líroepikus műfajok
VIL7 329-330 | részcímszótörténetileg kétféle magyarázat indokolja létrejöttét. A. N. Veszelovszkij és mások az eredeti szinkrétizmusból származtatják, a líra és az epika egymástól való elválása előtti korszakból. Ennél valószínűbb azonban a másik felfogás, amely szerint a feudalizmus második szakaszában figyelhető meg a líroepikus műfajok elterjedése. Leginkább világos ez a folyamat a verses epikában, ahol a nagyobb méretű hősepikát felváltja a ballada és a történeti ének, majd a 18. sz.-tól kezdődően az egyes alkotások érzelmesebbek, töredékesebbek lesznek, a ballada helyébe a néhány jelenetet kiszínező, románcszerű, zsánerképre emlékeztető alkotások kerülnek; a történeti ének hőse pedig észrevétlenül a romantikus poéma hősére kezd hasonlítani. Ez a folyamat voltaképpen a hivatásos irodalom és folklór irodalom (valamint a tömegirodalom) közreműködésével jön létre: a románcok és poémák gyakran vesznek át a folklórból hősöket és epizódokat; másrészt a betyárköltészet és az egész ponyvai epika külső eredetű a folklórban. Annak ellenére, hogy a ballada erkölcsi („családi”) konfliktusokat, a történeti ének pedig objektív történeti eseményeket tartalmazna, bekövetkezik az egyes művek privatizálódása. A ciklusok immár nem egész eseményeket mondanak el, hanem csak egy-egy jelenetet villantanak fel, ábrázolásmódjuk leginkább romantikusnak nevezhető. Feltűnő a kalandszerűség kedvelése, amely a hősöket mintegy háttérbe állítja, csak a minél érdekesebb eseményeket vonultatja fel, ezeket viszont nem, vagy alig. Előbb az egész betyárköltészetet, majd a ponyvairodalom hatására az ún. gyilkosságtörténetek, városi történetek és balladák terjednek el. Ma még nem látjuk biztosan, hogy az egyéni, kötetlen elbeszélések (→igaz történetek, élménytörténetek, életrajzok) elterjedése nem ezzel kapcsolható-e össze. Stílusában az egyszerűbb, töredékesebb, irodalmiasabb megfogalmazás jellemző. A szöveghez társuló zene nálunk, sőt az európai népdal jórészében az újstílusú népdal jellemvonásait képviseli, bár megfigyelhető, hogy a líroepikus műfajok alkotásai között egyre több a már nem énekelt, illetve a csak szövegében ismert. ● A magyar folklorisztika különösen a 19. sz. utolsó negyedétől az 1. világháború végéig terjedő korszak műfaji változásainak vizsgálata során foglalkozott a líroepikus műfajok kutatásával. Megállapították, hogy főként a kevésbé hagyományos életmódot folytató rétegek (vándormunkások, agrárproletárok, városi szegények) körében terjedt el, és sokszorosan kapcsolódik a →félnépi költészet jelenségeihez. ● (→epika, líra, epokolírikus műfajok)
Irodalom:
A. N. Veszelovszkij: Tri glavi iz isztoricseszkoj poetyiki (1899); B. Václavek: Písemnictví a lidová tradice (1938); Pogány P.: Folklór és irodalom kölcsönhatása (1959); Sz. Dimitrov: Dialektyika objektyivnovo i szubjektyivnovo v lirike (1963); Katona I.—Maróthy J.—Szatmári A.: A parasztdaltól a munkásdalig (1968); B. Benes: Svetská kramárská písén (1970); W. Wiora: Das deutsche Lied (1971); R. W. Brednich—L. Röhrich—W. Suppan: Handbuch des Volksliedes (1975).
