hősepika
VIL4 617 | Szerdahelyi Istvánnal közösenazoknak az epikus alkotásoknak az összessége, amelyek a nemzetségi társadalom, a törzsi társadalmak, a katonai demokrácia, majd pedig a feudalizmus korabeli →hősök (az ún. epikus hősök), illetve a későbbi műeposzokban ezek mintájára formázott irodalmi alakok tetteit beszélik el. Legkorábbi formája az archaikus hősepika fokán jelentkező epikus ének, hősének, amely a még nem állami szintű osztálytársadalmak költészetére jellemző, s amelynek hősei általábauz a kultúrhéroszok vagy nemzetséghősök. A katonai demokrácia idején ebből fejlődik ki aklasszikus hősepika, amely a közösséget az ellenséggel szemben megvédelmező hősök tetteit örökíti meg. A hősepikának ez a típusa a kifejlett osztálytársadalomban, a feudalizmus idején is tovább él olyan esetekben, amikor az uralkodó osztályt és a köznépet egyaránt fenyegető ellenséggel szemben kell harcolni (történeti énekek, vitézi énekek, hősi balladák). A hősepika e formái mind verses alkotások, ismeretesek azonban — bár kis számban — prózai történetek, ún. hősmesék, továbbá hősmítoszok, hősmondák is. E formák mind a hivatásos irodalom keretein kívül éltek, a szájhagyomány, a dalnokok tevékenysége őrizte meg őket, s elterjedt felfogás szerint a hősepika más, a hivatásos irodalomból származó formákat nem is foglal magába. Tágabb értelemben azonban mindenképpen ide kell sorolnunk azokat a műeposzokat is, amelyek a szájhagyományozó hősepika vitézi hőseinek mintájára formázzák meg a maguk hőseit (a komikus és didaktikus eposzokat, állateposzokat [→állatirodalom] azonban nem). ● (epika, eposz, hős, hősének)
Irodalom:
J. de Vries: Heldenlied und Heldensage (1961); Je. M. Meletyinszkij: Az epikus költészet (Folcloristica, 1971).
