regionalizmus
VIL11 533 | részcímszóa tájanként elkülöníthető irodalmi jelenségek összessége maga is irodalomszociológiai kategória (és ilyen módon összefügg a nyelvjárás vagy a tájnyelv jelenségeivel →nyelvjárási irodalma), másrészt tematikus egység is (egy-egy vidék és ennek életének leírásával foglalkozik tájköltészet), ugyanakkor azonban ezekre építve elméleti kategória is: hangsúlyozza, hogy a környezet milyen poétikai, esztétikai értékeket képvisel, identitás-tudatot kelt. Főként ott hangsúlyozzák, ahol sokféle nyelvi forma fölé emelkedik az irodalmi nyelv (pl. német, francia. olasz stb.), és ahol az egyes területek történetileg és politikailag is különböztek (pl. bajor, szász vagy porosz; szicíliai, toszkán, piemonti stb.). Az Európából való kivándorlás utáni amerikai francia, ausztráliai angol, latin-amerikai spanyol és portugál stb. irodalom is igen határozottan ilyen vonásokat mutat fel. Színezheti mindezt vallási különbség (protestáns vagy katolikus németek), kulturális differencia, (erdélyi vagy „óromániai” románok), belső migráció (szibériai orosz irodalom). ● A német, pontosabban az osztrák irodalom-elméletben J. Nadler munkássága (Literaturgeschichte der deutschen Stämme und Landschaften, ‘A német törzsek és tájak irodalomtörténete’, 1–4. köt., 1912—1928) nyomán a német irodalom ilyen széttagolása következett be, ehhez hasonlóan a svájci és osztrák irodalomé is. Mindez hatott a magyar irodalomtörténet-írásra is.
Irodalom:
I.–M. Greverus: Der territoriale Mensch (1972); K. Köstlin—H. Bausinger: Heimat und Identität (1980).
