történeti irodalom
VIL15 712 | Szerdahelyi Istvánnal közösenazon szépirodalmi alkotások összessége, amelyek a nemzeti vagy világtörténelem szempontjából kiemelkedő jelentőségű, aktuális vagy a közel-múltban lejátszódott eseményekből merítik témájukat. A terminus a folklorisztikában elterjedt szóhasználatot követi, s a magánéleti, a mindennapi élet témaköréből vett tárgyakat érintő, ill. a történelmi múltban játszódó (→történelmi irodalom) cselekményű művekkel szembeni elhatárolást fejezi ki. A →hivatásos irodalom valamennyi műnemében egyaránt elterjedt. ● A folklórban a lírai alkotásokat történeti daloknak nevezik, s legismertebb változataik a csatadalok, harci dalok, a történelmi tragédiákhoz kapcsolódó →panaszdalok. továbbá a →katonanóták, →katonadalok és a mozgalmi jellegű →munkásdalok. A történeti epika fő műfaja a folklórban a →történeti monda, történeti ének és bizonyos tekintetben az →anekdota. Az átmeneti műfajok közül a legfontosabb a →történeti ballada. ● A történetiség minden folklór alkotás sajátossága, de az önálló történeti jelleg csak a folklór és a hivatásos irodalom határán alakul ki. Itt is keveredik a lokális-etiologikus mozzanatokkal (pl. a történeti mondában, amely a →helyi mondával tart szoros tartalmi és formai kapcsolatot), illetve élményszerű mozzanatokkal (pl. a →paraszti önéletrajz, igaz történet esetében). A történelem még a történelmi epikában is csak kulissza, tévednek azok a folkloristák (és gyakrabban a történészek), akik a folklór történetiségét úgy értelmezik, hogy benne a történelem eseményei pontosan megkövülve rögződnek meg. A szűkebb horizont jól megfigyelhető az olyan folklór jellegű paraszti megfigyelésekben, jegyzetekben, krónikákban, évkönyvekben, amelyek éppen azért nem vonhatók a szorosabb értelemben vett epika keretei közé, mivel hiányzik belőlük az egyedin túlmenő, művészi jellegű általánosítás. A történeti epika egyik legfontosabb feladata viszont a nemzeti és a történeti tudat fenntartása (gyakran annak minden felszínes sztereotipizáltságával). ● A magyar folklórban Mátyás király, Dózsa, a török—tatár harcok, a kurucok, a szabadságharc, a világháborúk, s mellettük a betyárok alakjai köré rakódó történeti epika emlékei nevezetesek, helyileg meglehetősen eltérő változatokban. A történeti epika keretei között sajátos módon jelenik meg a stílus, és legalábbis utólag →archaizálásnak hat. Az epikus hős (→hős) alakja is megváltozik, a korábbi mitikus-hiperbolizált figurából történetibbé és realisztikusabbá válik. ● (→epika, hagyomány)
Irodalom:
Arany L.: A magyar politikai költészetről (1873); Imre S.: A népköltészetről és népdalról (1900); A. N. Veszelovszkij: Isztoricseszkaja poetyika (1940); Kálmány L.: Történeti énekek és katonadalok (1952); Ortutay Gy.: Írók, népek, századok (1960); Katona I.: Historische Schichten der ungarischen Volksdichtung (1964); Dobos I.: A történeti mondák rendszerezéséről (Ethn, 1970); J. M. Meletyinszkij: Az epikus költészet (Folcloristica, 1971); Ferenczi I. Molnár M.: Fordulj kedves lovam... (1972); Voigt V.: A folklór esztétikájához (1972); Magyar népköltészet (Magyar néprajz. 5. köt., 1988).
