tartui iskola
VIL15 197-199tartui-moszkvai iskola: a szemiotika (elsősorban az irodalomszemiotika) egyik irányzata. A →strukturalizmus és a szemiotika módszereit átvevő-továbbfejlesztő szovjet nyelvészek, irodalomtudósok és folkloristák Moszkvában, 1962. dec. 19. és 26. között tartották első konferenciájukat A jelrendszerek strukturális tanulmányozásának szimpóziuma c., s ezen néhány költői szöveg újszerű elemzését mutatták be. Ezt követően a tartui észt egyetem orosz intézetének vezetője, Ju. M. Lotman — elsőként 1964. aug. 1929. között Tartuban „nyári egyetemet” szervezett, amely főként irodalomszemiotikával és kultúrszemiotikával foglalkozott. Ugyancsak 1964-től kezdték publikálni a tartui moszkvai iskola évkönyveit Trudi po znakovim szisztyemam (‘Tanulmányok a jelrendszerekről’) c. Ezek kezdetben évenként megjelenő, tekintélyes terjedelmű kötetek voltak – az első Lotman monográfiája, a Lekcii po sztrukturalnoj poetyike (‘Előadások a strukturális poétika köréből’. 1964) —, amelyek később karcsúsodtak, s az egyes nyári egyetemek anyagait bocsátották közre, majd tematikus tanulmánykötetekként folytatódtak. A nyári egyetemekhez a tervezett előadások kivonatait tartalmazó, előzetesen kibocsátott programfüzetek is készültek, előbb Tyeziszi dokladov letnyej skoli po vtoricsnim mogyelirujuscsim szisztyemam (‘A másodlagos modelláló rendszerek nyári iskolája előadásainak tézisei’), majd Matyeriali (...) szimpoziuma po vtoricsnim mogyelirujuscsim szisztyemam, (‘A másodlagos modelláló rendszerek (...) szimpóziumának anyagai’) c. Egy idő múltán e kiadványokat a borítékcímlap görög betűs Szémeiótiké feliratával egységesítették. Nemzetközi forgalomba csak az évkönyvszerű Trudi po znakovim szisztyemam került, s a moszkvai szemiotikusoknak nincsen kiadványsorozatuk. ● Tevékenységük kezdetektől nagy nemzetközi visszhangot váltott ki. Lotman és mások műveit idegen nyelvekre fordították, írásaikat antológiák publikálták olaszul, franciául, németül, angolul és más nyelveken (köztük magyarul is). Első átfogó bibliográfiáik, tudománytörténeti áttekintéseik is külföldön jelentek meg; belső tudománytörténeti feldolgozása az irányzatnak máig sincs. ● A vélemények atekintetben erősen megoszlanak, hogy mennyire „tartui”, és mennyire „moszkvai” ez az iskola. Lotman, I. Csernov és kollégáik a tartui egyetemen működnek, elsősorban orosz irodalomtörténeti és művelődéstörténeti témákkal foglalkoznak, gyakran moszkvai társszerzőkkel. A moszkvaiak köre szélesebb, de körükből sajátosan a szemiotika területén egyetlen vezéregyéniség sem nőtt ki. (Érdekes, hogy Leningrád-Szent-Pétervár szemiotikusai sokkal kisebb szerepet játszottak.) ● Az 1960-as évek vége után megkeményedő szovjet művelődéspolitika az iskola sok tagját külföldre kényszerítette (több. soraik közé csak közvetve tartozó kutató, mint Saumjan, Ju. K. Scseglov, I. I. Revzin, Melcsuk stb. mellett ide sorolható A. M. Pjatyigorszkij, B. M. Ogibenyin, D. M. Szegal, M. M. Langleben stb.), akik többségükben folytatták otthon megkezdett munkásságukat. Az iskola rendezvényein, kiadványaiban viszont igen kevés a külföldi. Az utóbbi években képviselőik gyakran megjelennek a tudományos rendezvényeken világszerte (Mo.-on is). Mai fiatal generációjuk egyelőre kevéssé ismert: köztük sok a Tartuban végzett észt filológus. ● Az iskola nézeteinek alapelgondolása az, hogy a különböző →jelrendszerek modelláló rendszerekként (→modellelmélet) működnek. A modelláló rendszereknek több szintjét különböztetik meg. Elsődleges modelláló rendszernek nevezik a →nyelvet, amelyre ráépül egy további másodlagos modelláló rendszer, pl. az irodalmi alkotások saját szabályrendszere (amely csak részben írható le a →stilisztika, poétika, morfológia, struktúra fogalmaival). A művek →jelentését inkább a kultúra elméletével (→irodalom és kultúra) kapcsolják össze, megkülönböztetve a kultúra egyes elemeinek →szemantikai és szintaktikai (→szintaxis) rendszerét. Történeti távlatban az ilyen rendszerek arányainak módosulását tartják a legfontosabbnak: a középkori kultúrában pl. az evilági jelenségek csak a másvilág szemantikájával értelmezhetők, a polgári társadalomra utaló modernizálás viszont egy szintaktikusan szemiotikai kultúramodellt kíván érvényesíteni. A kutatók behatóan ismerik az orosz nyelv, irodalom és művelődéstörténet témaköreit, az európai távlatokról azonban jobbára csak általánosításokat mondanak. ● Irányzatuk előzményeként V. J. Propp és P. G. Bogatirjov folklorisztikáját, valamint M. M. Bahtyin —teljes arányaiban éppen általuk bemutatott — életművét emelték ki, s természetesen R. Jakobson nyelvészetét, az →orosz formalista iskola eredményeit. Utaltak azonban L. Sz. Vigotszkij pszichológiájára, Sz. M. Eizenstein filmelméletére, P. A. Florenszkij ikonértelmezésére, 0. M. Frejdenberg antik irodalmi és mitológiai kutatásaira is. A →szemiotika elméleti megoldásai közül csak válogatnak: F. de Saussure és Ch. S. Peirce volt a kiindulópontjuk, ám azóta inkább a saját elméletüket építették ki. Érdeklődési körét és módszereit tekintve ez az elmélet időről időre változik. Kezdetben a strukturális poétika, majd a kultúra elmélete, később a számítógépek, a mesterséges értelem, az ökológia vált aktuális témájává. Az iskola egyes vezető szemiotikusainak felfogása között is sok különbség mutatkozik, ez azonban évtizedek múltán sem öltött polemikus formát: az iskola történetében egyetlen vita, csoportokra szakadás sem mutatkozott. ● A legfontosabb szervezők és kezdeményezők érdeklődési köre igen sokrétű. Ju. M. Lotman a 18. sz. orosz irodalmával és kultúraszemiotikával foglalkozik, de érdekli a filmszemiotika, a felvilágosodás kutatása is, és Puskin-tanulmányai a mindennapi élet szemiotikájának rekvizitumait elemzik. Legközvetlenebb munkatársa, B. A. Uszpenszkij nyelvtörténész az irodalmi művek kompozíciójának, a képzőművészeti alkotások jelrendszereinek kutatója. V. V. Ivanov összehasonlító nyelvész, mitológiával, századunk avantgardemozgalmaival foglalkozik. Legszorosabb munkatársa V. Ny. Toporov, a balti és szanszkrit filológia művelője, akivel együtt epikus és rituális szövegek rekonstrukcióját végezték el. A moszkvai folkloristák vezéregyénisége, J. M. Meletyinszkij és munkatársai (D. M. Szegal, Sz. Ju. Nyekljudov, E. Sz. Novik) az epikus műfajok összehasonlító vizsgálatát nyújtják. A. K. Zsolkovszkij, M. L. Gaszparov és mások poétikai és metrikai problémákat kutattak. A hagyományos irodalomtörténeti és művelődéstörténeti irányzatok képviselői közül is többen bekapcsolódtak az iskola tevékenységébe, pl. az orosz irodalommal, majd ökológiával foglalkozó D. Sz. Lihacsov, a skandinavista-medievista A. J. Gurevics, a bizantinológus-szlavista Sz. Sz. Averincev és mások. ● Mo.-on az iskola tevékenysége már az 1960-as évek óta ismert. Folklorisztikai, irodalomtudományi publikációk közölték tanulmányaikat, később köteteik is megjelentek. Képviselőinek munkásságát azonban nálunk általában a →strukturalizmus egyik új áramlataként értelmezték és sajátosan irodalomszemiotikai eredményeiket ritkábban összegezték. Lotman nézeteit a →szövegelemzésben, Meletyinszkij és G. L. Permjakov elgondolásait a komparatív →folklorisztikában, Uszpenszkij gondolatait a szlavisztikában kamatoztatták. A szegedi irodalomtudományi iskola (Kanyó Z. vezetésével) az irodalmi mű felfogását illetően, Józsa P. pedig a kultúraszemiotikában érvényesítette koncepcióikat. Főként előzményeik elméleti áttekintését adta Bojtár E. O (→szemiotika)
Irodalom:
Voigt V. (szerk.): Modellálás a folklorisztikában (1969); Ju. M. Lotman: Szöveg—modell—típus (1973); Horányi Ö.–Szépe Gy. (szerk.): A jel tudománya (1975); V. V. Ivanov: Ocserki po isztorii szemiotyiki v SZSZSZR (1976); Ju. Sz. Sztyepanov: Szemiotika (1976); Hoppál M.—Vándor A.: Jel—kommunikáció—kultúra (1977); Ju. M. Lotman: Filmszemiotika és filmesztétika (1977); Voigt V.: Bevezetés a szemiotikába (1977); A. Shukman: Literature and Semiotics. A Study of the Writings of Yu. M. Lotman (1977); J. J. Barabas: Szemiotika és művészet (1979); V. V. Ivanov: Nyelv, mítosz, kultúra (1984); B. Uszpenszkij: A kompozíció poétikája (1984); J. Meletyinszkij: A mítosz poétikája (1985); K. Eimermacher: Semiotica Sovietica (1986); Th. A. Sebeok—J. Umiker-Sebeok: The Semiotic Sphere (1986); H. Broms—R. Kaufmann: Semiotics of Culture (1988); D. P. Lucid: Soviet Semiotics (1988); Szilárd béna: A karneválelmélet Vjacseszlav Ivanovtól Mihail Bahty-inig (1989); Voigt V.: Szemiotikai kultúra a kultúra szemiotikája (1990); Ju. M. Lotman: Kultuuri-semiootika (1991); B. A. Uspenskij: Semiotik der Geschichte (1991); Szbornyik sztatyej k 70-letyiju prof. Ju. M. Lotmana (1992).
