morfológiai irodalomtudomány
VIL8 602-603a modern német irodalomtudomány irányzata, amely az irodalmat a J. W. Goethe természetfilozófiájában megnyilvánuló morfológiai elgondolások alapján önálló képződménynek tartja, amelyben fajok és egyedek leírása a kutatás feladata. Az elnevezés H. Oppel 1939-es áttekintésében (Die Literaturwissenschaft in der Gegenwart ‘A jelenkori irodalomtudomány’) bukkan fel, majd 1947-ben ugyancsak ő foglalja össze alaptételeit Morphologische Literaturwissenschaft (‘Morfológiai irodalomtudomány’) c. könyvében. Az irányzat másik fő képviselője G. Müller, aki főként az egyszerű formák és műfajok vizsgálatára használta. Némileg rokon törekvések figyelhetők meg a folklorisztikában is. Amint ismeretes, az orosz V. J. Propp ugyancsak Goethe elméletének ismeretében fogalmazta meg a maga „mesemorfológiáját” 1929-ben. A német fokloristák közül R. Petsch a mesék, mondák és más korai formák alakváltozatait értelmezte ilyen módon. O Az elgondolás alapja az, hogy a növényalakok átformálódnak természeti hatásra, az irodalom ehhez hasonlóan a költői „alak”-ot (vagyis a művet) külső tényezők (p1. életrajzi tények) hatására hozza létre. A művet kiteljesedésként, az egyes alkotásokat pedig a „faj”-hoz hasonlónak tekintett irodalmi műfajok alakváltozataként fogják fel. ● Az immanens és eidetikus szemléletű irányzat leginkább a stílus- és műfaji változatok, valamint az egyszerűbb műfajok vizsgálatában vetett fel érdekes szempontokat. Mo.-i hatása a régi Helicon folyóiraton keresztül valósult meg, újabban bírálják az irányzat biologizmusát. Noha némi hasonlóság megfigyelhető a formalizmus, a későbbi strukturalizmus és ezen irányzat között, ez csupán a kutatás irányának azonosságából származik. A német kezdeményezőknek azonban közvetlen kapcsolata volt az R. Ingarden kialakította fenomenológiai irodalomtudománnyal, néhány gondolatuk később a dán irodalomelméletben, legújabban pedig a hermeneutikai irodalomszemléletben is megtalálhatók. ● (→fenomenológiai irodalomtudomány, hermeneutika, morfológia)
Irodalom:
Vajda Gy. M.: Állandóság a változásban (1968); Irodalomtudomány — Tanulmányok a XX. századi irodalomtudomány irányzatairól. Szerk. Nyirő L. (1970); D. Paulme: Morphologie du conte africain (1972); V. J. Propp: A mese morfológiája (1975); R. Thom: Morphogenése et imaginaire (1978); N. Krenzlin: Das Werk „rein für sich” (1979); H. Hamm: Der Theoretiker Goethe (1980).
