szokásparódia
VIL14 589-590a szokásköltészet műfaj-csoportja, egyes szokások, szokásszövegek paródiája. Ennek ellenére maga is a →szokás része. ● Általában a legtöbb szokás tartalmaz tréfás, humoros részeket, utánoz is mind embereket, mind állatokat (pl. maszkos alakoskodók), ám ehhez képest önálló jelenség a közismert szokások paródiája. Már a gyermekjátékok körében megtalálható néhány felnőttszokás (házasság, temetés, háború) rövidített, olykor szinte parodisztikus formája. Néha azonban nem is könnyű megkülönböztetni, mi az utánzás (tanulás) és a paródia (kicsúfolás). Pl. gyermekek a →sirató utánzásaként állatokat (veréb, kismadár, kismacska stb.) is siratnak. A felvonuló, gyakorlatozó vagy éppen harcoló katonákat ijesztgetéssel társított módon csúfolják. ● A fiatal korúak szokásvilágában (ilyen a folklórban a fonó vagy egyéb társasmunkák közben előadott társas játékok, rögtönzött színjátékok) így utánozzák, ám már parodizálják is a házasságot, a jogi szokásokat (pl. ítélkezés) és a temetést is. Felöltöznek a megfelelő tisztségviselők utánzott ruháiba, kellékeik is travesztia jellegűek, a valódi szövegeket értelmetlen abrakadabra idézi. A szertartást végző „pap” tehénlepényt tart „Bibliaként” a kezében, értelmetlen halandzsája a latint utánozza. A temetés paródiájában a halottat lepedővel leterítik, el is siratják, ám olykor répából készített „nemiszervét” mutogatja, máskor „feltámad” a legalkalmatlanabb pillanatban, szétüt a gyászolók között. Nem ritkán viszont a közönség tréfálja meg az előadókat: vagy túl komolyan veszi a bemutatott játékot, vagy éppen elűzi őket. ● Feltűnő, hogy az egyházi szertartások igen nagy része előfordul e paródiákban; ezek antiklerikális, sőt olykor blaszfémikus jellegűek is. Az egyház tiltotta is ezeket. Aki azonban ismeri a szövegeket és az előadást, mégsem tarthatja ezeket ateista jellegűeknek. ● Zsánerképszerű parodisztikus formában a mindennapi és társadalmi élet eseményeit is utánozzák: vásár, állatvásár, vásárlás (rendszerint a felismerhető társadalmi rétegek találó utánzásával). A nemzetiségi és vallási különbségek részletes érzékeltetése, jellemzi ezeket a játékokat. A családi élet, az udvarlás, a szerelem, az egyéni hibák és botlások (részegség, bűnözés, hűtlenség, lustaság, ostobaság) rendszerint hiperbolikus formában kerül bemutatásra. A bolondok képtelen ostobaságokat művelnek, utánozzák a szerelmeskedés legváratlanabb formáit. Az özvegyek komikusnak ható „elszólásokkal” siratják házastársaikat. Ezek poénjai nemzetköziek: „kéménytisztítás” elmaradása miatt síró özvegyasszony közismert az európai folklórban, és ugyanígy D. Thoma klasszikus hangjátékában (Under Milk Wood, ‘A mi erdőnk alján’) is. ● Bizonyos fokig a szokásokon túl is él a paródia gyakorlata. Ilyenek az ún. nevető fejfák (főként Erdély északi részéből. Mo. északkeleti részéből ismertek erre vonatkozó történetek), a humoros temetői sírfeliratok, illetve az ezekről szóló (nem mindig igazolható) beszámolók. ● Az irodalom főként az érdekesebb megnyilvánulásokat említi. A középkori bolondünnep (→bolondirodalom), a sokféle →farsangi játék, igen sok vonásában a →karnevál, ezen kívül a →farce és a →trufa ilyen jellegű. Pl. a legismertebb középkori francia bohózat, a →Pathelin mester egyszersmind a bírósági tárgyalás paródiája. Természetes, hogy a színjátszás is továbbörökíti e megoldás népszerűségét. A →comedia dell’arte, majd az →iskolai színjáték keretében számos ilyen ötlet él tovább mind a nemzetközi →interludium, mind az ennek megfelelő nemzeti nyelvű →közjátékok műveiben. Moliére is merít ebből a hagyományból (noha ő már inkább színészi tradícióként, nem közvetlenül szokásparódiaként ismerte meg e megoldásokat). Máig vitatják, hogy a párizsi Pont Neuf környékén (ma is fellépő) mutatványosok adták az ötletet a „szerelmi perpatvar”, a „botcsinálta doktor”, az „úrhatnám polgár” és általában a szerzetes-, orvos- és polgárcsúfuló darabjaihoz. Az viszont vitathatatlan tény, hogy e változatok mindmáig befolyásolták az egész európai iskolai (és népi) színjátszást. ● Ami a formai megoldásokat illeti, az igen egyszerű kellékek, díszletek, szövegek ellenére a legkülönbözőbb formákban igen hatásos formákat hozott létre. A →bábjáték, is őrzi ezt a hagyományt. A hivatásos művészetben B. Brecht darabjainak vagy I. Sztravinszkij zenéjének megoldásai ugyanebből a hagyományból táplálkoznak. Igen ritkán a kabaré is utánoz vagy csúfol szokásokat.
