etnolingvisztikai irodalomszemlélet
VIL2 1276-1278(görög ethnosz 'nép' + latin lingua 'nyelv): a nyelvészet és egyetemes néprajz kereteiben kifejlődött tudományos irányzat, az etnolingvisztika elgondolásainak alkalmazása az összehasonlító irodalom-tudományban, különösen a →primitív irodalom kutatásában. Bizonyos korábbi kezdeményezéseket is figyelembevéve, E. Sapir és B. L. Whorf amerikai nyelvészek dolgozták ki a két világháború között azt az elméletet, amely szerint a természeti népek nyelvtani rendszerei merőben különböznek a magaskultúrák nyelvi rendszereitől, és az eltérést a különböző világfelfogás, életszemlélet, és az ennek megfelelő kulturális viselkedésnormák okozzák. Különösen az észak-amerikai indián nyelvek tanulmányozása során kimutatták, hogy ezek igekategóriái, főnévi csoportjai, tér- és időfogalmai rendszerszerűségükben is eltérnek pl. az európai nyelvek megfelelő szabályozottságától. A 2. világháború után elsősorban J. H. Greenberg és H. Hoijer működése révén az elgondolás kiszélesedett (e periódust inkább antropológiai lingvisztika néven szokás említeni), és általában a primitív nyelvek és nyelvcsaládok, valamint a primitív kultúrák és ezek nagyobb, összefüggő tömbjei közti kapcsolatok kimutatására irányult. Legújabban (főként D. Hymes és J. J. Gumperz műveiben meg-figyelhető módon) más tudományágak is összekapcsolódtak a nyelvészet ilyen felfogásával, a →szociolingvisztika, a kommunikációelmélet, a →szemantika lényeges gondolatait alkalmazták primitív nyelvek vizsgálatára. A →strukturalizmus etnológiai ágazatában főként C. Lévi-Strauss életművének hatására erős a nyelvészeti áramlatok befolyása. Néhányan, főként a rokonsági terminológia kutatói közül (mint pl. F. G. Lounsbury) társadalomtörténeti analízisre is felhasználták a kialakult módszereket. Általában az irányzat most még kiszélesedőben van, bizonyos változatai világszerte terjednek. O Az elgondolások kiformálódásának idején inkább meglepő tartalmi — rendszerbeli különbségeket állapítottak meg az egyes nyelvek között, és hangsúlyozták azt, hogy ez a gondolatvilág különbözőségével függ össze. Az egyik téfrisrfotebb példa a színek rendszerének eeő i,legzelgása:
navaho indián szín nevek: fehér a sötétség színe a szén színe
Nyilvánvaló, hogy pl. a színszimbolikában, sőt általában a kőhésret képi jelenségeiben az ilyen különbségek messzemenően befolyásolják az egyes primitív irodalmak sajátszerűségét. Másik, nagy területen megfigyelt különbség a grammatikai személyek számában és osztályozásuk módjában áll. Ez kapcsolatban van a cselekvés többféle felfogásával is. Egyszerűsítve a példát, azt mondhatnánk, hogy a közismert európai felfogás a következő módon állítható szembe egyes amerikai indián nyelvek felfogásával:
európai rendszerek: egyesszám - többesszám
indián rendszerek: mi - őkhatározott - határozatlan jelenidő - múltidő - jövőidő
látható - nem látható, saját tapasztalásból hallomásból ismert
Az ilyen különbségek merően befolyásolhatják a hihető mindennapi történetek és a kezdeti mítoszok közti kapcsolatokat a primitív irodalmakban. ● Az attitűd, leginkább a cselekvésnek különböző grammatikai formákban való megközelítése (pl. az „aktív”, vagy „tranzitív”, esetleg „ergatív” igehasználat) egészen más kapcsolatokat hangsúlyoz cselekvő és cselekvés, meg a cselekvés eredménye között. Magyar nyelvi példákkal csak nagyon távolról érzékeltethetően is jól látszik, mennyire más mitikus tartalma lehet „az erdő a hajnaltól lett" — „az erdő-és-a-hajnal levődött" — „hajnalban létesült az erdő” — „hajnallal teremtődött az erdő” megfogalmazásoknak: ha hiányoznak hozzá a meg-felelő grammatikai eszközök. az egyik állítás egyenesen lefordíthatatlan a másik állítás „nyelvére”. Már a 2. világháború előtt a különböző →kultúraminta-vizsgálatok megkísérelték azt, hogy főként a „komoly — víg”, „világi — szakrálist, „munkavégzéshez kapcsolódó —mámoros örömszerű” műfajok közti különbségeket etnolingvisztikai megfigyelésekkel hozzák kapcsolatba, ám — noha időközben igen kiszélesedtek az idevágó adatok — nem kellő nagyságú bizonyítékanyaggal eddig nem sikerült igazolni. ● A 2. világháború utáni korszak kutatásaiból két eredményt kell megemlítenünk. Egyrészt a mítosz műfajában messzemenő kapcsolatot mutattak ki mind az időfogalommal, mind a cselekvés fogalomkörével. Jóllehet például C. Lévi-Strauss éppen e tényekre hivatkozva állítja azt, hogy a mítosz mondanivalója nem nyelvi, mégis azt vélhetjük, hogy e műfaj kutatásakor az etnolingvisztika eredményei nélkül a kutatás eltévedhet. Egyértelműbben elfogadott az a gondolat, hogy a rokonsági terminológiák egyenesen befolyásolják a primitív irodalom alkotásainak milyenségét. A két testvérről szóló mese, az árvalányról szóló Hamupipőke-történet, a vértestvérségről szóló történetek elképzelhetetlenek ott, ahol más rokonsági szisztéma uralkodik, és ha eljut a történet oda, tetemesen átalakul. Az Orpheusz-történet szinte világszerte ismert, de hol a férj, hol a feleség hal meg, és a másik fél hozza vissza a halottak birodalmából. A Hamupipőke mese ismert férfihőssel és leányhőssel egyaránt (a magyar mesében mindkét változat előfordul, mindkettőben „Hamupipőke” a hős neve is!). Fiukat elpusztító apák, vagy apjukat elpusztító fiak alakja egyformán kapcsolódhat különböző népek kozmogóniai eredetmondáihoz. O Ritkán sorolják ide, bár teljes mértékben idevonható a rokonsági rend-szerek néhány közvetlen műfaji megfelelése. Az ún. „tréfálkozó rokonsági rend-szer” uralmának területén (pl. Nyugat-Afrikában) az így rokonságba került egyéneknek kötelessége, hogy találkozásukkor egymásnak olykor vaskos tréfákat mondjanak („Hogy van feleséged, a vén boszorkány?" — „Elpusztult-e már egész házadnépe?"). Még kötelezőbb, elterjedtebb a nemi kapcsolatok különböző rendszereihez kapcsolódó speciális kijelentések vádak, pletykák, egész műfajok megléte. Leginkább Új-Guinea egyes emberevő törzseiről ismerünk ilyen adatokat. Itt az egész közösség állandóan epés-ironikus, olykor véresen komoly kommentárokkal kíséri tagjainak családi életét. Ezek összetett voltát a leíró M. Mead így jellemzi: „A személyes sérthetetlenség és a magánélet szabadságának mély átérzése, valamint az ember minden tevékenységét érintő legdurvább utalások váltakoznak a különböző tréfálkozások leple alatt. Ennek következtében minden társalgás, főként ha a nemiségre vonatkozik, úgy fest, mintha kézigránátokkal labdáznának. A játék célja: a legsértőbb célzásokat tenni, amelyeket a céltábla még elbír.” ● „A hivatásos irodalom” kezdeteiig terjednek az ilyen szemléletmódbeli meghatározó tényezők, amelyekben a nyelvi formát egyre kevésbé tudjuk elválasztani az illető kultúra, társadalom szerkezetétől. Ettől kezdve műfaji és művészi kötöttségekké válva, áttételesen élnek csak tovább, noha bizonyos nyelvi tényezők még a „hivatásos irodalom” termékeit is mindvégig befolyásolhatják. (A Nap és a Hold házasságáról szóló történetben pl. a latinban a Nap a férfi, a Hold a nő, a megfelelő szavak nyelvtani neme szerint; a lett-ben, ugyancsak a nyelvtani végződések következtében ez éppen megfordított). ● (→primitív irodalom, ősköltészet, folklór, etnológiai irodalomszemlélet, irodalom és nyelvtudomány)
Irodalom:
E. Sapir: Language (1921); L. Bloomfield: Language (1933); R. Benedict: Patterns of Culture (1934); Selected Writings of Edward Sapir (1948); D. L. Olmsted: Ethnoliaguisties so Far (1950); H. Hoijer: Language in Culture (1954); Anthropology and Human Behavior (1962); C. Lévi-Strauss: La pensée sauvage (1962); D. Hymes: Language in Culture and Society (1964); J. J. Gumperz—D. Hymes: The Ethnography of Speaking (1964) ; Formal Semantic Analysis (1965); B. L. Whorf: Language, Thought and Reality (1965); Jazik i miszlenyie (1967); J. H. Greenberg: Anthropological Linguistics (1968); B. Berlin—P. Kay: Basic Color Terms (1969); J. J. Gumperz—D. Hymes: Directions in Sociolinguistics (1970); M. Mead: Férfi és nő (1970); E. Ardener: Language and Social Anthropology (1971); E. Sapir: Az ember és a nyelv (1971); Általános Nyelvészeti Tanulmányok (1971).
