daina
VIL2 513-515I. a lett és litván folklórban a népdalok gyűjtőneve, amely a 18. sz. második felétől ismert műfajnévvé vált az európai irodalomban. Ekkor fordított le két litván dalt Lessing, vetette össze Homérosz műveivel ezeket J. G. Hamann, Herder több tanulmányában felhívta rájuk a figyelmet, Goethe lelkesült bírálatot írt egyik gyűjteményükről, egy dalt szinte szó szerint átvett egyik drámájába. Nagyrabecsülte ezt a hagyományt A. Mickiewicz is. Abalti népdalok tudományos vizsgálata is megindult már a 18. században, és a daina ma Európa legjobban feltárt, leggazdagabb népdalhagyománya. Maga a daina név indoeurópai eredetű szó, mindkét balti nyelvben az ’énekelni’ igéből származik. Egyes vélemények szerint igen régi terminus (és összefügg a román doina, sőt a magyar dal szavakkal is), valószínűbb azonban, hogy a név sem régibb a balti népek különélésének időszakánál. A szó eredetileg a litvánban volt használatos ’világi dal’ értelemben, a lettek egy ideig követték ezt a megnevezést, újabban azonban visszatértek saját nyelvük dziesma ('dal') szavához. Alett és litván daináknak csupán egy kis része (a mitologikus tárgyúak és néhány ballada) egyezik meg, a két nép dalainak túlnyomó többsége tartalmilag és formailag is eltérő. ● A). Lett dainák. Legrégibb feljegyzésük 1632-ből származik, egyes darabokat azonban egészen a 13. sz.-ig visszavezethetünk. Nyomtatásban először 1783-ban adták ki gyűjteményüket. Legterjedelmesebb publikálásuk K. Barons hatkötetes Latwju Dainas (’Lettország dalai’ 1894–1915) c. gyűjteménye, amelyben 35 000 alapszöveg köré csoportosítva, mintegy negyedmillió dalt közöl. Újabb félmillió szöveget gyűjtöttek össze a két világháború között működő lett folklórarchívumba (Latviesu folkloras krátuve). Aszovjet Letto.-ban gyűjtött dalok száma is többszázezer, csak a kiadottak száma eléri az ötvenezret. ● Alett daina tartalmilag két csoportra osztható: kisebb része szokásokhoz fűződő ének, nagyobb része lírai dal, amelyeket bármikor előadhatnak. Anépdalok háromnegyedrészét asszonyok ismerik, a férfiaknak csupán néhány sajátos műfajuk van (ilyen például a mulatozáskor énekelt versengő dal). Adalok általában a mindennapi élet eseményeiről szólnak, természetfeletti lények szerepelnek viszont a néhány mitologikus dalban. Arendkívül régies dalokban szerepel az isten (Dievs), a három sorsasszony (Laima, Dékla és Kárta), a mennydörgésisten (Pérkons), a mitologizált égitestek (Nap, Nap leánya, Hold, Hajnalcsillag), valamint az „anyák” (mátes), akik tulajdonképpen egy-egy hely védőszellemei. A verses epika felé való átmenet a 18. sz.-tól kezdve (balti német hatásra) elterjedő románcok (zinges). ● Formailag a lett daina rendkívül egységes, évszázadok óta változatlan. Több mint négyötödük egystrófás, négysoros alkotás. Ismert még a hatsoros strófa is, valamint e kétfajta összekapcsolásai. A strófa nyolcszótagos, négyütemű sorokból áll, a második és negyedik ütem végén cenzúrával. Az ütemek mintegy 90%-a trocheus, a többi daktilus. A négysoros strófa két fele közt gyakran párhuzamosság figyelhető meg, olykor rímek és alliteráció is. Példa:
Kas no liepas kuplumina, Kad ziedini neziedéja? Kas no meitas dailumina, Kad darbina nemácéja?
(Mit ér hársfa lombossága, Ha virágja virágtalan?
Mit ér lánynak bájossága, Ha munkára gyámoltalan?)
A hatsoros strófákban ugyanez a forma bővül egy kétsoros betéttel vagy toldalékkal. A dalok nyelve egyszerű, az egyes sorok önálló egységek. Feltűnő az érzelmek száraz, hideg ábrázolása, még a szerelmi dalokban is. A lett népdalok tartalmi és formai sajátosságait mindvégig felhasználták a lett szépirodalomban. A múlt századtól fogva orosz, német, angol, francia, cseh, lengyel és más nyelvű fordításokban világszerte ismertek. Magyarra eredetiből vagy formahűen eddig nem fordítottak belőlük. ● (→lett irodalmi formák, népdal)
Irodalom:
J. Balys: Lithuanian Narrative (1954); Z. Slaviunas: Sutartines (1958–1959) L. Réza: Lietuviu
liaudies daims (1958–1964); Lietuviu tautosaka. Dainos—Raudos (1962–1964) ● 3. →diona
