophie der Geschichte (’Előadások a történetfilozófiáról’, 1848) összegezése volt, amely főként az ókori és középkori társadalom és kultúra képét adta. A szorosabb értelemben vett német kultúraelmélet első alapvető munkája G. Klemm összegező, adattárszerű munkája, az Allgemeine Cultur-Geschichte der Menschheit (’Az emberiség egyetemes művelődéstörténete’, 1843–1852). K. Marx és Fr. Engels évtizedeken át foglalkozott az emberi társadalmak történetének periodizációs kérdéseivel, a kultúra fogalma náluk nyert társadalmi-gazdasági meghatározottságot. ● A szorosabb értelemben vett morfológiai kultúraelmélet a különböző kultúrák leírásával azok elmúlását is kifejezte. Ez a pesszimizmus megtalálható már az irányzat úttörőjénél, N. J. Danyilevszkijnél, akinek műve — Rosszija i Jevropa (’Oroszország és Európa’, 1871); — szélesebb körben csak az 1. világháború után vált ismertté. Ekkor jelent meg a válságfilozófia leghíresebb terméke, O. Spengler műve (Der Untergang des Abendlandes, 'A Nyugat alkonya', 1918–1922), amely világhírűvé vált, s inkább kultúraelmélet, mint megalapozott történeti mű. A történeti adatok sokasága sem teszi szak-tudományos munkává az angol A. Toynbee sokkötetes szintézisét (A Study of History, 'A történelem tanulmányozása', 1934-tól). Az olasz filozófus, B. Croce voltaképpen Vico nézeteit újította fel. Az angol történetfilozófus, R. G. Collingwood nagyobb népszerűséget nem nyert elméleti műveivel. A néprajzi anyagra épít a →kultúrakör és a →kultúraminta elmélete. ● A mai marxista kultúrakutatás két irányból is foglalkozott e témakörrel. Egyrészt általában tagadta a kultúrák „elhalálásáról” vallott, a civilizációt elutasító, és valamilyen új „vallás” eljövetelében bizakodó nézeteket. Másrészt (elsősorban N. I. Konrad és tanítványai műveiben) a →tipológiai kutatás elvei alapján a különböző társadalomtípusok hasonló és eltérő jelenségeit szaktudományos megbízhatósággal vizsgálta. Így különösen az ún. keleti reneszánsz, valamint a kínai és japán feudalizmuskori irodalom kérdéseivel foglalkoztak. A művészetek és az irodalom a kifejező kultúra elmélete alapján kapnak megkülönböztetett helyet az elméletekben. ●(→irodalom és kultúra, etnológiai irodalomszemlélet, összehasonlító irodalomtudomány)
Irodalom:
Ph. Bagby: Culture and History (1963); G. W. Fr. Hegel: Előadások a világtörténet filozófiájáról (1966); E. Markarjan: A marxista kultúraelmélet alapvonalai (1971); A. Toynbee: Válogatott tanulmányok (1971); N. I. Konrad: Zapad i Vosztok (1972); Ágh A.: A történelem kérdőjelei (1974); N. I. Konrad: A történelem értelméről (1977).
