házassági rítusok költészete
VIL4 296-297mindazon alkotások összessége, amelyek a házasságkötéssel kapcsolatosak. Az ősköltészet és a primitív költészet körében a rítusköltészet és a korcsoportok irodalma keretébe tartozik. Az európai parasztság körében a →folklór, közelebbről a szokásköltészet egyik legfontosabb összetevője. ● A házasság az →átmeneti rítusok költészetének valóságos csomópontja: az ifjúból felnőtt lesz, ezzel egyszersmind az eddigi két családra, nemzetségre (esetleg más társadalmi csoportra) oszló vérségi–rokonsági kötelékek átrendeződnek. Mindez figyelembe veendő a hagyományozás szempontjából is, mivel a feleségek vagy férjek átköltözése révén számos szokás és hozzá fűződő költészeti alkotás terjedhet el. Az epikus →hős életútjának egyik legfontosabb eseménye, a →mese rendszerint lakodalommal végződik, a korai epika talán legjellemzőbb témája a hős feleségszerzése. Már a gyermekköltést és a játék számos műfaja és alkotása a házasságot készíti elő, közülük a legjelentősebb a párosító. A lakodalom kultúránként igen különbözik, az →eredetmítoszokban elmondott föld és ég nászától, amelyből a ma látható természeti jelenségek, állatok származtak, az archaikus kultúrákban megtalálható „szent nász” (hierosz gamosz) jelenségéig, amely az istenek házasságát általában a termékenység rítusaival kapcsolja össze. Ugyanekkor bukkan fel a halandó ember és a halhatatlan isten nászának gondolata, amely különösen az antik mitológiában (pl. Zeusszal kapcsolatban) vált népszerűvé. A középkorban a keresztény egyház unio mystica ('misztikus egyesülés') fogalma a Krisztussal való házasság jelképét használta, olykor félreérthetetlenül erotikus mellékértelemmel (→misztikus irodalom). A reneszánsz komédiának jellegzetes témája a házasság, amelyet rendszerint gúnyosan ábrázol. Voltaképpen az →erotikus irodalomnak is kimeríthetetlen forrását adja a házasság. A líra területéről a szerelmi líra vonható ide: a találkozás, üzenetküldés, félreértések és megpróbáltatások, jegyesség, házasság nélkülözhetetlen kellékek itt is. A már megvalósult lakodalmat irodalmi művek sokasága írja le, környékén — és később — pedig a vénlánycsúfoló, asszonycsúfoló, a házassági paródiák és egyéb humoros műfajok (→csúfoló, vicc) jelennek meg. ● A szorosabb értelemben vett folklór keretében a lakodalom (és környezetének) fontosabb jelenségei és műfajai a következők. Az ifjúkor szokásai között több játék és párosító, különösen a farsangi szokások költészete keretéből, majd a háztűznéző, leánykérés és eljegyzés szokásai. A jegyesség szokásvilága gazdag, az ide vonható műfajok száma viszont kevesebb. A házasság előkészítésekor és lebonyolításakor szerepet kap a vőfély, az általa elmondott alkotások (vőfélyvers, vőfélykönyv) általában félnépi jellegűek, a ponyvairodalom által tetemesen befolyásoltak). A lakodalom idején az esküvő általában egyházi jellegű szertartást követ. A családban történik meg a menyasszony elbúcsúztatása, amely a →búcsúztató és a →sirató analógiájára készül. A szorosabb értelemben vett lakodalmi dalok témája változatos. Középpontjukban a nászdal áll, amelynek jól ismerjük műköltészeti előzményeit (→epithalamion). Ennek főként a reformáció korában elterjedt, moralizáló és oktató változata a házasének, amely zömmel német területről terjedt el Európa-szerte. A lakodalmi vigasság során a mulatónóta, táncdal, táncszó és rigmus sok válfaja hangzik el. Néhol rejtvényt kell megoldani a násznépnek, vagy okosságpróba következik. Ennek allegorikus mondanivalója rendszerint a házasságra utal. A termékenység- és bőség-varázslás egyre áttételesebben jelentkezik, bár a házasság mindvégig mágikus rítus marad, amely lebonyolításában a népi színjáték felé közeledik. Ezért is lehetséges, hogy a folklóron belül a szokásparódiák (→paródia) egyik kedvelt jelensége, hogy az egész szertartást torzítva utánozzák a fonóban vagy farsangi játékok alkalmával. A gyermekjátékok házasságra emlékeztető formái inkább a nevelődés eszközei, szándékos gúny még akkor sem található bennük, ha állatokat parentálnak össze. ● Célját tekintve itt említendő a gyermekvárás és az első gyermekek születésének szokásköre is, amelynek megint csak gazdag hiedelemanyaga, de kevesebb szövegszerű formája van. ●(→rítusköltészet, szokásköltészet, alkalmi költészet)
Irodalom:
Bächtold-Stäubli: Die Gebräuche bei Verlobung und Hochzeit (1914); E. Westermarck: History of Human Marriage (1921); E. Fehrle: Hochzeitbräuche (1937); K. Rob., V. Wikman: Die leitung der Ehe (1937); F. Geissler: Brautwerbung in der Weltliteratur (1955); Kiss L.: Lakodalom (1955–1956): D. de Rougemont: L'amour et l’occident (1956); E. Mahler: Die russischen dörflichen Hochzeitsbräuche (1960); Cl. Lévi-Strauss: Les structures élémentaires de la parenté (1969); Dömötör T.: A népszokások költészete (1974).
