Bänkelsang
VIL1 679-680[benkelzáng] <német Bänkel 'pad' + Sang 'dal'); Bänkelgesang; Bänkellied: német dalfajta, amelyet vásárokon és más sokadalmakon speciális énekes (a Bänkelsanger) adott elő. Magyar elnevezése: képmutogató. Német területen a 17. századtól — a →Zeitungslied utódaként — tűnik fel a képmutogatás, fénykora a 18. sz. vége, a 19. sz. első fele, jóllehet ennél később, egészen a 2. világháborúig élt néhány maradványa. Az előadás egyszerű, mindvégig hagyományos: egy deszkatáblára néhány képet helyez az énekes, maga egy kis padra (Bänkel) áll, onnan énekli el a képen ábrázolt történetet, közben hosszú nádpálcával a képekre mutat. Újabban szokás volt valamely mechanizmussal (legtöbbször verklivel) zenét is szolgáltatni a dalokhoz. A dalok zömmel elbeszélő jellegűek, a cselekmény fordulópontjait a 4-5 kép pontosan ábrázolta. Legnépszerűbbek az érzelmes románcok, és a →moritatdalok. Az éneklés után a dalok ponyvanyomtatványait árulta az énekes, ritkábban a nyomtatott metszetek is kaphatók voltak. Az előadásmód monoton, recitáló, minden egyes darab végén külön levonták az erkölcsi tanulságokat. Ritkábban — például a napóleoni háborúk idején — határozott politikai mondanivalója volt a daloknak. A Bänkelsang így egyrészt az összművészet egyik primitív megnyilvánulása volt, másrészt az alsóbb néprétegek újságjának funkcióját is betöltötte (→Neue Zeitung). Németo.-ban különösen a déli területeken volt népszerű, jelentékenyen befolyásolta a cseh, déllengyel és bizonyos fokig a magyar ponyvairodalmat is. A német írók a 18. sz. közepétől figyelnek fel rá. Maga a Bänkelsang név 1730-ból, Gottschedtől származik. Ettől kezdve az irodalmi szalonokban divat a vásári énekek ismerete, utánzása, modoruk átvétele, olykor parodisztikus formában is. E dalok neve „Salon-Bänkellied”, legjelentősebb alkotói J. F. Löwen és G. A. Bürger. Az 1840-es években a haladó politikai költészet is gyakran felújította (pl. A. H. Hoffmann von Fallersleben, de még az antifasiszta költészet is (főként E. Weinert) élt vele. A 20. sz.-ban még többen is felhasználták a Bänkellied formáit, legtöbbször ironizált módon (D. von Liliencron, E. Kástner és főként B. Brecht). O (vásári költészet, irodalom és Bajtó, összművészet, ponyva, német irodalmi formák)
Irodalom:
G. Böhme: Bänkelsangermoritaten, vornehmlich solche zu Anfang des 19. Jahrhunderts (1920); H. Naumann: Studien über den Bánkelgesang (Zeitschrift des Vereins für Volkskunde. 1920—1921); Tolnai V.: A képmutogató eredete — A német Bänkelsanger s néhány magyar adalék (Ethn, 1921); E. Sternitzke: Der stilisierte Bänkelsang (1933); G. Gugitz: Lieder der Strasse (1954); E. Janda—Fr. Nötzoldt: Die Moritat vom Bánkelsang, oder das Lied der Strasse (1959); K. V. Riedel: Der Bánkelsang (1964); B. Benes: Príspévek k poetice ceskych kramárskych písní (Cesky Líd, 1966—1967).
