szokás
VIL14 | részcímszóa szokás ismétlődő, társadalmilag kialakított és elfogadott cselekvés; több társadalomtudomány (szociológia, néprajz, vallástudomány, jogtudomány stb.) kategóriája. Rendszerint három rétegét különböztetik meg: a mindennapi élet sztereotip cselekvéseit, a megkülönböztetett alkalmakhoz kapcsolódó szokásokat és az ennél általánosabb, a jog és az erkölcs fogalmaihoz közelítő cselekvésrendszereket. Természetesen ezek között sok az átmenet. A mindennapi élet gyakorlata, a →rítus és az →ünnep nem mindig választhatók el egymástól. Az egyéni és családi élet szokásai (pl. a születés, házasság, halál) összekapcsolódnak a vallás és a jog gyakorlatával. Az ünnepek másik csoportja az esztendő rendjét követi, rendszerint vallási keretek között. ● Társadalmilag és történetileg megkülönböztethetjük a még nem osztálytársadalmakban az elsődleges szinkretizmus (→szinkretizmus) keretében az egymástól elválaszthatatlan cselekvést és annak tudatbeli megfeleltetését: az osztálytársadalmakban az uralkodó osztályok által képviselt és kötelezőnek tartott cselekvés- és viselkedésminták egész sorát (a vallási és társadalmi ünnepektől az iskoláztatás, jogszolgáltatás, a katonáskodás, sőt még a szórakozás megengedett vagy tiltott formáit is), amelyhez képest a népszokás csak a másodlagos szinkretizmus (→szinkretizmus) keretében érvényesülhet. A modern társadalmak sokszor emlegetett individualizálódása, a helyi kultúrák nemzeti, majd nemzetközi vonásainak megerősödése egész szerkezetükben alakítják át a szokások arányait. Megnő (és nemzetközivé válik) a sport, a tömegkommunikáció új meg új formái befolyásolják az egyének és csoportok cselekvéseit. A művelődési rendszer (iskola, könyv, színház stb.) új szokásalkalmakat teremt meg, szokáscselekvéseket részesít előnyben. Az irodalom szerepe is megváltozik: szélesebb társadalmi közegben hat, ugyanakkor veszít elit-jellegéből, létrehozza a maga sajátos szokásvilágát (→könyvpropaganda, helyi, nemzeti, nemzetközi könyvvásárok; könyvbemutatók, →irodalmi társaságok, a sokféle →irodalmi díj), az előadás is új formákat használ fel (film, rádió, televízió, video stb.). ● Főként a francia művelődésszociológia szokta megkülönböztetni egymástól a rítus és az ünnep fogalmain kívül a ceremónia kategóriáját is, ahova például a párbaj, a bűnügyi nyomozás és ítélethirdetés, az állatvédelem, az avantgarde művészet meglepő előadásformái, a harci művészetek, a harci játékok. maga a metodikus háború (és a hadgyakorlat), a titkos társaságok rítusai, a kannibalizmus, az egyházi szertartások következetes végbevitele vagy éppen persziflázsa, a blaszfémia, az átkozás, a rituális gyilkosságok, a tudományos viták és díjak kiosztása, az inkvizíció, a mágia, a szerelmi levelezés, a hálok, a nagy tömegeket mozgató zenei események (pl. Woodstock), a forradalmi és munkásmozgalmi felvonulások, ünnepek, tüntetések, vásárok, búcsúk, a turizmus vagy akár a spiritiszta szeánsz, a pszichoanalitikus kezelés stb. kapcsolhatók. Minthogy kultúránként rendkívül sokféle hasonló szokást ismerünk (kínai holdnézés, a zen-buddhizmusban az íjászat, kertrendezés, az iszlámban a Mekkába zarándoklás, az ókori birodalmakban a „szent nász”, a mai kultúrákban az „új vallások” és a keleti eredetűnek tartott vallási mozgalmak, különböző társadalom-identifikáló ünnepségek—Kolumbusz-nap Amerikában, a Bastille lerombolásának év-fordulója Franciao.-ban, uralkodók születésnapjai, alkotmányok emléknapjai stb. a primitív kultúrákban a számunkra bizarrnak tűnő szokások sokasága stb.), szinte áttekinthetetlenül gazdag az ezekhez kapcsolódó irodalom. Lehet ez közvetlenül az egyes szokások szöveganyaga, illetve ennek előadása (→szokásköltészet), máskor a megadott keretben (pl. egy színházi fesztivál) tetszés szerinti alkotás oda vonható. Eredetileg más célra készült irodalmi alkotások is elhangozhatnak ilyen funkcióval: pl. nálunk a Bánk bán nemzeti ünnepeken kerül előadásra, az újévi bécsi koncert több darabja állandó jellegű. Ezek változásai (pl. a himnuszok megfogalmazása, átfogalmazása, régiek betiltása stb.) közismert társadalomtörténeti és művelődéstörténeti jelek. A legújabb szokások (pl. olimpiai játékok) is kialakítanak ilyen, hozzájuk kapcsolódó irodalmat.
Irodalom:
O. von Reinsberg-Düringsfeld: Das festliche Jahr (1898); A. Van Gennep: Les rites de passage (1909); P. Sartori: Sitte und Brauch (1—3. köt., 1910—1914); E. Fehrle: Feste und Volksbräuche im Jahreslauf europäischer Völker (1955); I. Weber-Kellermann: Erntsbrauch in der ländlichen Arbeitswelt des 19. Jahrhunderts (1965); W. Brückner: Bildnis und Brauch (1966); J. Cazeneuve: Sociologie du rite (1971); Dömötör Tekla: Magyar népszokások (1972); R. Wolfram: Prinzipien der Brauchforschung (1972); Brauch und seine Rolle im Verhaltenscode sozialer Gruppen (1973); Sz. A. Tokarjev: Kalendarnije obicsaji i obrjadi zarubezsnoj Jevropi (1-4. köt., 1973–1983); K.-S. Kramer: Grundriss einer rechtlichen Volkskunde (1974); V. Turner: The Ritual Process (1977); A. Van Gennep: Manuel de folklore francais contemporain (1 4. köt.. 1975: egy fejezet fordítása: „A mai francia folklór kézikönyve. Bevezetés.” Folcloristica 2–3. 1978); C. Hole: A Dictionary of British Folk Customs (1978); Tárkány Szűcs H:.: Magyar jogi népszokások (1981); L. Petzoldt: Volkstümliche Feste (1983); Újváry Z.: Játék és maszk (l-4. köt., 1983–1988); P. S. Dzsarilgrasziona–M. V. Krjukov: Kalendarnije obicsaji i obrjadi narodov Vosztocsnoj Azii–novij god (1985); R. L. Grimes: Research in Ritual Studies (1985); Hernádi M.: Ünneplő társadalom (1985): A. Leroi–Gourhan: Az őstörténet kultuszai (1985); I. Weber–Kellermann: Landleben im 19. Jahrhundert (1987); Népszokás–néphit népi vallásosság (Magyar néprajz–folklór 3.. 1990); J. Poirier: Histoire des moeurs (1–3. köt. 1990 1991).
