temetési rítusok költészete
VIL15 295 | Dömötör Teklával közösena szokásköltészet, s ezen belül az →átmeneti rítusok költészetének azon csoportja, amely a halottak végső nyughelyen való elhelyezéséhez fűződő →rítusokat foglalja magába. Ezek történetileg és kultúrkörönként, vallásonként, sőt kisebb közösségenként (pl. településenként) is igen eltérőek. ● Az őstársadalmakban a tetemeket alighanem magukra hagyták, bár egyes feltételezések szerint elterjedt szokás lehetett az is, hogy megették őket. A meghatározott helyre való temetés elsőként a Neander-völgyinek nevezett kultúrában terjedt el. Két fő változata az elföldelés és a halotthamvasztás. Az egyes vallások pontosan szabályozzák a temetési szertartás lefolyását. Modern formái, akár a modern köztemetők, az utóbbi évszázadokban alakultak ki, de a társadalmi változások (a francia forradalom, az ateizmus, a kommunista ideológia elterjedése, a szekták és új vallások megjelenése) következtében maguk is sokszor változtak. Ezek igénybe veszik az új közlési eszközöket (a tömegkommunikáció által közrebocsátott gyászhírek, gyászjelentések, →nekrológok, a temetés tévébeli közvetítése stb.). Mind a temetők, mind az egyes sírok képviselhetnek irodalmi vonatkozásokat a feliratok (→feliratirodalom, sírfelirat, sírvers), az írók külön sírhelyei vagy a temetési szertartásokon elhangzó gyászbeszédek (→szónoklat), →gyászdalok, →búcsúztatók, →siratók stb. révén. Ismertek a folklórban e szokások áttételes formái (pl. a fiatalon elhunytak „lakodalmai”) vagy átvételei (pl. a siratók lakodalmi változatai), tréfás változatai (pl. tréfás →sírversek), sőt — mind a temetés egészét, mind annak egyes elemeit kifigurázó – paródiái (ún. halottas játékok) is. Szoros kapcsolatban áll a temetési rítussal a virrasztó, amikor a temetés előtti összejövetel alkalmával igen sokféle műfajhoz tartozó alkotások hangoznak el, s folytatása, a műfajilag hasonlóan sokrétű halotti tor. ● A halottak vagy a temetés évfordulóin emlékünnepekre, s ezek alkalmából emlékbeszédek (→szónoklat) tartására, kiemelkedő személyiségek esetében →emlékkönyvek, folyóiratok →emlékszámainak kibocsátására stb. is sor kerül. ●(→halálirodalom, szokásköltészet)
Irodalom:
A. Van Gennep: Les rites de passage (1907); Dömötör Tekla: Naptári ünnepek. népi színjátszás (1964); Dömötör Tekla: A népi színjátszás Európában (1966); W. Fuchs: Todesbilder in der modernen Gesellschaft (1969); Dömötör Tekla: A népszokások költészete (1974); M. Vovelle: Mourir autrefois (1974); L.-V. Thomas: Antropologie de la mort (1975); E. de Martino: Morte e pianto rituale (1975); Ph. Ariés: L'homme devant la mort (1977); M. Jäger: Analyse von Todesanzeigen (1978); H.-J. Klimkeit: Tod und Jenseits im Glauben der Völker (1978); Újváry Z.: A temetés paródiája (1978); S. Baum: Plötzlich und unerwartet (1980); G. Stephenson: Leben und Tod in den Religionen (1980); Hoppál M.—Novák L.: Halottkultusz (1982); L. Taylor: Mourning Dress (1983); A. Leroi‑Gourhan: Az őstörténet kultuszai (1985); I.Andreesco-M M. Bacon: Mourir á l'ombre des Carpathes (1986); Kunt E.: Az utolsó átváltozás (1987); G. Klingman: The Wedding of the Death (1988); Balassa I.: A magyar falvak temetői (1989); Magyar néprajz (7. köt., 1990); J. Witkowski: Psychologie des Todes (1990); B. Happe: Die Entwicklung der deutschen Friedhöfe (1991).
