előadó
VIL2 1071I. a népköltészetben a hagyományozás résztvevője, az az egyén, aki a népköltészet valamely alkotását bizonyos közösség előtt elmondja, eljátssza. Mivel a népköltészet döntő többségében szóbeli alkotásokból áll, ezek egyáltalán nem élnek más formában, mint amelyeket az előadás biztosít számukra. Minden előadás egyszerre hagyományos és rögtönzött jellegű. A szóbeli előadást rendszerint kiegészíti a mimika, a gesztusok, szükség esetén ének, zene, tánc, dramatikus jelenetek vagy szokásszerű, rituális cselekvések. Ezek tudatossága, művészisége, változékonysága sokban függ az előadó egyén és közönsége milyenségétől. A különböző műfajok, műnemek lényegesen eltérő előadást igényelnek: kisebb közönsége és nagyobb variálhatósága van az →élménytörténetek, anekdoták, mondák, oktató és intő →proverbiumok műfajainak; előadó és hallgató mintegy felváltva kap szerepet a rejtvények, egyes dalformák (pl. a páros felelgető ének) keretében; szinte közönség nélkül is elhangozhat sok lírai dal; hallgatókra építő műfaj a mese; közös munkavégzéskor közösségi szabályozó a →munkadal, közösségeknek szól a legtöbb dramatikus szokás és népi színjáték. A játékok és játékdalok szinte közönség nélküli előadók csoportjait mozgósítják. ● A nép körébe eljutó →mulattatók gyakran hasonló eszközökkel élnek, és általában az irodalmi →népiesség, a →szórakoztató irodalom gyakran átveszi egyes vonásait. Esztétikai értelemben mégsem nevezhetjük a népköltészetet vagy az egész folklórt elő-adóművészetnek. Hiányzik belőle az előadók művészi önállósága, művészi jellegű interpretáló szándéka. A rögtönzések is inkább a környezet hatására keletkeznek. A folytonos variálódás velejárójaként minden egyes előadás módosítja az alkotást, a folklórban az →alkotó legtöbbször csak mint módosító előadó figyelhető meg (→változat). ● A hősepika epikus énekesei ezzel szemben hivatásos művészek, hivatásos alkotók és előadók egyszemélyben, akiknek poétikai és esztétikai tudatossága igen magas fokú. (epikus ének, dalnok)
Irodalom:
A. B. Lord: The Singer of Tales (1960); V. Zsirmunszkij: Narodnij geroieseszkij eposz (1962); Sowjetische Volkslied- und Volksmusikforschung (1967).
