idiomatizmus
VIL4 727 | részcímszóaz idiomatizmusok stilisztikai felhasználása a stílusnak pregnánsan nemzeti jelleget ad. Használatuk a középkori irodalomban avulgáris nyelv megjelenésével függ össze, a reneszánsz és a reformáció irodalmában főként a népszerűség, közérthetőség, olykor a keresett egyszerűség és népiesség tüneteként jelenik meg. Fr. Rabelaisnél Fr. Villonnál, a népnyelvi prédikációkban, H. Grimmelshausennél, Ch. de Costernél a magyar irodalomban főként Bornemisza P., Pázmány P. munkáiban bukkan fel. A 19. sz.-ban a romantika, majd a népiesség kedveli, és később is a realista ábrázolás nyelvi velejárójaként maradt használatban. ● A képes kifejezés. a szólás és a közmondás formáihoz közel álló idiomatizmusok minél inkább állandóak, annál valószínűbben nemzetközi elterjedettségűek (tehát csak a köztudat tartja őket idiomatizmusnak). A „hűbelebalázs” vagy „Táncolok, mint a veszett fene” köznyelvi, illetve egyedi magyar formák, de a „felszarvazott férj” vagy a „Ponciustól Pilátusig küldeni” példák nemzetközi elterjedettségűek. Az idiomatizmusokkal foglalkozó nyelvészeti tudományág az →idiomatika. ● (→stílus, népiesség)
Irodalom:
F. Seiler: Deutsche Sprichwörterkunde (1922); O. Nagy G.: Mi a szólás? (1954).
