népdal
VIL9 215-216a legtágabb értelemben minden énekelhető népköltészeti alkotás, szűkebb értelemben a lírai népköltészet alkotása (→dal). Esztétikailag a műnemként felfogott →líra műfajai tartoznak ide. A közösséginek, spontánnak tekintett formát gyakran szembeállítják a későbbi, egyéni képződményként elképzelt →műdal fogalmával (amely a folkloristák szóhasználatában csak a nép körében élő, nem népi eredetű dalokat jelenti). Társadalmilag mind a →parasztdal, mind a →munkásdal ilyen jellegű, noha az utóbbit nem mindig értik ide. Alkotásmódját, kifejezésvilágát tekintve egyszerű, spontán jellegű, az érzelmek általánosító megfogalmazásával, ennek ellenére sem sorolhatjuk a személyes líra keretébe, mivel itt valódi individualizálást nem találunk. A →szokásköltészet énekes alkotásai igazában nem tartoznak ide, mivel nem dalszerűek, van azonban formai és poétikai átmenet mindkét jelenségcsoport között. Nem csak a magyar folklórra jellemző, hogy e dalformák strofikusak, és hogy dallamuk egyszólamú. Ugyanilyen több epikus műfaj formája is (nálunk pl. a legtöbb ballada, néhány párosító, sok gyermekdal és játékdal formailag megkülönböztethetetlen a lírai daloktól), sokszoros átmenetek lehetőségét teremtve meg. A →történeti ének az ilyen egyezések ellenére is lényegét tekintve más, az ennél későbbi politikai dal viszont ismét igen közeli. A →munkadal csak nevében kapcsolódik a szűkebb értelemben vett népdalhoz, alkotásai a legritkább esetben dalszerűek. Dalszerű viszont sok →katonadal, általában a csoportos és mozgalmi dalok mintái gyakran itt keresendők. A szórakoztató irodalom keretében a népies dal, a népszínművekben gyakran pontos idézetként, máskor átírva szereplő népköltési példa, később a sláger és a →protest song gyakran él eszközeivel. A humoros alkotások (tréfás dal, gúnydal), illetve a →csúfoló élhet e poétikai kerettel. Az egyházi népének ugyan a többé-kevésbé meghatározott szertartásokhoz kapcsolódik (→vallásos ének), népszerű formáit azonban gyakran innen meríti. A zeneirodalom gyakran felhasználja betétként (pl. az opera, operett, népszínű és daljáték műfajaiban). Néhány esetben a nemzeti dal (→himnusz) is eredetileg ide tartozott. A →folklorizmus jelenségei között megszokott a félhivatalos együttesek körében, versenyek és fesztiválok műsorában. ● Csoportjait országonként másként állapítják meg, általában műfaji kategóriák szerint. Több ízben is megkísérelték, hogy nemzetközi rendszerezését adják, ez azonban máig sem formálódott ki érvényesen. A freiburgi Deutsches Volksliedarchiv (’Német Népdalarchívum’) kézikönyve szerint az alábbi műfajok vizsgálata tartozik ide (a tág beosztás a német kutatási hagyományokból ered): népballada, hősi ballada, családi ballada, mondaballada, trufaballada, rejtvénydal, ponyvadal, történeti-politikai dal, legendadal, szokásdal, újévi dal, Szent Márton-napi dal, karácsonyi pásztordalok, zarándok- és búcsús dalok, halottas és temetési dalok, udvarló és hajnali dalok, lakodalmi és házassági dalok, erotikus dalok, rigmusok, sláger és népdal (!), tréfás és gúnydalok, társadalombíráló dal, bányászdal, tengerészdal, katonadal, egyesületi dalok, hazai és honvágydalok, gyermekdalok. Ehhez még több más tematikus vagy műfaji csoportot is kapcsolhatunk, (pl. játékdal, szerelmi dal stb.). Az angol, francia, szovjet kutatás is igen általánosan határolja körül e kategóriát, voltaképpen minden strofikus alkotást itt tárgyal. A kutatás történeti és szociológiai aspektusaitól függ, milyen társadalmi jelenségeket sorolnak még ide (pl. a vallásos, politikai, szórakoztató dalok különböző műfajait másként osztályozhatjuk.) ● Az Európán kívüli dalok összefoglaló rendszerezése még nem történt meg, M. Bowra vagy J. Greenway fogalma olyan tág, hogy abba a teljes epika vagy szokásköltészet beletartozik. ● A hivatásos irodalom és zene korán felismerte népszerűségét, mozgósító értékét és egyszerűségében rejlő báját. A népiesség keretében elsősorban e műfajok értékelése és kutatása folyt, az epikus alkotások (pl. ballada), prózai műfajok (pl. mese, monda) csak később és helyenként kerülnek az érdeklődés előterébe. A 20. sz.-ban is megtartja elsőbbségét a →folklorizmus szóbeli megnyilvánulásai körében, még Bartók B. és Kodály Z. életműve is ezt bizonyítja. Szakkutatására szövegfolkloristák, zenekutatók több intézményt és szervezetet hoztak létre (International Folk Music Council, újabb nevén Council of Traditional Music), 1912-től működik Freiburgban (NSZK) a Deutsches Volksliedarchiv, amely nemcsak a német, hanem általában az európai népdal (és a rokon műfajok, főként a ballada) kutatásával foglalkozik, hosszú idő óta magyar szakértők huzamos bevonásával.
Irodalom:
J. Meier: Kunstlieder im Volksmund (1906); J. von Pulikowski: Geschichte der Begriffes Volkslied (1933); W. Danckert: Grundriss der Volksliedkunde (1939); Journal of the International Folk Music Council (majd: Yearbook of the International Folk Music Council, 1949—); Maróthy J.: Az európai népdal születése (1960); R. D. Abrahams: Folksong and Folksong Scholarship (1964); Jahrbuch für Volksliedforschung (1965—); W. Suppan: Volkslied (1966); R. W. Brennich—L. Röhrich—W. Suppan: Handbuch des Volksliedes (1—2, 1975); A magyar folklór (1979).
