eksztázisirodalom
VIL2 1024 - 1025 | részcímszóaz ősköltészet és a primitív irodalom is széles körben ismeri az eksztázissal kapcsolatos műfajokat. Varázslók révületben jósolnak, gyógyítanak, szellemeket idéznek fel, hárítják el a közösséget fenyegető veszélyeket, vagy éppen ellenkezőleg, igyekeznek megrontani az ellenséget, gazdag zsákmányt próbálnak kieszközölni. A megszállottságból fakadó eksztázis megjelenik az →avatási rítusok költészetében, és általában a →rítusköltészet kezdeti fokain. Voltaképpen a világ minden népe ismer hasonló műfajokat, néhány területen mégis jelentősebbnek nevezhetjük ezek szerepét. ● Az északeurázsiai (az eszkimókat is ideértve: cirkumpoláris) sámánizmusban a sámán rendszerint hallucinogén gombák fogyasztása és monoton mozgás, zajt keltő zene hatására esik révületbe amikor a szellemeket felidézi, azokkal társalog. A varázslás különféle céljait szolgáló →sámánének eksztatikus állapotban hangzik el, szaggatott felkiáltásokból, hirtelen mozdulatokból áll, ezek olykor egyenesen akrobatikusak. A gyakran több száz soros sámánénekek tartalma és formája változatos. L. P. Bajaki tunguz (evenki) sámán 1940-ben elmondott énekének részlete, amelyet a tavaszi vadászünnep alkalmával adott elő:
oldur, oldur, olduröl,
oldur, oldur, olduröl,
nyugat, nyugat, nyugatra.
nyugat, nyugat, nyugatra,
haladj, haladj, haladjál
singö, singö, singörezsöm,
fülesbaglyok, fülesbaglyok, fülesbaglyok,
fülesbaglyok, fülesbaglyok, fülesbaglyok,
társak, társak, titkostfirsak, társak, társak, titkostársak,
tűznél, tűznél, jóslótűznél,
tűznél, tűznél, jóslótüznél,
beszéljél, beszéljél, beszéljél,
beszéljél, beszéljél, beszéljél
A sokszoros ismétlés (amely azonban világosan felismerhető metrikával tagolódik) voltaképpen a sámánt segítő fülesbaglyok (akik a halottak lelkei) felszólítása, hogy repüljenek nyugat felé és kezdjenek hozzá a sámánszertartáshoz. ● Több kutató hangsúlyozta, hogy a szibériai eksztázisirodalom kapcsolatban lehet a belső-ázsiai, sőt az indiai magas-kultúrák mágikus irodalmával. Már a legkorábbi szanszkrit vallásos himnuszok hasonló célokat is szolgálhattak, és a rítushoz tartozó eksztázis itt is ismert. ● Afrikában leginkább a Kongó-vidék és Nyugat-Szudán „megszállottság-vallásában” tűnik elő az eksztázis nagy szerepe. Itt gonosz (ritkábban jóindulatú) szellemlények birtokba veszik az egyéneket, akiken keresztül meg is szólal-nak. A legalkalmasabb szócsövek gyakran hivatásszerű varázslókká válnak. ilyen figura pl. a kongói „sámán”, a nganga. Avatás, rítusok, maszkok kapcsolódnak a megszállottság kultuszához, amely az önálló bennszülött társadalmi szerkezet legfontosabb ideológiai támaszává vált, főként a titkos társaságok közvetítésével- (titkos társaságok irodalma). ● Észak-Amerikában az ún. peyotkultusz eksztatikus jellegű. A név egy kaktuszfajta azték elnevezéséből (peyotl) származik. A növény kábítóanyagot (főként meszkalint) tartalmaz, és fogyasztóit eksztatikus álomba ejti. Ennek elérésére valóságos kultikus társaságok szerveződnek, amelyek a Mississippi völgyétől nyugatra élő indián törzseknél mind ismertek. Délen a mexikói indiánok is használják, és történeti adatok szerint a közép-amerikai magaskultúrákban is kedvelt volt. A peyotkultuszhoz rögtönzött énekek tartoznak, amelyek sajátos zenei stílusa nagy területen terjedt el, és ma is terjedőben van északra és keletre. Újabban festészet is csatlakozott az eksztázisművészethez, eredetileg azonban csak a nagyszabású indián látomásirodalom volt része. Mivel a peyotkultusz részletesebben kidolgozott rítusok nélkül terjedt el, a víziók szabad asszociációk formájában ismertek, törzsenként különböznek. ● Dél-Amerikában, Óceániában, Melanéziában, Hátsó-Indiában helyi kultuszokkal kapcsolatban hasonló jelenségek figyelhetők meg, amelyek a helyi vallás, varázslás, mágia szolgálatában állnak. Rendszerint itt is valamely kábítószer fogyasztása idézi elő az eksztázist. ● A hivatalos vallások gyakran a primitív irodalom jelenségeihez teljesen hasonló vonásokkal, sőt műfajokkal rendelkeznek. A dervisek, asszaszinok, keresztény szentek, a szúfizmus hívei hasonlóan kábult műveket alkottak. A megszállottságból következő eksztatikus „soknyelvenbeszélés” pl. egyaránt jellemzi a kereszténység kezdetét (pünkösdi történet), de a modern szektákat is (pünkösdisták). A szekták amúgy is gyakran alkotnak eksztatikus, látomásos műveket. ● A modern irodalomban a kábítószerek élvezetének elterjedésével nemcsak fokozódott az eksztázisirodalom iránti érdeklődés, hanem ennek régi formáit is tanulmányozták az írók. Különösen az Egyesült Államok mai irodalmában divat pl. a peyotkultusz ilyen szempontból való vizsgálata. ● A primitív irodalom jelenségeit többen megkísérelték az ősköltészet magyarázatára is felhasználni. A. Lommel pl. külön könyvben összegezte azokat az elgondolásokat, amelyek szerint az ősművészet egészét az eksztázisul jól jellemezhető sámánizmus jelenségcsoportjához kellene sorolni. M. Eliade nevezetes műveiben az archaikus eksztázistechnikáknak vallás- és kultúraképző erejét hangsúlyozza. ● A magyar ősköltészet kutatói előszeretettel idézték az uráli és tágabb körben egyenesen a szibériai népek sámánizmusának idevágó adatait. Általános az a vélemény, hogy reg szavunk (amely a „regös”, „regölés” szavakban is megmaradt), rokona a ,.révül" (sőt a „részeg”) szavaknak, és a hajdani magyar ősköltészet sámán-eksztázisának emlékét őrzi. Lehetséges, hogy néhány rítusénekünk felkiáltásszerű, ma már értelmetlen refrénszava (hej, haj, kaj stb.) hasonló eredetű. Közvetlen adatunk magyar sámánénekre vagy eksztatikus jellegű kultuszra nincsen, középkori eksztázisirodalmunk ismert adatainak forrása a keresztény vallás eksztázisköltészetében keresendő. Elő szektáink eksztázisirodalma is nemzetközi gyökerű
Irodalom:
L. Frobenius: Masken und Geheimbünde (1898); P. Beck: Die Ekstase (1923); K. Schumacher: Psychologie der Yogazustände (1928); S. M. Shirokogoroff: Psychomental Complex of the Tungus (1935); P. de Félice: Poisons sacrées (1936); W. La Barre: The Peyote Cult (1938); Á. Ohlmarks: Studien zum Problem des Schamanismus (1939); P. de Félice: Foules en délire (1947); D. P. MeAllester: Peyote Music (1949); M. Eliade: Le chamanisme et les techniques archaiques de l'extase (1951); A. Huxley: The doors of perception (1954); J. S. Slotkin: The Peyote Religion (1956); V. P. Wasson–R. G. Wasson: Mushrooms, Russia and History (1957); Diószegi V.: Samanizmus (1962); H. A. Zaretsky: Bibliography on Spirit Possession and Spirit Mediumship on the African Continent (1966); A. Lommel: Shamanism: The Beginnings of Art (1967); T. J. Scheff: Mental Illness and Social Processes (1967); Popular Beliefs and Folklore Tradition in Siberia (1968); Kardos L.: Egyház és vallásos élet egy mai faluban (1969); B. Heintze: Besessenheitsphänomene im mittleren Bantu-Gebiet (1970).
