monda
VIL8 515-518az epikus költészet műfajcsoportja, amely általában még közvetlenül kapcsolódik helyi vagy időbeli mozzanataihoz. Tartalma ennek következtében igen változatos lehet, kiterjed a hiedelmekre, az ezekhez kapcsolódó szokásokra, helyi eseményekre, természeti és társadalmi jelenségekre, és ezeket magyarázza, következményeire utal. A műfaji fejlődés tekintetében is igen különböző. A közvetlen élményt rögzítő, szinte még megformálatlan élménytörténet (→memorát) gyakran folytatódik, vagy átmegy az inkább hagyományos, esztétikai megfogalmazású →fabulát jelenségébe. Szerkezetileg az egyelemű, egymotívumú történettől a hosszas kompozíciójú történeti mondákig terjedhet. Az utóbbiakban akár több típus is előfordul, a szereplők száma viszonylag nagy, ugyanakkor a főszereplők száma ritkán haladja meg a hármat. A cselekmény ritkán párhuzamos, inkább füzérszerű. Gyakori, hogy a történet elején fenyegető szereplő (hiedelemlény, ellenség stb.) bukkan fel, ennek egyetlen cselekedete, majd a következmény felszámolása vagy éppen indoklása már- a történet végét alkotja. Jellemzi a műfajt, hogy az elmondott esemény bizonyságaként történeti vagy természeti tényekre utal, mintegy az esztétikumon kívül keresi az elmondottak igazolását. ● Önálló jelenségként a német romantika fedezi fel, a Grimm-testvérek Deutsche Sagen (‘Német mondák’) c. gyűjteménye (1835) már tartalmazza főbb műfajait, a kommentárok pedig felvetik a legtöbb fontos kutatási kérdést: a mesével összevetve inkább reális, két fő alfaja van (→történeti monda és →hiedelemmonda). Megkülönböztetjük az egyes természeti képződményekhez (hegy, barlang, tó stb.) vagy emberi építményhez (vár, rom, híd stb.) kapcsolódó →helyi mondákat. A 20. sz.-ban több morfológiai jellegű vizsgálat foglalkozott a műfaj kialakulásával. A német és skandináv kutatás szerint az élményből beszámoló (Bericht) lesz, amikor ez némileg megszilárdul, →élménytörténet (Erlebnisbericht) a neve, majd huzamos történeti állandóság, széles körű elterjedés után lehet csak igazán mondának nevezni a műfajt. A svéd C. W. von Sydow több ízben is finomította ezt a beosztást. Az ő elgondolása szerint a korai formák neve a memorát, majd a véglegesebbeké a fabulát. Ugyancsak ő hangsúlyozza a →tanúmonda és a →fict önálló jelenség voltát. Az előbbi egy jelenség vagy képződmény magyarázata, az utóbbi egy mondatnyi kijelentés. ● Rokon műfaj az eredetmonda (vagy aitiologikus monda), amely az →eredetmítoszhoz képest későbbi képződmény. Kapcsolatba hozható a szentekkel foglalkozó →egenda műfajával. Az elnevezést illetően a francia. angol szóhasználatban a „legenda” egyaránt jelent ‘mondát’ és ‘legendát’. A →mese műfajai között számos eredetmonda, néhány hiedelemmonda és történeti monda is megtalálható. Az →állatirodalom és az →állatmítosz olyan széles értelemben vett fogalmak, hogy külön állatmonda-fogalmat nem is alakítottak ki. Az elterjedést vette figyelembe a norvég R. Th. Christiansen, amikor megkülönböztette a →vándormonda (migratory legend) fogalmát. Ezen a nemzetközi mondakincsben széles körben elterjedt történeteket érti. ● Osztályozását, típusokra és motívumokra tagolását már a múlt századi mesekutatás megkezdte, néhány mesének tekintett szöveg alapján. A finn iskola több →eredetmonda nemzeti katalógusát készítette el, a helyi mondákról is jegyzékeket alkotott. A hatvanas években több értekezlet foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy típusok, motívumok vagy más rendező elv alapján kell-e csoportosítani a mondákat. A történeti mondákra a történeti események általánosítása, a hiedelemmondákra a legfőbb cselekvő személyek tettei adnak ilyen eligazítást. így dolgozták ki 1964-ben a jelenleg is érvényes nemzetközi típusrendszer vázlatát, amelyet a német kutatók után a magyarok is alkalmaztak (→mondakatalógus). Kézikönyvszerű, szócikkes összegezésként több mese- és mondalexikon foglalkozott e műfajjal, a történeti monda hőseiről a →tárgytörténet kézikönyvei is tájékoztatást adnak. Nem egészen pontos műfaji határai miatt több vallási és mitológiai (sőt ikonográfiai) lexikon is foglalkozik mondaanyaggal. Voltaképpeni önálló teljes mondalexikon azonban eddig még nem készült. ● A jelenleg is használt beosztás a következő: hiedelemmondák (15 főcsoport, mintegy 80 alcsoporttal) : A) Sors, végzet, előjelek — B) Halál és halottak — C) Kísértet — D) Szellemek vonulása — E) Túlvilágjárás — F) Természet-hiedelemlények — G) Váltott gyerek — H) Elvarázsolt lények, átváltozások — J) Ördög — K) Betegségdémonok — L) Természetfeletti erővel vagy tárgyakkal rendelkező emberek — M) Mitikus állatok és növények — N) Kincsek — 0) Természetfeletti lények — P) Mágikus tárgyak — R) Tabu — S) Varázslás. Történeti mondák (6 főcsoport, különböző beosztásban ezen belül legalább 60 alcsoport): A) Emberi létesítmények keletkezése, alapítása (benne hely kijelölése, birtokalapítás, templomépítés, várépítés, családok eredete, falvak és más települések keletkezése, halmok, árkok, alagutak, egyéb építmények vagy létesítmények) — B) Helyhez fűződő mondák (benne névmagyarázó, természeti jelenséget magyarázó, ősmaradványokat magyarázó mondák) — C) Őstörténeti mondák (egyes népek, népcsoportok, kihalt népek létrejötte (életük, pusztulásuk) — D) Háborúk és katasztrófák (benne az események előjelei, természetfeletti harcolók és ellenségek, álruhás harc, cselek, kincsek keletkezése, rablók és rablások, szokásmagyarázó történetek) — E) Kiemelkedő személyek, hősök (benne sárkányölő, sebezhetetlen hős, erős ember, természetfeletti ősöktől származó hős, alakváltoztató hős, halhatatlan hős, a hős csodás módon lesz uralkodó vagy vezér, a hős különleges temetése, temetési helyének eltüntetése, keresése, sírja és rejtekhelye, álruhás hős, igazságtevő hős, a hős természetfeletti segítői vagy eszközei, lova, rablók és betyárok, szabadságharcosok) — F) A rend megsértése (benne bűn és bűnhődés, egyházi tilalmak megszegése, antifeudális mondák, szabadság- és gerillaharcok, munkásmozgalmi történetek, természetfeletti bűnhődés, kegyelem, kiengesztelés, a túlvilág előjelei). Vándormondák (8 főcsoport, ezen belül 76 alcsoport, az →AaTh számok rendszeréhez hasonlóan, ám 3000-től 8025-ig terjedő számsorral): mágikus könyv és használói — boszorkányok és boszorkányság — az emberi lélek, kísértet és hazajáró lélek — vizek, tavak, tengerek szellemei — törpék és óriások — tündérek — háziszellemek és koboldok — helyi események, személyek és létesítmények mondái. Eredetmagyarázó mondák: részletes beosztásuk eddig nem készült el, néhány nemzeti rendszerezés (közte magyar is) nagyjából a motívumok témáit követi. Legendák: részben a hiedelemmondák és történeti mondák, részben a legendamesék között található rendszerezési kísérlet. ● Általában véve az egyes népek hagyományában igen eltérő csoportosítása képzelhető el, és néhány alműfaj (címermondák, a harangokkal kapcsolatos történetek, a különböző vallások vagy felekezetek küzdelmeit bemutató mondák, a templáriusokra, huszitákra, eretnekekre, szabadkőművesekre, zsidókra, cigányokra vonatkozó történetek stb.) igen különböző értelemben és arányban kerülhetnek elő. A társadalomtörténeti osztályozás szerint megkülönböztethetjük a parasztok, munkások, katonák, tengerészek mondakincsét, tematikusan az urakra, városiakra, céhekre, papokra, uralkodókra, lázadókra, rablókra és betyárokra vonatkozó történeteket. Külön csoport a jogi és a vallási mondák sokrétű világa. Mivel mindegyik csoportban gyakori az átírás, stilizálás, végül is az osztályozás igazán sokrétű és csak tájékozódást eredményezhet. ● Irodalomtörténetileg a romantika legkedvesebb prózai műfaja, különösen a várromokhoz kapcsolódó, sellőket és tündéreket felvonultató, szerelmi történetekkel fűszerezett változataiban. Elásott kincs, átkok, te metói jelenetek követik egymást. A szerzők a középkori történeti és irodalmi forrásokból merítenek, ezeket javarészt átalakítják. Ha összegyűjtenek is népi szövegeket, ezeket a maguk stílusához és esztétikai érzékéhez igazítják, gyakran versbe szedik, vagy drámai színezetet adnak nekik. Különösen gazdag a 18. sz. végétől a skót, a francia, a svájci, a német és osztrák, a cseh és szlovák, a magyar, a lengyel történeti mondaanyag. Skandinávia és a Baltikum területén a hiedelem-mondák (föld alatt élő törpék, genius loci típusú hiedelemlények), a Balkánon a hősies és bosszúálló történetek (köztük a betyártörténetek és rablótörténetek) terjednek el. Tulajdonképpen ilyennek tekinthetjük Amerikában a cowboy- és a vadnyugati történeteket is. A középkori hősepika ilyen értelmezésének megfelelően alakul ki a →hősmonda fogalma, amely voltaképpen téves, hiszen e történetek már nem mondai jellegűek. Az orosz mondákban igen gyakori az idegen ellenségekkel, illetve az uralkodó osztállyal való küzdelem, az antifeudális és társadalomkritikai mondák gyakran a társadalmi utópia vonásait is magukon viselik. ● A magyar irodalomba önálló műfaj-ként a reformkorban kerül, elválaszthatatlanul az osztrák J. Hormayr és köre történeti jellegűnek tekintett publikációitól. A nemzeti múlt és a függetlenségi harcok előtérbe állítása német, cseh mintára már a reformkorban bekövetkezik, elsősorban felvidéki és erdélyi tematikával. E gyűjtemények közül a Majláth J., Mednyánszky A. vagy a Pulszky házaspár kötetei németül jelentek meg, rendkívül átírt szövegekkel. Még a szabadságharc előtti vállalkozás Ipolyi A. mitológiai célokból összeállított anyaggyűjtése. A szakszerű kutatást megelőzte több kétes hitelű helyi gyűjtés, Kőváry L., legkivált Orbán B. kötetei. Ezt az anyagot a magyar irodalomból sokan felhasználták, legrészletesebben Jókai M., Mikszáth K. és Krúdy Gy. Iskolai és népnevelő céllal Benedek E. állítja össze a Magyar Mese- és Mondavilág köteteit, amelyek az őstörténettől a szabadságharc koráig így tekintik át a magyar társadalom múltját. Ebből merített a későbbi iskolakönyvek többsége is. A szaktudományos, folklorisztikai kutatás eredményei már jóval kevésbé váltak közismertté. ● Az így összegyűjtött anyag nemcsak az irodalom, hanem a történeti festészet, a szobrászat, a zeneirodalom (különösen az opera és a szimfonikus költemény) számára is alapvető forrás. A harmadik világ területén főként a saját történeti hagyomány megteremtését kísérlik meg e forrásból. Tulajdonképpen a legújabb történelmi eseményeknek is megvan e műfaja (a két világháború, az ellenállás, a munkásmozgalom, a partizánharcok folklórjában), amelyből az élményregények szerzői sokszor merítenek. A hiedelemmondákat a fantasztikus irodalom veszi át (→kísértettörténet), de a horror jellegű filmek is lehetnek ilyen eredetűek. ● A magyar mondakincs legrégibb rétege (lélekhitre, természetfeletti lényekre vonatkozó hiedelemmondák) akár az őstörténetig nyomon követhetők, a →dualiasztikus eredetmondák azonban régiességük ellenére is lehetnek újabbak. A sámánisztikus irodalom keretébe sorolt táltos-történetek csak kisebb hányadát adják a hiedelemmondáknak. A középkori mondák közül a „kutyafejű” ellenségre vonatkozó történetek széltében ismertek a Balkánon, régebbiek a magyar honfoglalásnál és nálunk kölcsönzésnek tekinthetők. A tatár és török háborúk mondakincse nálunk kölcsönzött. Eljutott viszont a husziták, a cseh rablók, később az eretnekek mondakincse hozzánk. A középkori legendák közül az Árpád-házi Szent Erzsébetre vonatkozók inkább a német hagyományban ismertek, nálunk csak igen későn, az egyház és a szépirodalom terjeszti őket. Nemzetközi elterjedtségre tesz viszont szert a „jó király” mondaköre Mátyáshoz kapcsolódva. Eredetét tekintve ez tudatos propaganda eredménye lehet. A későbbi török témájú mondakincs nálunk ritkább, mint a Balkánon. Központi helyet kap a szabadságharcok mondakincse. Noha a Rákóczi-kor közismert mondái általában későbbiek és iskolás eredetűek, természetesen a 16–18. sz.-ban is volt epikája a küzdelmeknek. A 18. sz.-ra mehet vissza a betyármonda néhány legrégibb motívuma, itt szlovák, ukrán, román kapcsolatokat említhetünk. Központi helyet kapott az 1848-as szabadságharc a magyar történeti mondakincsben. Fő figurája Kossuth, megint csak elválaszthatatlanul a hivatásos politikától. A közel egykorú betyármonda nemzetközi méretűvé válik, főként német területen válnak ismertté a magyar pusztai hősök (→betyártörténet). Nemzetközi párhuzamokat képvisel az agrárszocialista mozgalmak, majd később a munkásmozgalom mondakincse, ennek színhelye is internacionális. Az Amerikába való kivándorlás és az ottani élet eseményeit számos érdekes történet örökíti meg. Századunk nagy világeseményeinek történeteit még kellőképpen nem gyűjtötték egybe nálunk sem. ● Esztétikailag a bűn és bűnhődés jellemzi a történetek morálját, rendszerint tragikus végűek, ugyanakkor a meghaló kedves hősöket feltámasztják vagy visszavárják a szövegek. Néhány szerelmi történetben felbukkan az érzelmes és romantikus szemlélet, amely egyébként nem túl gyakori a népköltészetben. A szereplők ábrázolása elnagyolt, érzelmekről ritkán értesülünk, illetve ilyen esetben irodalmi vagy ponyvabefolyásra gyanakodhatunk. Igen kedveltek a gyilkosságok, szerencsétlenségek, itt azonban a kegyetlenségeket ritkán részletezik a szövegek. A valóságtól eltávolodás legismertebb példái a rablókkal rokonszenvező betyármondák, ahol a nép az egyébként számára is veszélyes hősöket magáénak érzi és idealizálja. Az eredetmonda néha szokásként kerül előadásra (óriástörténetek), a vallás pedig megjeleníti a bibliai történetek legtöbbjét (→vallásos színjátékok). A műfajok ma is élnek, elevenségiek semmit sem csökkent, sőt új témák is megjelentek (UFO, űrbeli látogatók, robotok stb.). ● (→bányászmonda, betyártörténet, boszorkánymonda, címermagyarázó monda, csillagmonda, démonológia, dite, dualisztikus eredetmonda, élménytörténet, eredetmonda, fabulát, fict, genealogikus monda, hősmonda, legenda, mágikus irodalom, memorát, mese, mese- és mondalexikon, mesetípus- és motívum-monográfiák, mítosz, mitológia, mondahős, mondakatalógus, mondakör, mondalexikon, motívumindex, ördögirodalom, tanúmonda, vándormonda, szokásmagyarázó történet, helyi monda, történeti monda, természeti monda)
Irodalom:
W. Grimm: Deutsche Sagen (1816—1818, új, kommentált kiadása L. Röhrich szerk. 1965); J. G. von Hahn: Sagwissenschaftliche Studien (1876); O. Dähnhardt: Natursagen (1—4, 1907); K. Werhahn: Die Sage (1908); O. Böckel: Die deutsche Volkssage (1922); Fr. Ranke: Volkssagenforschung (1935); C. W. von Sydow: Selected Papers on Folklore (1948); Ortutay Gy.: Kossuth Lajos a magyar nép hagyományaiban (Ethn, 63, 1952); Reidar Th. Christiansen: The Migratory Legenda (1958); M. Lüthi: Volksmärchen und Volkssage (1961); W.-E. Peuckert : Handwörterbuch der Sage (1961—1963); W.-E. Peuckert: Sage (Deutsche Philologie im Aufriss, 1962); L. Schmidt: Die Volkserzählung (1963); Tagung der Sagenkommission der International Society for Folk-Narrative Research (Acta Ethn, 13, 1964); Voigt V.: A mondák műfaji osztályozásának kérdéséhez (Ethn, 76, 1965); Ferenczi I.: Történelem, szájhagyomány, monda-hagyomány (Ethn, 77, 1966); L. Röhrich: Sage (1966); Deutscher Sagenkatalog (Deutsches Jahrbuch für Volkskunde 13, 1967); Vergleichende Sagenforschung (szerk. L. Petzoldt, 1969); Dobos I.: A történeti mondák rendszerezéséről (Ethn, 81, 1970); Körner T.: Mutatvány a készülő magyar hiedelemmonda-katalógusból (Ethn, 81, 1970); L. Petzoldt: Deutsche Volkssagen (1970); J. Michálek: Spominkové rozprávanie s historickou tematikou (1971); Probleme der Sagenforschung (szerk. L. Röhrich, (1973); Voigt V.: A mondák strukturális-morfológiai vizsgálata (I. Osztály Közl., 29, 1974); Módy Gy.: Néphagyomány és helytörténet (1975); L. Petzoldt: HistorischeSagen (I — II., 1977); Mítosz és történelem (Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához, 3., 1978); Dávid A.: Délszláv epikus énekek — magyar történeti hősök (1978); Dömötör T.: Monda (A magyar folklór. Egyetemi tankönyv, 1979); Hiedelemrendszer és társadalmi tudat (I—II., 1980); Bihari A.: Magyar hiedelemmonda-katalógus (1980).