élmény
VIL2 1069 - 1070 | részcímszóa „magas irodalommal” szemben az élmény a népköltészetben csak bizonyos műfajokban érvényesül alapvető vagy szerkezeti elvként, a többi műfajban csak színező tényező (pl. egyes részletek, motívumok megformálásának mikéntjét befolyásolja). Minden hagyományosság ellenére is közvetlenül megjelenik némely epikus formában (legkivált a mondák körébe tartozó →élménytörténetek között, valamint az →anekdota és az igaz történet műfajában), sőt lírai előfordulásáról is beszélhetünk (→röpdal). Formai elvként jelentkezik több elsőszemélyes megfogalmazottságú műfajban (→hazugságmese, formulamese), olykor azonban az élményszerűség ilyen esetben csak látszólagos (pl. az első személyben elmondott →epikus énekek, közmondások, esetében), az itt élményként előadott események sztereotípiák, hagyományosak. Az élményszerűség részleteiben hiteles (pl. a hiedelemmondákban elmondott hiedelmek valódiak), de társadalmi vagy történeti távlataiban nem állja meg a helyét (ismerünk a közelmúltból származó „élményelbeszélést” arról, hogyan találkozott valaki Napóleonnal vagy Mátyás királlyal), és poétikailag is a legritkább esetben tudatosan alakított. Legművészibbé az önéletrajzok és igaz történetek keretében válik.
Irodalom:
Böckel: Psychologie der Volksdichtung (1906); R. R. Marrett: Psychology and Folklore (1920); R. Müller-Freienfels: Psychologie der Kunst (1923); F. C. Bartlett: Remembering (1932); F. Ranke: Volkssagenforschung (1936); G. W. All port—L. Postman: The Psychology of Rumor (1947); W. Anderson: Eine neue Arbeit zur experimentellen Volkskunde (1956); M. Lüthi: Volksmärchen und Volkssage (1961); Sagen und ihre Deutung (1965).
