irodalmi lexikon és enciklopédia

az irodalomtudomány segédeszközeként, de a nagyközönség használatára és a könyvtári tájékozódás megkönnyítésére is szol­gáló mű, amely az irodalom mindennemű adatait sajátos rendszerbe foglalva közli. A mai értelemben vett lexikon (görög ’szavaknak a’; tulajdonképpen „gyűj­teménye”) általában véve címszavak egymásutánjában (ez legtöbbször az ábé­cét követi), önálló szócikkek formájában közli az ismereteket. (A szó eredeti jelen­tését →lexikon.) Általában megszokott, hogy a fontosabb címszavak részleteseb­bek, rendszerint szakirodalmi tájékoztatást is adnak. Az egyes címszavak közti kapcsolatokat utalók formájában vagy más módon jelölik. A szorosabb értelemben vett enciklopédia (görög ’ismeretkör’), inkább témakörök szerint tekinti át anyagát, és az ezek közti összefüggé­seket helyezi előtérbe. Ennek is általá­nos a címszavakra való tagolása, de ezek ritkábban követik az ábécérendet. Kü­lön, gyakorlati céllal készül a könyvtári →katalógus, egy-egy könyvtárban megtalálható művek jegyzéke, amely lehet felsorolásszerű, leltárkönyv, ma általá­ban különböző szempontok szerint elrendezett cédulasorozat, újabban mikrokár­tyákon, mágnesszalagon, lyukkártyákon tárolt adattár. Ezt gyakran könyv vagy folytatásos füzetek formájában nyomta­tásban is megjelentetik. Tartalmilag ha­sonlít ehhez abibliográfia, amely egy-egy témakörhöz tartozó könyvek, tanul­mányok, cikkek jegyzékét közli (→iro­dalmi bibliográfia). Az irodalmi és irodalomtudományi kézikönyvek rendsze­rint élnek a bennük tárolt anyag ilyen rendezési lehetőségeivel. A szorosabb értelemben vett →irodalomtörténeti mun­kák létrejötte előtt (Európában ez korábbi kezdeményezések után csak a 19. sz. első harmadában válik általánossá) nem a társadalomtörténeti-irodalomtörténeti adatok egymásutánjában, hanem jegy­zékszerű módon összegezték az irodalmi ismereteket. Így eddig a korig az encik­lopédiák, lexikonok az irodalomtudománynak is megszokott keretei voltak. Az irodalomtudomány önállósodása (ezt ugyancsak a 19. sz. elejére tehetjük) előtt a rokon tudományok, elsősorban a vallással és filozófiával foglalkozó, valamint a filológiai és nyelvi kutatások kézikönyvei is értékes irodalmi anyagot tartalmaznak. Ezeken kívül a gyűjte­ményes kiadások és mitológiák is sokféle ismeretet közölhetnek lexikális jellegű jegyzet vagy kommentár formájában. A tudományos művek különböző mutatói (névmutató, tárgymutató) és önállóan is gyakran közölt bibliográfiái messzeme­nően felhasználják az enciklopédiák és lexikonok elkészítésére kialakított módszereket. Általában a filológiaaz iro­dalmi adatokat ilyen módon tárolja.

Tartalmilag az irodalmi lexikonok a következő főbb adattípusokat tartalmaz­zák. 1). Az írók élete és művei, általában létrejöttük sorrendjében. Az írók életé­vel foglalkozik a biográfia (→életrajz), de mivel ez gyakran összekapcsolódik a művek jegyzékével, ismerjük a biobibliográfia (szó szerint ’életrajzi műjegyzék’) számos alkotását. 2). Művek valamilyen (időbeli, tartalmi, szerző szerinti stb.) szempontú jegyzéke (katalógus, bibliog­ráfia). 3). Művek tartalmának rövid kivonata, a bennük említett adatok összefoglalása. 4). Egyéb irodalmi jelen­ségek (poétikai és stilisztikai fogalmak, az irodalmi élet jelenségei, csoportosu­lásai, irodalmi körök, díjak, irodalmi alkotások illusztrációi. más művészetbe való átvételei stb.) felsorolása és elrendezése. ● Az irodalom iránti érdeklődés sokszerűsége következtében igen sokrétű módon feldolgozhatók az irodalom alko­tásai. Ismerünk pl. összegezéseket, ame­lyek a földrajz, a pszichológia, az orvostudomány, a művelődéstörténet, vagy éppen a kriminalisztika szempontjából dolgozzák fel az irodalom jelenségeit. A feldolgozás módja a közvetlen célnak megfelelően módosul: a lexikon, encik­lopédia, katalógus, bibliográfia, vagy a→monográfia megoldásait követi. Ezért nehéz elválasztani egymástól — különö­sen az irodalomtudomány módszertaná­nak kialakulását megelőzően — a kézikönyvek különböző megoldásait. ● A lexikonok általában vett kialakulása és a speciálisan irodalmi jellegű lexikonok megjelenése hosszú folyamat végered­ménye, amelynek főbb szakaszait a filológia és a könyvtártudomány története is számon tartja. Közvetlenül irodalmi szempontból az alábbi fejlődésrajzot adhatjuk. ● A különböző katalógusok, könyvjegyzékek és ismerettárak hagyo­mányát az ókortól eredeztethetjük. Ezek között nevezetesek a →hellenisztikus iro­dalom korszakából különböző jegyzékek, köztük az alexandriai könyvtár kataló­gusa, a Pinakesz ('Táblák'), amelyet a költő és filológus Kallimakhosz (i. e. 310–240) mintegy 120 könyvben állí­tott össze. Ez a klasszikus görög irodalom egyik legteljesebb összeállítása, és a későbbi hasonló munkák mintaképe lett. Az egyházatya és filológus Szent Jeromos (i. sz. 348–420) De viris illustribus ('Nevezetes férfiakról') c. 135 „keresz­tény” író életrajzát és művei jegyzékét adja, köztük több antik, tehát pogány szerzőt is tárgyal: a marseille-i püspök Gennadius (5. sz. második fele) ugyan-csak De viris illustribus címmel (467–480), mintegy 100 keresztény írót sorol fel, köztük zömmel olyanokat, akiket Jeromos még nem tárgyalt; sőt még az i. sz. 10. sz.-ban létrejött bizánci Szuda­lexikon (amely mintegy 30 ezer címszó­ból álló enciklopédia) anyagának nagy része is az ókori írókat és műveiket mutatja be. A középkori egyházi irodalomban főként e művek szolgáltak iro­dalmi rendszerezésül. ● Az általánosabb értelemben vett enciklopédiák kezdettől fogva az oktatás szolgálatában is álltak. Köztük a legrégibbnek Szpeuszipposz (i. e. 4. sz.) művét tudjuk, ez azonban nem maradt ránk. A római korból M. T. Varro (i. e. 116–27) Disciplinae ('Tudo­mányok') c. a későbbi hét szabad művészet (→trivium, quadrivium) tananyagát adta, s mintegy 700 életrajzot is közöl. Köz­vetlenül ezt követik a későrómai és koraközépkori műveltség átmenetét biztosító írók, mint Cassiodorus (i. sz. 487–583), vagy Martianus Capella (5. sz. i. sz.) a maguk kézikönyveiben. Az idősebb Pli­nius természettudományi összegezése (Naturalis historia, 'Természettörténet', i. sz. 77 körül) mintegy 37 könyvben rengeteg ismeretet halmoz fel, irodalmi­lag becsesek mindenhonnan összegyűj­tött idézetei korábbi íróktól, filozófusok­tól. Phótiosz bizánci pátriárka 857 körül állította össze Müriobiblosz (’Tízezer könyv’) vagy Bibliothéka (’Könyvtár’) c. ismert művét, amely majdnem 300 általa olvasott műből ad tartalmi kivo­natot. Ez a későbbi tartalmi lexikonok korai előfutára. ● A középkorban mind az egyházi, mind a világi műveltség számára készültek összegező kéziköny­vek. Izidor sevillai püspök (560–636) Origines (’Eredetek’) című lexikona voltaképpen etimológiai és mitológiai, valamint irodalmi adatgyűjtemény. Ez a forrása a német Hrabanus Maurus (780–856) több enciklopédikus művének, köz­tük a De Universo (’A világegyetemről’) c.-nek (847), amely ily módon az antik irodalom egynémely elemét is megőrizte. A középkor ismert összefog­lalásműfaja, a →summa is mutat lexikonszerű felépítést. A másik összegezés a tükör műfaja, ilyen például Vincentius Belovacensis (13. sz. első fele) Speculum maius (’Nagy tükör’) c. enciklopédiája. Az antológiához áll közel a →kincsesház műfaja. Köztük a legismertebb Dante tanítójának műve: Brunetto Latini eredetileg francia nyelvű Li livres dou tresor ('Könyvek kincsesháza', 1260–1267) c kézikönyve költők számára. Az egyházi írókat tárgyalja a Liver de scriptoribus ecclesiasticis (’Az egyházi írók könyve’, 1494) szerzője, J. Tritheim (1462–1516); majdnem ezer szerző mintegy kilencezer művét sorolja fel. A német K. Gessner (1515–1565) Bibliotheca Universalis (’Egyetemes könyvtár’) c. műve (1545) az ókori és újabb latin, görög vagy héber nyelvű írókat sorolja fel, több mint 3000 szerzőt, a későbbi toldalékok pedig to­vábbi 2000 szerzőre hivatkoznak. Teljes­ségre törekszik I. Schpachius Nomencla­tor scriptorum philosophorum atque philologorum (’A filozófiai és filológiai írók névjegyzéke’, 1598) c. összeállítása. ● Az újkori enciklopédia ötlete a rene­szánszban születik meg; több hasonló mű között az első G. Valla 1501-es De expetendis e fugiendis rebus-a (’Az örökéletű és mulandó dolgok’). Ennek nyomán készült az első német enciklopédia, J. H. Alsted műve, az Encyclopaedia universa (’Egyetemes enciklopédia’, 1630), amely a magyar Apáczai Csere J. Magyar Encyclopaediájának (1653) egyik fontos előképe és forrása. ● A reneszánsz és humanizmus számos olyan kézikönyvet is megalkotott, amely az antik irodalma­kat külön vizsgálta. Ez a könyvtípus később is megmaradt; jelentősebb pél­dái J. A. Fabricius kétkötetes Bibliotheca Latina sive notitia auctorum veterum latinorum (’Latin könyvtár, azaz az ókori latin szerzők áttekintése’, 1697) és háromkötetes Bibliotheca Graeca sive notitia scriptorum veterum Graecorum (’Görög könyvtár, azaz az ókori görög írók átte­kintése’, 1705–1711) c. összegezései, amelyekhez kiegészítést is maga adott Bibliotheca Latina mediae et infimae aetatis ’A középkori és legutóbbi korok latin könyvtára’ (1734–1736) c. hat kötetben. Ezek történeti és műfaji beosztást adnak, s az irodalomtörténet és a bibliográfia közötti jellegűek. ● Az a gondolat, hogy az enciklopédia nemcsak segédkönyv, hanem új tudományos öszszegezést nyújtó elméleti munka, F. Ba­con filozófiai műve, a Novum Organum scientiarum (’A tudományok új rendszere’, 1620) egyik fő gondolata. Ettől kezdve a nemzeti nyelv és a gyakorlati ismeretek közlése kerül előtérbe. Több fontos enciklopédikus mű követte ezt az irányt, pl. L. Moréritől a Grand Diction­naire historique (’Nagy történeti szótár’) 10 kötetben (1674, egy évszázad alatt tíz kiadása jelent meg); J. J. Hoff­manntól a Lexicon universale (’Egyete­mes Lexikon’, 1677); P. Bayle felvilágo­sító jellegű Dictionnaire historique et critique (’Történeti és kritikai szótár’, 1695–1697) c. műve, amelyet az egész kortárs Európa ismert (német változatát Gottsched 1741–1744-ben adta ki); M. V. Coronelli: Biblioteca universale sacro­profana (’Szent-világi egyetemes könyvtár’, 1701–1706); E. Chambers: Cyclope­dia ('Ismeretek köre', 1728): J. P. Lude­wig: Grosses vollständiges Universallexi­kon aller Wissenschaften und Künste (’Nagy, teljes, egyetemes lexikona minden tudománynak és művészetnek’, 68 kötetben, 1731–1754); a →Nagy Francia En­ciklopédia, a D. Diderot és az „encik­lopédisták” által szerkesztett történelemformáló mű, 35 kötetben (1751–1780) Encyclopédie ou dictionnaire raisonné des sciences, des arts et des métiers (’Enciklopédia, avagy a tudományok, művészetek és mesterségek magyarázó szótára’) c.; az eredetileg (1768–1771) három kötetes Encyclopedia Britannica; több német és ennek nyomán más nem­zeti nyelvű összegezés, köztük a leg­ambiciózusabb a J. S. Ersch és J. G. Gruber szerkesztette Allgemeine Enzyklopädie der Wissenschaftem und Künste (’A tudományok és művészetek általános enziklopédiája’) 167 kötetben (1818–1890), befejezetlenül. ● A 19. sz.-ban már megjelentek a ma is ismert és új meg új kiadásokban használt angol (Encyclopedia Britannica), francia (La­rousse), olasz (Enciclopedia Italian)ésmás lexikonok. Először ezekben adtak áttekintést az irodalmakról, mégpedig — a kézikönyvek természete szerint — a világ minden részének irodalmáról. Ezeket követően adták ki a különböző szaklexikonokat. Ezek közül az irodalom-tudomány szempontjából a legfontosab­bak az ókori kultúrákkal, mitológiákkal, vallásokkal foglalkoztak. A legismer­tebbek és úttörő jelentőségűek: W. Voll­mer: Vollständiges Wörterbuch der My­thologie aller Nationen (’Minden nép mitológiájának teljes szótára’, 1836); W. Roscher: Ausführliches Lexikon der grie­chischen und römischen Mythologie (’A görög és római mitológia tüzetes szótára’, 1884–1937); a több ízben és több szerző által megjelentetett Real-Enzy­klopädie der classischen Altertumswis­senschaft (’Aklasszikus ókortudomány tárgyi enciklopédiája’; jelenlegi formá­jában 1893-tól, máig is pótlásai jelennek meg). Az első nemzeti irodalmi jegyzé­kek és a népköltészettel foglalkozó ha­sonló munkák után a nemzetközi iro­dalommal is külön művek törődnek: ezek a szó mai értelmében vett első világiro­dalmi lexikonok, jóllehet anyaguk bőven merít a korábbi bibliográfiai művekből, s módszerük is régies. N. F. Osztolopov háromkötetes Szlovar drevnyej i novoj poezii (1821) c. műve még átmenet. Az első, mai szempontból is világiro­dalmi lexikon (bár adatai már csak tör­téneti értékűek) G. Vapereau mintegy kétezer oldalas Dictionnaire universel des littératures (’Az irodalmak egyete­mes szótára’, 1876–1877) o. műve; Amerikában az Alden's Cylclopedia of universal literature (’Az egyetemes irodalom Alden-lexikona’, 20 kötet, 1885—1891). A kortársi irodalmat külön bemu­tató világirodalmi lexikonok közül az egyik legkorábbi A. De Gubernatis ké­sőbb franciára is lefordított Dizionario biografico degli scrittori contemporanei (’A kortársi írók életrajzi lexikona’, 1879) c. könyve. ● E korszakban buk­kan fel az a gondolat, hogy önálló kézikönyvekbe foglalják az irodalmi művek tárgyköreit (→tárgytörténet); megjelen­nek azok a folklorisztikai jellegű törekvések, amelyek a →típuskatalógus és; a →motívumindex elkészítéséhez vezetnek a 20. sz.-ban. Megkezdődik az egyek nagy íróknak szentelt külön lexikonos kiadása, Goethe, Shakespeare és mások több ízben is kaptak külön lexikont. Ezek közül az egyik legkorábbi nagyobb szabású alkotás G. A. Scartazzini háromkötetes Enciclopedia dantesca ('Dante-enciklopédia', 1896—1905) c. műve. A poétikai, stilisztikai fogalmak is külön összegezésekben jelennek meg, ezek közül több is közvetlenül oktatási célokra készült. ● Az Európán kívüli irodalmi érdekű segédkönyvek összegező történe­tét még nem írták meg, úgy látjuk, itt — eltekintve a különböző katalógus és bibliográfia jellegű művektől, valamint a szóban vagy írásos formában sokfelé meglevő retorikai, poétikai tankönyvek­től — egy területen történt jelentős előrehaladás: a Közel-Kelet arab-perzsa­török népei körében.

Önálló csoportja az irodalmi lexikonoknak az irodalmi témákkal ésművekkel foglalkozó összegezéseké. Külön jegyzéke van az irodalmi szimbólumoknak: J. Chavalier: Dictionnaire des symboles (4 köt., 1974). Az irodalmi témák összegezése: E. Frenzel: Stoffe der Weltliteratur. Ein Lexikon dichtungs­geschichtlicher Längsschnitte (1962, ké­sőbbi kiadásokban bővítve). Ide szokás venni a folkloristák által kidolgozott típus- és motívum-katalógusokat, ame­lyek általában műfajonként készülnek. Az egész elbeszélő népköltészetre, és bizonyos fokig az egyszerűbb vallásokra is kiterjed a nemzetközi →motívumindex (most használatos kiadása: St. Thompson: Motif-Index of Folk-Literature, 6 köt., 1955—1958; mintegy 30 nemzeti, történeti vagy műfaji külön motívum-index is ismert), a rokon műfajokra is kiterjed a népmesék nemzetközi →típus-mutatója (most használt harmadik ki-adása: St. Thompson: The Types of the Folk-Tale, 1961; mintegy 100 nemzeti mese-típusmutatót is ismerünk). A mon­dák, balladák, példázatok, szólások és (előtanulmányok formájában) más műfajok nemzetközi mutatóit is tervezik. ● Külön lexikonfajta az irodalmi műveket tartalmazó, azok tartalmát összegező műlexikon. Korai kísérletek után e műfajban az utóbbi évtizedekben egymással összefüggő nagy vállalkozások jelentek meg, amelyek (a művek címeit véve címszónak) a világirodalom jelentős alko­tásainak ezreit sorolják fel, bemutatják a művek tartalmát, témájának létrejöttét vagy hatását, s olykor illusztráci­ókra is utalnak. A magyar irodalmi kézikönyvek közül Dézsi L. Világirodalmi lexikona (3 köt., 1930—1933) tartalmaz tartalmi ismertetéseket. A legjobb e nemben az először olaszul megjelent Dizio­nario delle Opere di tutti i Tempi e di tutte le Letterature (9 köt., 1947—1951), s ennek némileg kibővített francia változata: J. R. Laffont—V. Bompiani: Diction­naire des ceuvres des tous les temps et de tous les pays. Littérature, philoso­phie, musique, sciences (4 köt., 1958), főként pedig az olasz és a francia kiadá­sok alapján dolgozó, kibővített német kiadás: Kindlers Literatur Lexikon. Werke (7 köt., 1965—1972, kiegészítések külön kötetben, Ergänzungsband c., 1974). Ez utóbbinak első hat kötete mintegy 18 000 műről ad ábécérendben szócikkeket, a kiegészítő kötet pedig további 2000 munka adatait közli. A hetedik kötet második felében mintegy 130 irodalom­ról olvasható tömör áttekintés, és itt találhatók az egész mű mutatói is. E nagyszabású vállalkozás gazdag magyar anyagot is tartalmaz, s noha teljességre még ekkora kötetsorozat sem töreked­het, a világirodalom fő művei mind megtalálhatók benne, és a hivatkozott filológiai szakirodalom is részletes és korszerű. ● A műveket tartalmazó kézikönyvek külön csoportját alkotják a név nélkül, vagy álnéven megjelent művek jegyzékei. Ezekről több speciális kézikönyv tájékoztat. (Az álnévlexikono­kat felsorolja az →álnév címszó, a név­telenül megjelent művek lexikonait az anonim mű címszó.) Külön kézikönyv foglalja össze azokat a kiadványokat, amelyek egy-egy szerző összegyűjtött műveit tartalmazzák: Opera omnia. Dich­ter und Denker der Welt in Gesamtausgabe (1968). Bizonyos szövegkiadási és texto­lógiai lexikonokról és kézikönyvekről a →textológia címszó ad tájékoztatást. Az irodalomtudomány eredményeit össze­gező munkák közül korszakok és szerzők szerint halad az →összehasonlító irodalomtudomány kézikönyve (F. Balden­aperger—W. Friedrich: Bibliography of Comparative Literature, 1950), valamint az ehhez pótlásokat közlő Yearbook of Comparative and General Literature (1952-től) évkönyve. Az irodalmi művekben megtalálható, vagy azokból közismertté váló szállóigék, idézetek, közmondások (→proverbium) és hivatkozások jegyzé­két is lexikonszerű összegezések adják (→szállóige). ● Az →irodalom és képzőművészet kapcsolatait is több munka tár­gyalja; nem egy művészeti lexikon az írók nevénél, esetleg a főbb műveknél rögzíti a vonatkozó képzőművészeti anyagot is. A hazai művészeti lexikonok ilyen anyagot csak elvétve tartalmaznak. Az →irodalom és zeneművészet kap­csolatait a nagyobb zenei lexikonok sorol­ják fel, az egyes írók nevénél, művek és témák címénél hivatkoznak a megzenésí­tésekre, illetve a művészek zenei kapcso­lataira. Ilyen szempontból igen gazdag anyagot közöl a legterjedelmesebb nem­zetközi zenei lexikon: Die Musik in Geschichte und Gegenwart (1949-től), valamint az ennek anyagát is felhasználó magyar összegezés: Szabolcsi B. —Tóth A.: Zenei lexikon (3 köt., 2., átdolgozott kiadás, 1965). Az →irodalom és filmmű­vészet kapcsolatai, irodalmi alkotások filmváltozatai megtalálhatók a nemzetközi filmlexikonokban; a hazai filmlexikonok azonban ilyen adatokat nemigen közölnek. A rádiójáték, illetve a televíziós feldolgozás adatait a speciális ráció- vagy televíziólexikonok közül csak néhány tartalmazza (→irodalom és rádió, irodalom és televízió). A színházi és drá­mai lexikonok viszont voltaképpen az irodalmi lexikonok műfaji változatát is képviselik, rendszeresen feldolgozzák az irodalmi adatokat. ● A primitív irodalom témakörével elvben a régészeti és őstörténeti lexikonok foglalkozhatnának, ilyen anyagot azonban csak elvétve tár­gyalnak. A természeti népek költészeti alkotásait legfeljebb a vallástudományi és mitológiai összegezések idézik (→mitológia, irodalom és vallás). ● A népkölté­szet és a folklór számos összegező kézikönyve tartalmaz irodalmi adatokat, részint a folklorizálódás és a →folk­lorizmus tényeivel kapcsolatban, részint a folklór eredetű vagy kapcsolatú iro­dalmi témák, szüzsék, műfajok, stilisz­tikai jelenségek felsorolásával. Igen sok nemzet hozott létre valamilyen néprajzi vagy folklór jellegű lexikont, és a nem­zeti irodalmi lexikonok is tartalmaznak népköltési jellegű címszavakat. A nem­zetközi jellegű ilyen összegezések közül a jelentősebbek: M. Leach: Funk and Wagnall's Standard Dictionary of Folk­lore, Mythology and Legend (2 köt., 1949); Á. Hultkrantz: General Ethno­logical Concepts (1960); L. Bodker: Folk Literature (Germanic) (1965). Jelenleg több nemzetközi néprajzi—folklór jellegű terminológiai szótár készül, a Magyar Néprajzi és Folklór Lexikon (4 köt., sajtó alatt) is tartalmaz irodalmi jellegű címszavakat. Az egyes műfaji lexikonok közül a legfontosabb: L. Mackensen Bolte: Handwörterbuch des deutschen Märchens (2 köt., 1930—1940., csonka, csak „A—Gyges” címszavak között); Ranke: Enzyklopädie des Märchens (12 kötetre tervezve, 1975-től, eddig az „Aarne—Ballade” címszavak jelentek meg); W. E. Peuckert: Handwörterbuch der Sage (3 köt., 1961—1963, befejezet-len, csak az „A” betűs címszavak zöme jelent meg). Más műfajok kézikönyvei inkább enciklopédiaszerűek, ezek között a legismertebb: R. W. Brednich—L. Röhrich—W. Suppan: Handbuch des Volksliedes (2 köt., 1973). ●(→irodalmi bibliográfia, irodalomtudomány)

Irodalom:

B. Wendt: Idee und Entwicklungsge­schichte der enzyklopädischen Literatur (1941); H. Kogan: The Great Ency­clopedia Britannica (1958); Osznovnije proizvegyenyija inosztrannoj hudo zsesztvennoj lityeraturi. Lityeraturno‑
bibliograficseszkij szpravocsnyik (1960); R. L. Collison: Encyclopedias (1962); K. R. Szimon: Isztorija inosztrannoj
bibliografii (1963); P. N. Berkov: Bibliograficseszkaja evrisztyika (1966); R. B. Slocum: Biographical  Dictionariesand Related Works (1967); G. Chandler: How to Find out About Literature (1968).