tárgytörténet
VIL15 164-166irodalomtudományi módszer és irányzat, amely az egyes alkotások témáit, motívumait, ezek keletkezését, elterjedését, változásait vizsgálja. Közismert tény, hogy az egyes irodalmi alkotások gyakran szinte készen kapják témáikat: valódi történeti vagy társadalmi eseményeket vesznek alapul, más irodalmi művekből merítenek, ritkábban más művészeti ágak alkotásait (szobor, festmény, jelenetek stb.) utánozzák. Az →átadás és →átvétel, az →utánzás ilyen jelenségek, és gyakran a →műfordítás is ilyen jellegű, főként ha szabad, terjedelmében eltér, a szereplők nevét vagy a cselekményt honosítja stb. A színpadra, filmre, más előadási közegbe szánt átdolgozások gyakran csak egyes mozzanatokat őriznek meg az eredetiből (pl. Shakespeare meglehetősen szabadon bánik nem drámai formájú forrásaival). Mindezeket a jelenségeket is vizsgálja ez a kutatási irányzat, amelynek előzményeit már az ókorból ismerjük, amikor feldolgozták például azt, milyen más művek érintik a homéroszi himnuszokban tárgyalt cselekményeket, milyen művészeti formában ismertek a mitológia részei stb. ● A reneszánsz és a barokk korban az ikonológia foglalkozott azzal, milyen témák jelennek meg az egyes művészetekben. ● Szorosabb értelemben a 19. sz.-i összehasonlító irodalomtudomány dolgozta ki e vizsgálat módszerét. Énnek megfelelően megkülönböztetik a közvetlen tárgyat (témát), amellyel a →Stoffgeschichte foglalkozik. Ide kapcsolhatjuk az ún. reáliakutatást, amikor az irodalmi művekben szereplő kellékek (pl. öltözetek, fegyverek, kastélyok, műkincsek stb.) valódi művelődéstörténetét próbálják feltárni. Az egyes szimbolikus mozzanatok (jelvények, mitológiai és vallási utalások stb.) vizsgálatával külön foglalkoznak (→szimbólumlexikon, szimbólum, szimbolika). Ha egy-egy megfogalmazás tér vissza, ezt a toposzkutatás vizsgálja. Megkülönböztetjük az egyes rövid tartalmi elemeket (→motívum), ezek rendszerezését elsősorban a folklorisztika végezte el, ám a legtöbb →motívumindex hivatkozik az egyes motívumok irodalmi feldolgozásaira, változataira is. Az egész alkotások tartalmát vizsgálja a típuskutatás, az egyes típusok jegyzékét (→típuskatalógus) is a folklorisztika módszerei szerint állították össze, legtöbbször műfaji, ritkábban történeti keretek között (pl. mesei műfajok, az olasz novella, az erotikus viccek típuskatalógusai). Olykor a →motívum- és a típusjegyzékek összekapcsolhatók egymással. Tudományos igényű kiadványokban, antológiákban szokás a műben szereplő típusok, motívumok jegyzékét is megadni. Noha immár több mint egy évszázada folyik e jegyzékek nemzetközi összeállítása, meg most sem teljes a világméretű áttekintés. ● Más szempontból az egyes irodalmi művekben szereplő hősök, történeti események rendszerezése is megtörtént (az angol, német, magyar történelem milyen eseményei szerepelnek az egyes nemzeti irodalmakban, kik írtak Napóleonról vagy Kolumbuszról stb.). ● Művelődéstörténeti szempontú összeállítások készültek arról, milyen irodalmi művekben szerepel a kártyajáték, a pipázás, az égbe vagy a Holdra utazás, ám akár a házimacska vagy a harangszó. ● Szorosabb értelemben az irodalmi alkotások saját, az írók által megszövegezett témáit is több ízben áttekintették. Már igen korán készültek olyan „katalógusok” (pl. az óír irodalomban), amelyekben a „látomások”, „csaták”, „barlangok”, „szigetek” stb. megnevezésekkel az egyes művek témáira utaltak. A didaktikus irodalomtudomány igen sokféle rendszerbe foglalta az összekapcsolható alkotásokat. Főként a német irodalomtudomány különít el két csoportot. Tárgynak (Stoffnak) egy-egy szereplő vagy esemény köré fonódó témákat neveznek. Ilyen például: Abelard és Héloise, Ádám és Éva, Akhilleusz, Agamemnon, Ahasvérus, Nagy Sándor, Alkésztisz, Ámor és Psyche, az Antikrisztus, Antigoné. Ariadné, Artus király, Attila stb. története. Szinte tetszés szerinti számú az ilyen közismert tárgykör, szaklexikonok többszázat sorolnak fel közülük, mindegyiknél feltüntetve, mely írók, mikor, milyen formában dolgozták fel ezeket. Az ilyen történetekben az ókori vallás és irodalom, egykori történeti hősök és irodalmi alkotások szereplői egyaránt előfordulnak. Rendszerint Európa-központúak az ilyen áttekintések, noha nyilvánvaló, hogy pl. a keleti irodalmakban ugyancsak gazdag, ehhez hasonló tárgykörökről lehetne hasonló jegyzékeket összeállítani. ● Másik kategóriaként az olyan témákat különítik el, amelyekben nem a szereplők neve, hanem a történet sajátos mozgató rugói állandóak. (Gyakran ezt nevezik motívumnak, ahol azonban ez a szó nem „kis tartalmi egység”, hanem inkább „indíték” jelentésben szerepel, gyakran félreértést is eredményezve.) Ilyenek például a szerelembe esett öregember, az amazonok. Árkádia és lakói, a koldus, a vérbosszú, a testvérharc, a hazatérő lélek és a hasonmás (Doppelgänyer), párbaj, remete, az asszonyok elrablása, a barátság próbája; a házastársi hűség és megszegése, a megrágalmazott feleség, a pénzsóvárság és a fösvénység, a földre szállt istenek, az istenítélet stb. történetei. Az így elkülönített tárgykörök valóban huzamos életűek az irodalomban, az egyes alkotások fel is használják előzményeik eredményeit, nem látszik azonban egyértelműen, minek alapján történik e visszatérő témák kiválasztása s végül is hány ilyen téma lehetséges stb. Többszáz ilyen témát ismerünk, ezekről sok-sok áttekintés is készült, pl. a hattyúlányok története, az ördöggel kötött szövetség, a különc, a mesterséges ember (Gólem) vagy szörny (Frankenstein) stb. változatait felsoroló monográfia. Természetesen itt is arra lenne szükség, hogy világméretű áttekintéssel rendelkezzünk, hiszen távoli irodalmakban igen sajátos témák fordulnak elő (pl. a rókaasszony története Japánban), vagy az Éurópából ismert témák (pl. rablótörténetek, túlvilági utazások stb.) itt egészen más jelentőségűek lehetnek. ● A magyar irodalomtudományban e módszer a 19. sz. végén jelenik meg, elsősorban Katona L. műveiben, aki a középkori és a folklór jellegű témákat vizsgálta így. Tanítványai révén máig él a folklorisztikában (pl. →mesekatalógus), Dézsi L., György L. és mások révén a régi magyar irodalom kutatásában is. Scheiber S. munkáiban a zsidó filológia hasonló módszereinek továbbélése is jól megfigyelhető. Mindezen kiváló kutatók munkássága ellenére sem készült el eddig a magyar irodalom (és folklór) motívum- vagy tárgytörténeti rendszerezése. ● (→irodalomtudomány, téma, szüzsé)
Irodalom:
E. Frenzel: Stoffe der Weltliteratur (1962); uő: Stoff-, Motiv- und Symbolforschung (1963); uő: Stoff- und Motivgeschichte (1966); F. P. Pickering: Literatur und darstellende Kunst im Mittelalter (1966); Enzyklopädie des Märchens (1975—); E. Frenzel: Motive der Weltliteratur (1976); Scheiber S.: Folklór és tárgytörténet (3 köt., 1977—1984); H. S. és I. Daemmerich: Themen und Motive in der Litertur (1987); György L.: Tanulmányok (1988); Antal A.: György Lajos életműve (1992).
