búcsúztató
VIL1 1169a lírai költészet műfaja, temetések alkalmával a halott szájába adott búcsúzó vers. Az alkalmi líra különböző fajtái alakulnak ki a temetés és haláleset körül. A hátramaradottak érzéseit fejezi ki a →sirató, ezzel szemben az eltávozott érzelmeit a búcsúztató szólaltatja meg. A búcsúztatóban a halott első személyben szólal meg, egyenként elbúcsúzik legközelebbi hozzátartozóitól, barátaitól, szomszédaitól, olykor lakóhelyétől. Az európai népköltészet újabb korszakában – a késő középkortól – az egyházi szertartás része, egyházi halottas énekek vagy a kántorok által aktualizált búcsúztató énekek formájában él. Korábbi történetéről keveset tudunk. Feltűnő viszont az a tény, hogy a legrégiesebb, a hősepikai alkotásokban gyakran megtalálható hőssiratók elsőszemélyes felfogásmódjukban azonosak a búcsúztatókkal. ● (→alkalmi líra, sírvers)
Irodalom:
E. Wasmannsdorf: Die Trauer um die Todten bei den verschiedenen Völkern (1885); L. Höhn: Sitte und Brauch bei Totenbegräbnis (1913); E. Döring-Hirsch: Tod und Begräbnis im Spätmittelalter (1927); K. Meuli: Entstehung und Sinn der Trauersitten (Schweizerisches Archiv für Volkskunde, 1946); E. de Martino: Morte e pianto rituale nel mondo antico (1958); Kiss L.—Rajeczky B.: Siratók (1966).
