sámánének
VIL12 453-455a →sámánisztikus irodalom műfaja, rítusdal. A sámánszertartások alkalmával a felavatott sámán meghatározott módon (legtöbbször kábítószer segítségével, monoton mozgással, egyszerű hangszer kíséretével) önkívületbe esve kéri támogató szellemei segítségét. A közönséges halandókhoz képest a sámánok már bizonyos jelekkel jönnek a világra, őket természetfölötti lények választják ki még megszületésük előtt erre a feladatra. A sámán közvetítő az emberek és a szellemek között, a szellemekkel transzbaesés segítségével érintkezik. Tevékenysége elsősorban a gyógyítás, de jósnak, látónak is tartják; feladata az emberek lelkével való törődés, ő vezeti a halott lelkét a holtak birodalmába. ● A sámán (saman) szó tunguz eredetű, orosz közvetítéssel került az európai nyelvekbe, s vált tudományos szakkifejezéssé. Tágabb értelemben így nevezik Óceánia népeinek és az amerikai irodalomnak gyógyítással foglalkozó varázslóját (medicin man). Ezeknél a népeknél azonban a varázslóvá váláshoz nem szükséges a kiválasztottság. A sámánszertartás drámai jelenetszerűen zajlik. A szertartást a sámán sajátos viseletben végzi az e célra kijelölt helyen. A természetfölötti lényekkel való érintkezés útján szerez tudomást térben és időben távoli dolgokról, melyekről — vagy még önkívületben vagy már öntudata visszatértekor — beszámol a közösségnek, feleletet adva a megoldandó kérdésekre. Útja előkészítésekor – vagy közben – segítő, támogató szellemeit hívja. Maga az út legtöbbször repülés a fenyegető baj helyszínére, vagy a szellemek közé, esetleg a halottak országába. Az út során a sámán (és segítői) megküzdhetnek ellenségeikkel. Mindez önkívületben elkiabált — mondott — énekelt, gyakran mimetikusan is megelevenített módon történik. A jelenlévő környezet csak a legritkább esetben működik közre. A cselekvések gyakran csak leírásjellegűek, különösen akkor, ha az elmondott harc nem e világon játszódik le. A sámán szövegei gyakran a mindennapi nyelvhez képest torzítottak, nyelvileg nem teljesek. Feltűnő az archaikus és váratlan nyelvi elemek használata. A mozdulatok akrobatikusak, pszichomotorikusan szinte igazolhatatlanok (hatalmas ugrások, sebes mozgás, nagy terhek megmozdítása stb.), és noha rögtönzöttnek, sőt ellenőrizhetetlennek látszanak, kultúránként mégis jól meghatározhatók. Az első megfigyelők benyomásai szerint sok volt a csalásra emlékeztető, elmebetegek mozgását jellemző elem (hasbeszélés, őrjöngés, szemek forgatása), ám ezek többsége a szertartás során megszokott, sőt megkövetelt. A szövegek dallama egyszerű, szaggatott. A szertartás közben elhangzó szövegek is rögtönzöttek, töredékesek. A több szereplőt kultúránként különböző mértékig „jelenítik” meg a sámánok. Csupán a legutóbbi időkben készültek pontos felvételek (hangosfilm, video), a korábbi leírások már technikai okokból is igen pontatlanok. Minthogy a szövegek nehezen értelmezhetők, gondos fordításuk, kommentálásuk nem túl gyakori. Keveset tudunk egyazon sámán szövegeinek változatairól, akár egy-egy azonos eseményhez fűződő szertartás szövegeinek változatairól. Ezért a szövegek költői, poétikai kutatása alig kezdődött meg. A szövegek a rítusdal sajátosságait mutatják, a közösség szöveges részvétele nélkül. ● Az egyes énekek felépítése és funkciója aszerint különbözik, milyen külső (nem költészeti) körülmények befolyásolják az egyes szertartásokat. Ezért a legkülönbözőbb műfajokkal, előadásokkal hozható kapcsolatba (varázsdal, avatási rítusuk költészete, eksztázisirodalom, kultúrhérosz-történet, eredetmítosz), illetve nem irodalmi jelenségek, mint a gyógyítás vagy jóslás (→jóslatirodalom) korai formáiban ide tartozik. Az epikus művek közül többet is ilyen eredetűnek tartanak (a költő-varázsló-kultúrhérosz szerepkör miatt ilyennek tekintik a →Kalevala több részét, a →Bardoi toszgrolt — a tibeti Halottak könyve —, a szúfista irodalom több eksztatikus költeményét), sőt az őskeresztény aszkézis írói is gyakran használnak csak így értelmezhető fordulatokat (→ókeresztény irodalom). Vallástörténetileg Odinn néhány vonása is így jelenik meg az →Edda szövegeiben. A primitív kultúrák közül többet is értelmeztek ilyen módon, ezek közül a legismertebb a nahuatl (azték) világkép, „filozófia” ilyen felfogása és összekapcsolása eksztázis-élményekkel. A →túlvilágjárás (sőt ennek középkori európai műfaja, a →purgatórium járás) tematikusan és több motívumában egyeztethető a sámánutazások szövegeivel. ● A pszichodelikus szövegek jó része ilyen vonásokkal is leírható (→irodalom és pszichológia). ● A →maszk és általában a →rítus számos vonása értelmezhető ilyen összefüggésben. Szibéria régészeti kultúrájának több elemét (sziklarajzok, idolok stb.) is próbálták ilyen összefüggésben elemezni, valódi szövegek ismerete nélkül azonban minden ilyen rekonstrukció kétes értékű. ● A magyarban a →regölés és más szokásdalok refrénjét (haj, regő rejtem) kísérelték meg a sámánénekek értelmetlen felkiáltásszerű részeivel egyeztetni, ám a párhuzamok száma ennél jóval szélesebb körű és másként is magyarázható.
Irodalom:
Ch. Autran: Homére et les origines sacerdotales de l'épopée grecque, I—III (1943); A. Friedrich—G. Budruss: Schamanengeschichten aus Sibirien (1955); A. Waley: Nine Songs. A Study of Shamanism in Ancient China (1956); R. G. Wasson—V. P. Wasson: Mushrooms. Russia and History (1—2, 1957); Diószegi V.: A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben (1958); A. Métraux: Le Vaudou haitien (1958); B. Rintchen: Les matériaux pour l'étude du chamanisme mongol (1—2, 1959—1961); A. Lommel: Shamanism. The Beginnings of Art (1967); K. Hoffman: Symbolik der tibetischen Religionen und des Schamanismus (1967); C. Castaneda: The Teachings of Don Juan. A Yaqui Way of Knowledge (1968); E. Zolla: Le chamanisme indien dans la littérature américaine (1969); H. Fabrega—D. B. Silver: Illness and Shamanistic. Curing in Zinacantan (1973); C. Blacker: The Catalpa Bow: a Study of Shamanistic Practices in Japan (1975); G. Reichel—Dolmatoff: The Shaman and the Jaguar: A Study of Narcotic Drugs among the Indians of Colombia (1975); V. M. Kulemzin: Samansztvo vaszjuganszko-vahovszkih hantov v konce XIX — nacsale XX vv. (1976); V. T. Petrov: Folklornije tragyicii v jakutszkoj szovjetszkoj lityerature (1978); J. Halifax: Shamanic Voices. A Survey of Visionary Narratives (1979); A.–L. Siikala: The Hite Technique of the Siberian Shaman (1978); S. Golowin: Das Reich des Schamanen (1981); M. León-Portilla: La filosofia nahuatl (1983); A. P. Okladnyikov—A. I. Martinovi: Szibériai sziklarajzok (1938); Je. Sz. Novik: Obrjad i folklor v szibirszkom samanizme (1984); Domokos P.: A kisebb uráli népek irodalmának kialakulása (1985); I. N. Gemujev—A. M. Szagalajev: Religija narodna manszi (1986); B. Brentjes—R. S. Vasilievsky: Schamanenkrone und Weltenbaum (1989); I. N. Gemujev: Mirovozzrenyije manszi (1990).
